Február 1-jétől jelentősen módosul a menetrend a kelebiai vonalon

2022. január 26. szerda, 11.17 / Utolsó módosítás: 2022. március 8. kedd, 11.44

Újabb jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása azzal, hogy február 1-jétől Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés.  A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia (150-es számú) vasútvonal több évig tartó átépítésének első menetrendi üteme idén április 30-ig lesz érvényben. Ebben az időszakban a vonatok csak Budapest és Délegyháza között közlekednek. A Délegyháza–Kiskunhalas–Kelebia szakaszon vonatpótló autóbuszokkal, valamint a Volánbusz helyközi és távolsági járataival lehet utazni, ezek közlekedése a lezárás idejére a térségben megváltozik, és átveszi az érintett települések teljes kiszolgálását.

A Délegyháza és Kelebia között életbe lépő módosítás havonta 50 ezer utast, a Budapest–Kelebia vonalon utazók mintegy negyedét érinti. A közúti buszos közlekedés és az átszállások miatt a Délegyházától délebbre lévő szakaszra, illetve szakaszról utazók Budapest és Kunszentmiklós-Tass között 20-30 perccel hosszabb eljutási idővel számolhatnak; Kiskőrös, Kiskunhalas, illetve Kelebia és a főváros között pedig 30-45 perccel növekedhetnek az átlagos eljutási idők. A vasúttársaság emiatt arra kéri az utasait, hogy előre tájékozódjanak, és tervezzék meg az utazásukat. A MÁV honlapján a www.mav.hu/150 aloldalon is részletesen tájékozódhatnak.

A beruházásról (rákattintással lenyitható)

A munkálatok a tavalyi alapkőletétel óta folyamatosak, az elmúlt időszakban közmű-, környezetvédelmi és önkormányzati egyeztetések zajlottak; minőségbiztosítási, magasépítési és aluljárót érintő engedélyeztetési tervek készültek; megtörtént egyes rakódóterületek átadás-átvétele; az előzetes régészeti munkákat is előkészítették a szakemberek, megkezdődtek a geodéziai felmérések. A hatóság kiadta a környezetvédelmi engedélyt, folytatódott a nagy tömegű szakanyagok kiszállítása a munkaterületekre: jelenleg 66 ezer darab betonalj, 32 ezer tonna zúzottkő és 520 tonna sín áll rendelkezésre, hogy összesen 339 vágánykilométer hosszban elkezdődhessen az évtizedek óta várt vasútfejlesztés. A vágányzár kezdetétől válik lehetővé az állomásokon a felsővezeték bontása, az útátjárók átalakítása, a meglévő ágyazat és a vágányok ütemterv szerinti bontása, valamint a földmunka (töltésépítés, töltésszélesítés) az új, második vágány nyomvonalában. 

A beruházásnak köszönhetően a két főváros között a jelenlegi nyolc óráról 3,5 órára csökkenhet a menetidő; belföldön a távolsági vonatok egy órával rövidebb idő alatt tehetik majd meg az utat főváros és Kelebia között, illetve a budapesti elővárosi utasok is akár húsz perces menetidő-csökkenéssel számolhatnak Kunszentmiklós-Tass állomásig. Megbízhatóbb és pontosabb lesz a vonatközlekedés, és a vonal átbocsátóképességének növekedése révén versenyképessé válik a vasúti személy- és áruszállítás, így csökken a környezet terhelése, a levegő szennyezése is.

A kivitelezésről számokban:

  • 339 kilométernyi új vágány épül
  • akadálymentes be- és kiszállás a magasperonokon
  • 13 állomásépület: ebből 5 új, 8 korszerűsített lesz
  • 410 P+R és 440 B+R parkoló kialakítása
  • 91 szintbeni és 1 külön szintű kereszteződés építése, átépítése
  • 188 ezer négyzetméternyi zajvédő fal
  • 12 lift és12 gyalogos aluljáró építése az állomásokon az akadálymentesítés érdekében
  • térfigyelő kamerák

További információk a beruházásról.

A vonatok és a buszok, pótlóbuszok közlekedése a felújítás ideje alatt

Néhány járat helyett egyes, Délegyházától délebbre lévő szakaszokon már január 31-én este, éjszaka is pótlóbusz közlekedik. Ezekről lentebb tájékozódhat. 
A térképek, valamint a térképes utastájékoztatási plakát a hír alján érhető el vagy innen letölthető (pdf). 
Az érintett Volánbusz járatokról és utazási alternatívákról itt tájékozódhat részletesen.
Elővárosi közlekedés vonattal, illetve pótlóbusszal a főváros felől utazva

Vonatok

  • A Keleti pályaudvarról Délegyházára naponta minden állomáson és megállóhelyen megálló S25-ös jelzésű személyvonatok indulnak 4:34, 6:25-kor és 7:20-tól 23:20-ig óránként.
  • Munkanapokon 5:57-kor Z25-ös jelzésű zónázó vonat indul, amely Ferencváros és Pesterzsébet állomáson áll meg.
  • Munkanapokon 13:57-től 17:57-ig óránként G25-ös jelzésű sűrítő gyorsított vonatok indulnak, amelyek Soroksári út és Soroksár állomásokon nem állnak meg.

Pótlóbuszok

Délegyháza és Kunszentmiklós, Kálvin tér között pótlóbuszok közlekednek, melyek Délegyházán a vonatokhoz csatlakoznak 5 perces átszállási idővel. A pótlóbuszok Délegyházáról elindulva Kiskunlacháza és Dömsöd településközpontjainak, valamint Kunszentmiklós-Tass vasútállomás érintése után Kunszentmiklós, Kálvin térig közlekednek, ahol a városközpontban a Volánbusz járatai is megállnak, átszállási lehetőséget biztosítva Kiskunhalas felé. A pótlóbuszok mindig a csatlakozó vonatok viszonylatjelzésével közlekednek.

Elővárosi közlekedés vonattal, illetve pótlóbusszal a főváros felé utazva

Vonatok

  • Délegyházáról a Keleti pályaudvarra, naponta minden állomáson és megállóhelyen megálló S25-ös jelzésű személyvonatok indulnak 3:44, 4:42, 5:29-kor és 6:48-tól 21:48-ig óránként.
  • A munkanapi csúcsidőszakokban a Budapestre való eljutást segítik a 4:55-kor és 6:02-kor induló S25-ös vonatok.
  • Munkanapokon 7:15-kor és 16:15-től 18:15-ig óránként G25-ös jelzésű gyorsított vonatok indulnak, amelyek Soroksári út és Soroksár állomásokon nem állnak meg.

Pótlóbuszok

Kunszentmiklós, Kálvin térről Délegyházára pótlóbusz indul naponta 2:47-kor, 3:45-kor, 4:32-kor és 5:51-től 20:51-ig óránként, valamint munkanapokon 3:58-kor, 5:05-kor, 6:18-kor, 15:18-kor, 16:18-kor és 17:18-kor. A pótlóbuszok Kunszentmiklós-Tass vasútállomás, Dömsöd és Kiskunlacháza településközpontjainak érintése után érkeznek Délegyházára, ahol csatlakoznak a Keleti pályaudvarra 5 perccel később induló vonatokhoz. A pótlóbuszok mindig a csatlakozó vonatok viszonylatjelzésével közlekednek.
Pótlóbuszok megállóhelyei a Délegyháza-Kunszentmiklós szakaszon (rákattintással lenyitható)
  • Délegyháza vasútállomás
  • Kiskunlacháza, vasútállomás elágazás buszmegálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Rákóczi út kereszteződésénél)
  • Dömsöd, vasútállomás elágazás buszmegálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésénél)
  • Kunszentmiklós-Tass vasútállomás
  • Kunszentmiklós, Kálvin tér

Átszállás nélküli eljutás a Volánbusszal

A Budapest vonzáskörzetében jelentkező utazási igények minél kedvezőbb, átszállás nélküli kiszolgálása érdekében a Volánbusz a vonatpótláshoz igazította a menetrendszerinti járatait, ezzel is segítve az elővárosban élők utazását.

Felváltva, órás követést biztosít a kétóránként Budapest, Népliget–M5-ös autópálya–M51-es út–51-es út–Kiskunlacháza–Kunszentmiklós–Szabadszállás–Kiskőrös–Kiskunhalas viszonylatban közlekedő autóbuszjárat (1115), valamint a szintén kétóránként Budapest és Kunszentmiklós között, Soroksáron át közlekedő járat (653). Munkanapokon a csúcsidőszakokban Kunszentmiklóson át Szabadszállásig további sűrítő járatok közlekednek. Emellett – ugyancsak munkanapokon, csúcsidőszakokban – a 60 percenként közlekedő járatokat további, Kunszentmiklósig közlekedő, vagy onnan induló, Soroksáron át közlekedő (653) betétjáratok is kiegészítik, összességében 30 percesre csökkentve a Kiskunlacháza–Kunszentmiklós szakaszon a követési időt.

Távolsági és regionális közlekedés a kelebiai vasútvonal déli szakaszán

Kunszentmiklós és Kelebia között a regionális közszolgáltatást a pályafelújítás ideje alatt a Volánbusz biztosítja menetrendszerinti buszjáratokkal. A Budapestről induló, illetve oda érkező távolsági utazásokhoz pótlóbuszt indít, valamint alternatív, kerülő útirányt javasol a vasúttársaság.
  • Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza vonalon a kétóránként közlekedő InterRégiókon kívül munkanapokon reggel egy új vonatpárral, valamint munkanapokon és vasárnap délutánonként két új vonatpárral bővül a vasúti kínálat, Kiskunfélegyházán biztosítva csatlakozást a Budapest és Szeged közötti InterCity járatokhoz.
  • sűrítő személyvonatok munkanapokon Kiskunhalasról 4:30-kor, Kiskunfélegyházáról 6:38-kor; munkanapokon és vasárnap Kiskunhalasról 14:39-kor és 16:42-kor, Kiskunfélegyházáról 16:36-kor és 18:38-kor indulnak.

Budapest–Kiskunhalas, valamint Kecskemét, illetve Kelebia és Kiskunhalas közötti közlekedés

Kiskunhalasra eljutási alternatívát jelentenek a Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas-Baja InterRégió vonatok, amelyek kétóránként közlekednek és Kiskunfélegyházán a szegedi InterCity-khez csatlakoznak. Munkanapokon egy pár, valamint szombat kivételével minden nap délutánonként két pár sűrítő személyvonat is közlekedik Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas között.

Új buszvonalak Budapest és Kiskunhalas között:

Kunszentmiklós és Kiskőrös között nem közlekednek pótlóbuszok, ezen térség kiszolgálása a Volánbusz Budapest-Kunszentmiklós-Kiskunhalas közötti 653-as és 1115-ös járataival történik.A Volánbusz járatain a február 1-je előtt vásárolt Budapest-Kelebia vasútvonali bérletek érvényesek.

  • 653 Budapest – Kunszentmiklós (– Kiskőrös – Kiskunhalas)
  • 1115 Budapest – Kunszentmiklós – Kiskőrös – Kiskunhalas (gyorsjárat)
Az autóbuszok ütemes menetrend szerint, Budapest és Kunszentmiklós között óránként, Budapest és Kiskunhalas között kétóránként közlekednek: Népligetből minden páros óra:05-kor 653-as járat indul jellemzően Kunszentmiklósra, minden páratlan óra:05-kor pedig 1115-ös járat indul Kiskunhalasra. (A hajnali első 653-as járat a Népligetből egészen Kiskunhalasig közlekedik.)

Kelebia és Kiskunhalas között:

  • 5285 Kiskunhalas–Tompa-Kelebia
  • 5284 Szeged–Kelebia–Tompa–Kiskunhalas
  • 5221 Kecskemét–Kiskunhalas–Kelebia

Egyéb buszvonalak, melyek érintettek még:

  • 5046 Szeged–Kiskunhalas–Balotaszállás
  • 5282 Kiskunhalas–Balotaszállás–Pusztamérges
  • 5292 Kiskunhalas–Balotaszállás–Kisszállás–Mélykút

 

Az érintett Volánbusz járatokról és utazási alternatívákról itt tájékozódhat részletesen.

Kiskunhalas és Kecskemét

A szegedi InterCity vonatokhoz csatlakozva Kiskunhalas és Kecskemét között S250-es jelzéssel kétóránként – egy sűrítőjárattal – pótlóbuszok közlekednek Kiskőrös, Soltvadkert, Pirtó megállásokkal. Két pár pótlóbusz Kecskemét–Kiskunhalas–Kelebia között közlekedik, Kiskunhalas és Kelebia között tompai megállással.

A vonatpótló autóbuszok naponta:

  • Kecskemét vasútállomástól 7:20 és 21:20 között kétóránként, valamint 12:20-kor indulnak.
  • Kiskunhalas vasútállomástól 4:48 és 18:48 között kétóránként, valamint 15:48-kor indulnak; Kiskőrös vasútállomástól, Soltvadkert autóbusz váróteremnél, Pirtó községháza autóbusz-megállóhelyen állnak meg.
  • A Kecskemétről 7:20-kor és 12:20-kor induló pótlóbusz Kelebia vasútállomásig közlekedik. A Kiskunhalasról 8:48-kor és 15:48-kor induló pótlóbuszok Kelebia vasútállomástól indulnak 8:03-kor és 15:03-kor. A hosszabb útvonalon közlekedő pótlóbuszok Tompa autóbusz váróteremnél is megállnak.

Kiskunlacháza-Kiskunhalas és Kelebia közötti Volánbusz-járatok

  • A Kiskunlacháza–Kiskunhalas szakasz esetében – az elsősorban Budapestre irányuló utazási igények minél kedvezőbb, átszállás nélküli kiszolgálása érdekében – Budapest, Népliget–M5-ös autópálya–M51-es út–51-es út–Kiskunlacháza–Kunszentmiklós–Szabadszállás–Kiskőrös–Kiskunhalas viszonylatú autóbusz-járatok közlekednek, kétóránkénti követési idővel. A járatok követési idejét 60 percesre egészítik ki a Budapest és Kunszentmiklós között Soroksáron át közlekedő járatok. Munkanapokon csúcsidőszakban Kunszentmiklóson át Szabadszállás végállomással további sűrítő járatok közlekednek.
  • Ugyancsak munkanapokon csúcsidőszakokban a 60 percenként közlekedő járatokat további, Kunszentmiklósig közlekedő vagy onnan induló, Soroksáron és Apajon át közlekedő járatok egészítik ki, összességében 30 percesre csökkentve ezen szakaszon a követési időt.
  • A Kiskunhalas–Kelebia szakasz esetében a Volánbusz meglévő közszolgáltatási kínálatának jelentősebb mértékű bővítésével biztosítja a térség közlekedését a vasútvonal lezárása idején, az érintett települések kiszolgálására az 5285-ös vonalon több járat indul, az 5046, 5282, 5284 és 5292 számú vonalakon induló járatok pedig módosított menetrenddel közlekednek.
Január 31-i pótlóbuszos eljutások

Január 31-én az alábbi vonatok esetében pótlóbuszra kell átszállni:

A Budapest-Keleti pályaudvarról

  • 17:57-kor induló, 7918-as számú személyvonat esetében Kiskunhalas és Kelebia között,
  • 19:20-kor induló, 7928-as számú személyvonat esetében Kiskőrös és Kelebia között,
  • 22:20-kor induló, 3748-as számú és a 23:20-kor induló, 3758-as számú S25-ös vonatok esetében Délegyháza és Kunszentmiklós-Tass között.

A pótlóbuszokról

A vonatpótló autóbuszok mindig a csatlakozó vonatok viszonylatjelzésével közlekednek. A kiskunkalasi (kelebiai) pótlóbuszokat S250-es viszonylatjelzéssel látják el.

A pótlóbuszok szóló, légkondicionált, 45 ülőhely kapacitású járművek. 

Délegyháza és Kunszentmiklós viszonylatban jellemzően vonatonként egy, munkanapokon a reggeli és délutáni csúcsidőszakokban pedig két autóbusz közlekedik.

A távolsági pótlóbuszok esetében Kecskemét és Kiskunhalas között jellemzően vonatonként kettő, péntek és vasárnap délutáni csúcsidőszakokban négy autóbusz közlekedik a vonatok helyett.

A vasútvonal mentén nem minden település érhető el pótlóbusszal, ezekre a Volánbusz regionális járatai közlekednek. Utazása megtervezéshez javasoljuk a www.menetrendek.hu vagy a Google-térkép utazástervezőjét.
 
Az érintett Volánbusz járatokról és utazási alternatívákról itt tájékozódhat részletesen.
Vonatpótló buszok megállóhelyei

Vasútállomás megnevezése

Vonatpótló autóbusz megállási helye

Délegyháza

Délegyháza vasútállomás autóbusz-megálló

Kiskunlacháza

Kiskunlacháza vasútállomás elágazás autóbusz-megálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Rákóczi út kereszteződésénél)

Dömsöd

Dömsöd vasútállomás elágazás autóbusz-megálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésénél)

Kunszentmiklós-Tass

Kunszentmiklós vasútállomás autóbusz-megálló és

Kunszentmiklós, Kálvin tér autóbusz-megálló

Kiskőrös

Kiskőrös, vasútállomás autóbusz-megálló

Soltvadkert

Soltvadkert, autóbusz-váróterem

Pirtó

Pirtó, községháza autóbusz-megálló

Kiskunhalas

Kiskunhalas, vasútállomás autóbusz-megálló

Tompa

Tompa, autóbusz-váróterem (a Volánbusz buszai betérnek a vasúti megállóhelyhez, a pótlóbusz messze a vasúti megállóhelytől, a település központjában áll csak meg)

Kelebia

Kelebia vasútállomás autóbusz-megálló

Kecskemét

Kecskemét vasútállomás autóbusz-megálló

A pótlóbuszokról
  • A vonatpótló autóbuszok mindig a csatlakozó vonatok viszonylatjelzésével közlekednek. A kiskunkalasi (kelebiai) pótlóbuszokat Kecskemétre közlekednek S250 viszonylatjelzéssel látják el.
  • A pótlóbuszok szóló, légkondicionált, 45 ülőhely kapacitású járművek.  
  • Délegyháza és Kunszentmiklós viszonylatban jellemzően vonatonként egy darab, munkanap reggeli és délutáni csúcsidőszakokban pedig két autóbusz közlekedik.
  • A távolsági pótlóbuszok esetében (Kecskemét-Kiskunhalas-Kelebia viszonylat) jellemzően vonatonként kettő, péntek és vasárnap délutáni csúcsidőszakokban három autóbusz közlekedik a vonatok helyett.
  • A vasútvonal mentén nem minden település érhető el pótlóbusszal, ezekre a Volánbusz regionális járatai közlekednek. Utazása megtervezéshez javasoljuk a www.menetrendek.hu vagy a Google térkép utazástervezőjét. 
Díjszabási tudnivalók, kölcsönös bérletelfogadás
  • A vonatok és a pótlóbuszok esetében a MÁV-START díjszabása érvényes. A szolgáltatás vonatjegyekkel vagy vasúti bérletekkel vehető igénybe, ezek a megszokott módon, a vasúti pénztárakban, jegyautomatákban, vagy ezek hiányában (illetve a pénztár zárva tartása idején) a jegyvizsgálónál vásárolhatók, illetve az interneten, a MÁV applikációban válthatók meg.
  • A 2022. február 1. előtt megvásárolt bármely, a 150-es Budapest–Kelebia vasútvonalat érintő viszonylatú vasúti bérletek a lejárati idejükig érvényesek a bérleten feltüntetett viszonylaton, a vasútvonal által érintett települések között közlekedő helyközi autóbuszjáratokon is.
  • Február 1-jén vagy azután az igénybe vett szolgáltatástól függően szükséges megvásárolni a vasúti vagy autóbuszbérletet.
  • A vonatokon és pótlóbuszokon elfogadják a párhuzamos útvonalra váltott Volánbusz bérleteket, ha a vasútvonal által érintett települések közötti szakaszra szólnak.
  • A Budapest–Kunszentmiklós, a Budapest–Kunszentmiklós–Kiskunhalas és a Kiskunhalas–Kelebia útvonalon közlekedő Volánbusz-járatokon elfogadják a vasúti utazási igazolványokat és azokat a vasúti bérleteket, melyek a buszok által érintett települések közötti utazásra jogosítanak.
  • Azon települések esetében, melyeken a vágányzár időszakában a MÁV-START nem szolgáltat, a vasúttársaság menetjegyet és bérletet sem értékesít 2022. február 1-jétől. A január 31-ig megváltott, alább felsorolt állomásokra érvényes (a bérleten kiindulási vagy célállomásként a felsorolt állomásokat tartalmazó) bérleteket a Volánbusz helyettesítő járatain elfogadják a bérleteken feltüntetett érvénytartamon belül.

Február 1-jétől ideiglenesen megszűnő állomások: Bösztör, Szabadszállás, Fülöpszállás, Soltszentimre, Csengőd, Tabdi, Pirtói szőlők, Balotaszállás, Kisszállás.

Hol vásárolható menetjegy és bérlet a Volánbusz járataira?

Elővételben

  • Jegyek és bérletek a Volánbusz autóbusz-állomásain található pénztárakban

A Volánbusz-pénztárak listája:

https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/szemelyes-vasarlas/allomasok-es-penztarak

  • Bérletek a Volánbusz értékesítő partnereinél

https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/szemelyes-vasarlas/partnerek

  • Övezetes bérletek a MÁV vasúti pénztáraiban

A vasúti pénztárakban övezetes bérletek vásárolhatók, ehhez azonban Volánbusz-bérletigazolvány kiváltása szükséges, amit a Volánbusz pénztáraiban lehet beszerezni.

  • Interneten

Jegyvásárlás csak az 1115-ös vonalra lehetséges:

https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/online-jegyvasarlas

  • Applikációban menetjegy és bérlet

Információ: https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/mobiljegy

Az applikációban vásárolt bérletekhez bérletigazolvány kiváltása szükséges, amit a Volánbusz pénztáraiban lehet beszerezni.

  •  A járművezetőnél menetjegy
  • Az autóbuszokon a vásárlás csak készpénzzel lehetséges.
  • Kérjük, hogy gondoskodjanak a menetjegy vásárlásához megfelelő címletű pénzről, mert az autóbuszvezető pénzváltásra, nagycímletű pénzből való visszaadásra nem köteles. 
  • A járművezetőnél bérlet nem kapható.
Menetjegyvásárlás átszállásos utazás esetén

Eltérően a vonatjegyektől – melyek esetében a vasúthálózaton belül bármely két vasútállomás közötti útvonalra (viszonylatra) lehet jegyet vásárolni, mely útvonalon több vonattal, átszállással is lehet utazni – az autóbuszok esetében menetjegyet egy konkrét járat két megállója közötti utazásra lehet váltani. A menetjegy átszállásra nem jogosít. Tehát ha két autóbusz-megálló közötti utazás esetén át kell szállni, mindkét szakaszra külön jegyet kell vásárolni: a kiindulópont megállójától az átszállóhelyig, illetve az átszállóhelytől a célmegállóig kell megvásárolni a jegyet.

Ha az úti cél eléréséhez vonattal/vonatpótló busszal és helyközi busszal, átszállással kell utazni, akkor a vasúti szakasz kezdő- és célállomása között (vonat-busz átszállóhelyre) vonatjegyet kell váltani, a helyközi buszos szakaszra pedig értelemszerűen autóbusz-menetjegyet.

Bérletek esetében az azon feltüntetett útvonalon (viszonylaton) belül, a jelölt átszállóhelyen átszállással is tudunk utazni.

Amennyiben két megállóhely között – a buszok útirányától függően – több útvonalon is lehetséges az utazás, fontos tudni, hogy a magasabb km-övezetbe eső bérletek használhatók azonos viszonylaton a rövidebb útvonalon közlekedő járatokon is, azonban a rövidebb km-övezetre érvényes bérletek a hosszabb útvonalon közlekedő járatokon alapvetően nem használhatók fel.

A nyomdai kiállítású, valamint az ún. övezetes (viszonylatot gépileg nem tartalmazó) bérletek esetében a teljes árú bérlet használatához fényképpel ellátott bérletigazolvány, a kiemelten kedvezményes bérletek használatához diákok esetében érvényes diákigazolvány mellett viszonylatigazolás is szükséges, melyet az utas a Volánbusz-pénztárakban tud kiváltani.

 

Tájékoztatás, panaszkezelés

A vasúttársaság kéri utasait, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A módosított menetrend a MÁVhonlapján (www.mavcsoport.hu), a vágányzári hírek között érhető el. Az utasok a MÁV applikációban, a Vonatinfó térképen, és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál, a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon is tájékozódhatnak.

Az érintett Volánbusz járatokról és utazási alternatívákról itt tájékozódhat.

A vonatok, a pótlóbuszok és a menetrend szerinti helyközi buszok közlekedésével kapcsolatban kérdéseikkel, észrevételeikkel a MÁV-START és a Volánbusz ügyfélszolgálataihoz fordulhatnak.

A felújítási, építési munkálatok ideje alatt a berendezések, gépek üzemelése a lakosságot a lehető legkisebb mértékben zavarja, illetve a beruházás a közúti forgalmat is csak minimálisan korlátozza. A kivitelező Tasson, Kiskőrösön és Kiskunhalason 2025 májusáig, naponta 8 és 16 óra között panaszirodát tart fenn, ahol fogadja a lakossági észrevételeket.

Térképek

Az áttekintő térképes utastájékoztatási plakát a hír alján található csatolt dokumentumban érhető el vagy innen letölthető (pdf).

Budapest-Kelebia vonali térkép - vonatpótlás 2022. február 1-jétől

Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalszakasz térképe - vonatpótlás 2022. február 1-jétől

Az utasoktól és a lakosságtól türelmet és megértést kérünk a felújítás alatt várható kellemetlenségekért!

 

Budapest, 2022. január 20.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 

Letölthető dokumentumokMéretDátum
PDF ikon Térképes utastájékoztató plakát917.36 KB2022.01.26.
PDF ikon Települési térképek busz megállókhoz1.16 MB2022.01.26.