2014. évi beszámoló

B E S Z Á M O L Ó

a Tenisz Szakosztály 2014. évi tevékenységéről

 

 

 

A szakosztály taglétszáma 2014-ben örvendetesen, további fiatal munkatársak csatlakozásával 44 főre emelkedett. 

 

A szakosztály tagjai részére az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, a szabadtéri szezonban az igényeknek megfelelően a saját használatú pályánkat, a téli fedett pályás szezonban pedig a BVSC Tatai út 3/b alatti fedett salakos pályáit heti 7 óra időtartamban bérleti díjért tudtuk igénybe venni, így biztosítva a tagok sportolási lehetőségét.

 

Főbb eseményeink a hetenkénti edzések, és az egymás közötti játékok mellett az alábbiak voltak:

 

  • Az évek óta tartó eredményes sportkapcsolatot továbbra is ápolva 2014. május 30-án Szolnokon, és 2014. szeptember 19-én Budapesten három férfi páros csapattal megmérkőztünk a Szolnoki VSE Tenisz Szakosztály versenyzőivel. Az első mérkőzést idegenben elveszítettük, a budapesti visszavágón szoros mérkőzésen a csapatunk győzött.

 

  • Többségében szakosztályunk tagjai alkották azt a nyolc férfi párosból álló MÁV csapatot, amely 2014-ban is két alkalommal (Sopronban, május 24-25-én és Balatonfüreden, október 03-04-én) részt vett a szintén hagyományos, nagy múlttal rendelkező MÁV - GYSEV közötti férfi páros csapatversenyen. Az értékes vándorserleget mindkét alakalommal a soproni győztes nyerte meg.

 

  • Az év kiemelkedő eseménye volt, hogy öt fővel viszonoztuk a Belga Vasút Tenisz Csapatának magyarországi látogatását 2014. augusztus 12-18-a közötti időszakban Liege-ben. A mérkőzésen szoros küzdelemben kikaptunk a jobb játékosokat felvonultató házigazdáktól. Egy életre szóló sport és kulturális élménnyel gazdagabban tértünk haza, köszönhetően vendéglátóinknak.

 

A szakosztályunk működésének feltételei 2014-ben is teljes mértékben biztosítottak voltak a szabadtéri szezonban a két saját használatú salakos pályánkon. A fedett pályás szezonban sajnos csak korlátozottan volt lehetőségünk a sportolásra, tekintettel arra, hogy a hetenkénti 7 órás pályabérlést is több százezer forint bérleti díj megfizetésével tudtuk igénybe venni.

 

Budapest, 2015. január 19.

 

 

Valet László

szakosztály vezető