Két keréken Szob-Göd között

2019. szeptember 4. szerda, 15.27 / Utolsó módosítás: 2019. szeptember 17. kedd, 14.27
Joggal kérdezhetik, mit keres itt ez az ilyen tárgyú személyes beszámoló a gyalogos turisták naplóbejegyzései között? Valóban, ez egy szokatlan vállalkozás volt részemről: gyalogos turista létemre bicajra szállni és letekerni 45 (!) km-t?

Az ok kézenfekvő, meghívást kaptam a VSC Kerékpáros szakosztály vezetőjétől, Nagy Enikőtől, hogy legyek együtt velük ezen a könnyű, nyár-végi, beszélgetős, laza kis túrájukon és az ilyen udvarias meghívást nem illik visszautasítani. Én sem tettem, ezért szeptember 1-én, az utolsó ragyogó napsütéses nyári hétvége vasárnapján, már reggel fél nyolc körül ott álltam a Nyugati pu. pénztárcsarnoka bejáratánál. És itt kezdődtek a tapasztalások a kerékpáros-vonatozásról, a leszűrt tanulságokat pedig beépítem a nap krónikájába. („Kerékpár és vonatozás?” - kérdezhetik sokan, pedig ez ma már természetes! Aki erről többet akar megtudni, az látogasson el erre az oldalra, megéri:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/kerekparszallitas

Előtte azonban egy kis kitérő: az előbb azt írtam, hogy vállalkozásom szokatlan. Nos, ez így mégsem igaz: számtalan példa van rá, hogy a VSC szakosztályai között létezik átjárás. Példának említhetem, hogy a Női tornászok sokszor jönnek túrázni, a tollasosok néha teniszeznek, a futók pedig ritkán, de pecabotot fognak, én meg, mint a következőkből kiderül, turista létemre bicajozni indulok. És ez így helyes, mint tudjuk jól: „…a változatosság gyönyörködtet…”! Az izmokat sokféle képen lehet megmozgatni, de a legjobb, ha ezt minden irányba tesszük. A nap végén a leszűrt végső tanulságom pedig az, jól tettem, hogy letekertem a 45 km-t, ilyen meghívást kár lett volna visszautasítani. Legközelebb azonban (javaslom Enikőnek) jól meg kell válogatni a csapatot, akik együtt tekernek, azoknak célszerű közel azonos erőnléti szinten lenni (vagy a gyengébbek hozzanak „villanyos” bringát :-) ).

A csarnok bejáratánál láttam meg az első, feltűnő táblát, ami rám, mint kerékpáros utasra vonatkozott:

Kerékpár a tiltó táblán, vajon mit is jelenthet?

Rövid gondolkodás után, KRESZ ismereteimet elővéve rájöttem, hogy itt nem a kerékpár van kitiltva, hanem csak a kerékpározás! Érthető, a pályaudvar területén ez fokozottan balesetveszélyes lenne. Leszálltam hát a nyeregből és azt kézzel tolva besétáltam a pénztárakhoz, ahol megvettem a Szobig érvényes Kerékpár jegyemet. A jegy mellé kaptam egy nyugtát is, amit nem kapnék, ha a neten venném azt. Akkor meg minek ilyet nyomtatni, talán az APEH követeli meg a MÁV-tól? Teljesen felesleges, ha ott nem kell, ne kelljen itt sem – gondolom én, az egyszerűségre törekvés jegyében. Ugyanez a vissza úton, Alsó-Göd –Budapest között is így zajlott, azzal a különbséggel, hogy ott a vonaton a jegyvizsgáló nyomtatta a jegyet és a nyugtát is.

Volt még időm, így megfigyelhettem az 1-6 sz. vágányok végénél azt a helyzetet, amit az okoz, hogy annak idején a tervezők nem gondoltak a kerékpáros utasokra, nem terveztek és építettek meg sok-sok bringatárolót. Ezért most azok a legnagyobb össze-visszaságban, ide-oda láncolva, lelakatolva várják gazdáikat. Munkanapokon, nagyobb utasforgalom esetén hatalmas lehet itt a tumultus.

Az oszlopok védőkorlátjához lakatolt járművek. Még a hirdetőtáblák is támaszul szolgálnak.

Ezek a roncsok pedig nem kellenek senkinek sem, hiszen talán már hónapok, évek óta rontják az összképet, foglalják el más elől a helyet:

Ezek a roncsok a pályaudvar szégyene... Ezek a roncsok is a pályaudvar szégyene...

Az Amerikát jártak mesélték nekem egyszer, hogy ott a balesetveszélyes vasúti útátjáróknál táblán egy felirat figyelmezteti a közúton közlekedőket: „Itt a vonat akkor is 10 másodperc alatt áthalad, ha Ön az útátjárón áll!”. Ennek mintájára ide is ki kellene tenni egy táblát: „Tisztelt Utasunk! A roncs, használhatatlan kerékpárjait akkor is elszállítjuk és bezúzzuk, ha annak értéke az Ön számára felbecsülhetetlen!”

Korábban (kb. három éve, amikor még a peronzárat egy kerítés jelentette), volt egy felirat a kerítésen és annak volt is hatása, senki nem hagyta a kerítés mellett a járművét. Amikor azonban a peronzár „megbukott”, hiába voltak támok kitéve, elterjedt a káosz.

Figyelemfelhívó (papír!!!) felirat a kerítésen. Bringa "hegyek".

De térjünk vissza túránkra. Érkeztek már a résztvevők, ki nagykerekűvel, ki kicsi kerekűvel, ami még ráadásul kis-méretűre is összehajtható. A kétrészes FLIRT szépen, tisztán várt minket és kerékpárjainkat.

Érkezik egyik társunk. Párosan szép az élet!

A FLIRT-ök mind a két részében van lehetőség egy-egy üléssor mellé, biztonsági öves megoldással rögzíteni a járműveinket. A gond akkor jelentkezik, ha sokan vagyunk, és a sok járgány egymás hegyén-hátán, több sorban utazik. Ilyenkor figyelnünk kell egymásra, ki, mikor száll le és szeretné a belső sorokból előbányászni a járművét, de egy kis odafigyeléssel, egymás közötti kommunikációval a kavarodások megelőzhetőek. A jármű kialakítása nem teszi lehetővé a máshol jól bevált kampós felakasztást, igaz, hogy egy kampó helyes felszerelése sem sikerül mindig: a mellékelt fotón egy másik utazásom során nyert rossz tapasztalatomat osztom meg olvasóimmal: a kampóra sehogyan sem fért fel a kerék annak túl magasra szereltsége okán…

Ezt kipróbálta az, aki felszerelte a kampót?

A szerelvényünkre érkeztek a túra résztvevői, ki Rákosrendezőn, ki Gödön szállt vonatra. Út közben gyűjtöttem a tapasztalatot az „öreg” kerekesektől. Mutattak nekem „tojás” kereket (ekkor a kerék oldalról tekintve nem kerek, hanem egy kicsit torz) és láthattam „nyolcast” is (ez pedig szemből nézve mutatja, hogy a kerék nem egy síkban forog, hanem oldalra kileng). Ezek a hibák apróknak tűnnek, de nagyobb sebességnél már gondot okoznak, a kerék beremeg és ez akár bukáshoz is vezethet. A hibákat célszerű szakműhelyben javíttatni, vagy kellő gyakorlat után otthon is talán sikerülhet (a küllőket kell meghúzni, és/vagy lazítani a kívánt egyensúly elérése érdekében). Az egyik fél-profi járgányon mutattak nekem olyan küllőt, aminek árából (egy darab küllőjéből) vettem meg annak idején az én kis használt városi bicajomat… (Ez persze nem csak bringás nagyzolás, mi gyalogosok is tudunk néha jó drágán beszerezni pár kelléket, nekem például már három pár botom is van, de nemrég néztem ki az szaküzletben egy még újabbat, ez már magától sétál mellettem az úton és közben dalolászik :-) ).

Külön történet a felszerelt nyereg is. Nem könnyű hosszabb, esetleg rázós utakon végig ülni azt. A kényelmes, jól kibélelt nyeregre fordított összeg kamatostól megtérül: nem kell orvoshoz menni és hosszasan betegállományban maradni egy hosszabb, rázós túra után.

Másik fontos kellék, a sisak. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ugyan nagyon ritkán van rá szükség, de akkor életet menthet! Bicajjal, mint például síelés közben is, álló helyzetben is el lehet esni és a fej a legkényesebb testrészünk. A koponya legkisebb sérülése is végzetes lehet, ezt előzheti meg a jól, szabályosan rögzített fejvédő használata. Ennek tudatában az értelmes ember elviseli azt a kis kényelmetlenséget, amit például egy nyári meleg napon a sisak viselése okozhat!

Oda kell figyelni a gumik nyomására is. Ha nincs kellően felfújva a gumi, akkor jobban szétterül az úton és ez által nehezebben teker az ember, ráadásul még így a gumi jobban is kopik. Persze a túl sok levegő is káros, mert ha túlmelegszik a levegő, megnő a nyomás még jobban, akár szét is robbanhat a gumi. Nekem sikerült alacsony nyomással eljönnöm otthonról, páran, akik mögöttem jöttek az úton, szóvá is tették, hogy „nincs luft?”.

Ilyen és ehhez hasonló ismereteket szereztem tapasztalt bicajos társaimtól, akik korábbi túrás élményeiket is megosztották velem.

Megérkezve Szob állomásra, a 15 fős csapat a peronon gyülekezett, majd ki arra felpattanva, ki tolva maga mellett hagytuk el a peront. A szolgálatban lévő vasutasok figyelhettek minket a forgalmi iroda üvege mögül, mert hamarosan felhangzott a hangszórókból a gépi szöveg, felszólítva a renitenseket a bicajról történő leszállásra, a vasút területén követendő helyes magatartásra (a bicajt ott csak tolni szabad, felülni rá nem!).

Szob állomás peronján gyülekezünk, hamarosan elindul a csapat.

Az út elején rövid eligazítást tartottak a szervezők, elöl is egy vezető, hátul is egy szervező halad majd, figyelve és segítve a lemaradókat, az esetleges műszaki vagy más problémával bajlódókat. (Apró megjegyzésem: milyen jól mutatott volna a társaság, ha meglenne végre már az egységes, MÁV-logós ruházat, abban jelennénk meg, mutatva mindenkinek, kik is vagyunk.) A tempó nem lesz gyors, az úton most a táj szépségeit élvezhetjük majd, a nyugodtabb egyenes szakaszokon beszélgethetünk egymással, persze figyelve a forgalomra, az út esetleges hibáira. Utunk a 4448 km hosszú EuroVelo 6-os út magyarországi szakaszának egy részén halad, ma a Szobtól Vácig tartó részen tekerünk, Váctól Felső-Gödig már egy nem nevesített úton, összesen kb. 45 km-t. Tervek szerint Nagymaroson állunk majd meg egy rövid pihenőre. Érdekes információ, hogy az EuroVelo 6-os út az Atlanti óceán partjától, a franciaországi Saint Nazaire várostól a Fekete tenger partjáig, a romániai Tulcea városáig tart.

Elérkezett hát a nagy pillanat, 9 óra 50-kor elindult a csapat, nekivágtunk az előttünk álló útnak.

Az utolsó kép menet közben készült szelfi, itt még tudtam figyelni a kézben tartott kamerára, a társakra és az útra.

Nem sokkal a rajt után, itt még észnél vagyok.

Hamarosan azonban már más gondjaim lettek…

Kis kitérővel elmondom, hogy korábban sok mozgásformát műveltem, tollasoztam, télen – ha csak tehetem – síelek, és reggelente kerekezek, az utóbbi hetekben ez rendszeressé is vált. És mégis, itt, ezen a túrán ez mind kevésnek bizonyult. Mi tagadás, korán a sor végére kerültem, csak a többiek megértő figyelme tartotta egybe a csapatot és így nem hagytak az út szélén. A nagymarosi pihenő sem segített sokat, Vác előtt volt egy harmincméteres emelkedő, ott már jelentősen lelassultam, de ott is bevártak, nem hagytak el. Én meg birkózva a pedállal, zihálva, de folyamatosan tekertem és tekertem, mígnem elértem az élen haladókat végre.

Tanulság: hosszabb túrákra komolyabban kell készülni, nem lehet figyelmen kívül hagyni az edzettséget, a legkisebb figyelmetlenség is nagy bajt okozhat. Nem árt az sem, ha az együtt haladók közel azonos erőnléti szinten vannak és gépeik is hasonló műszaki színvonalon állnak.

Végül Gödön álltunk meg és ettünk a Duna Csárdában egy finom ebédet, páran előtte még rétessel is feltankoltak, amit egy ottani, erről nevezetes cukrászdában kapni. Átbeszéltük a nap eseményeit, majd hamarosan elköszöntem a társaságtól: utam Alsó-Gödre vezetett, ahol természetjáró túratársaimmal a Duna hűs habjai között lazítottam egy-két órát. Rám fért.

Kedves Enikő!

Ha legközelebb is lesz egy hasonló, „teljesen lightos-, beszélgetős tempóban tervezendő túrátok és meghívtok rá, akkor arra majd rendesen felkészülök és remélem, nem maradok a végére „magnak”.

 

Lejegyezte, a fotókat készítette:

Sándor Tibor

MÁV VSC

Természetjáró szakosztály