Felsőtárkány Polar Kaptárkő Trail (05.18)

2019. szeptember 4. szerda, 13.11 / Utolsó módosítás: 2019. szeptember 4. szerda, 13.16
2019-es évem következő terepfutó versenye Felsőtárkányban került megrendezésre, ami egy 3 fordulós versenysorozat középső állomása volt.

Előző hétvégén, egy előre nem tervezett versenyen vettem részt, az Ultrabalatonon egy 3 fős csapat tagjaként, így egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy lehet nem kellene elindulnom, hiszen a 92,5 km-es távot még nem sikerült kipihennem, és nehogy sérülés legyen belőle.

Végül csak úgy döntöttem, hogy elindulok, és futok egy lazát nem verseny tempóban, illetve a csapattársaimat sem akartam cserbenhagyni, hiszen előre leszerveztünk mindent. Verseny napján a szokásos forgatókönyv, pakolás, utazás, reggeli a kocsiban, helyszínen rajtcsomag átvétel, pacsi a haverokkal. Már a rajt pillanatában megdől az elméletem, hogy nem lesz verseny tempó, hiszen az adrenalin minden fáradtságot, és korábbi gondolatot elnyom. Egy erős kezdés, szokásos felfelé tempó. Időjárás tökéletes, egy kicsit csúszós volt a terep, de nem foglalkozunk vele. Az első időmérő pont a Nagy- Eged hegység csúcsán volt kb. 8. km-nél, ismerős terep, hiszen két hónappal korábban az Eged-futás verseny alkalmával jártam itt, de akkor Eger felől érkeztünk. Egy kis frissítő és futok is tovább. Ami nagyon pozitív volt, hogy nem volt egyszer használatos műanyag pohár, mindenki a saját kulacsát vagy bármilyen más, ivásra alkalmas dolgot használhatott. Futás tovább, ereszkedés le az Eged hegységről. A 2. időmérő és egyben frissítő állomás 18. km-nél volt, viszonylag sík terep, 100-200 m szintemelkedés volt a 10 km táv alatt, jól futható volt ez a szakasz 5:00-5:10 átlag tempóval haladtam a következő időmérő felé. Az utolsó 14 km-es szakaszon volt bőven szintemelkedés, 26-28 km közötti szakasz igen csak izgalmasra sikeredett, a szervezők a hegy alján és tetején is elhelyeztek egy időmérő állámást is, és a 2 km-es szakaszon közel 230 m szintet kellett leküzdeni. A csúcstámadás után a lefelé vezető szakaszon már nagyon megfájdult a derekam, így egy kicsit vissza véve a tempóból érkeztem meg a 32 km-es verseny végére. Befutó érem és a finom zöldséges tészta várt minket, ami a nevezési díj része volt. Várakozásaimat felül múlva tudtam teljesíteni ezt a versenyt, hiszen az UB után nem gondoltam volna hogy így fog menni. Egy-két fotó a barátokkal, és utazás haza. Így sikerült az első, de nem utolsó Kaptárkő Trail versenyem. :-)

Kaptárkő-Trail. Verseny közben szárnyalva! Kaptárkő-Trail. Kilátás Eger városára. Kaptárkő-Trail. A célban.

Táv: 32 km

Szint: 1100 m

Idő: 3:24:18

Helyezés: Absz. 18. (102 induló)

Lejegyezte és a fotókat készítette: Drabbant István