A hivatás családban maradt
Mi a közös a hegymászásban és a mozdonyvezetésben? A fiatal mozdonyvezető, Gál Richárd legalább olyan szenvedéllyel beszél választott szakmájáról, mint a kedvenc szabadidős hobbijáról. Ricsi még csak 27 éves, de olyan elhivatott kolléga, akinek már két nap után hiányzik a munka.
Figyelem, fegyelem, higgadtság – ezek a képességek nélkülözhetetlenek a mozdonyvezetők esetében.
De ne felejtsük el a magabiztosságot és a problémamegoldó készséget sem! A mozdonyon én vagyok egy személyben az, aki dönt. Én vagyok az utolsó láncszem a gépezetben, épp ezért van szükség a határozottságra. Több száz utas ül mögöttem, akik megbíznak bennem, ezért mindig a maximumot kell nyújtanom.
Az előbb említett képességek azonban az élet más területén is rendkívül hasznosak. Aktív hegymászóként már a Mont Blanc-t is meghódítottad. Ehhez a teljesítményhez szintén komoly koncentrációra van szükség.
Nem tartom magam hegymászónak, hiszen ez is egy foglalkozás. Számomra viszont csak hobbi, de kétségtelen, hogy a hegyen is szükség van egyfajta magabiztosságra. Minden egyes lépést meg kell fontolnom, egy rossz döntésen akár az életem is múlhat. A hegymászásban szerzett önuralom nagyszerűen kamatoztatható a mozdonyvezetésben – és igaz ez fordítva is. Ez a sport a fejlődésről szól, s nem a hegy meghódításáról.
Ha épp nem hegycsúcsokat mászol, akkor az ország vasúti pályáin gyűjtöd a kilométereket. Nem fáradsz el a sok utazásban?
Épp ellenkezőleg: imádok mozgásban lenni, szenvedélyem az utazás. Szeretem a tengerpartokat, évente legalább háromszor elrepülök külföldre, s ezenkívül mindig van egy-egy hétvégi kirándulás is – sok esetben vonattal. Ez tökéletesen összeegyeztethető a munkámmal, hiszen egy hónapra előre megkapom a vezénylésemet.
A hegymászás – akárcsak a mozdonyvezetés – kevesek számára elérhető, titokzatos világ. Közelebb tudnád hozni hozzánk ezt az élményt?
Jól emlékszem arra a pillanatra, amikor 2013-ban Chamonix vasútállomásáról feltekintettem a Mont Blanc-ra: akkor döntöttem el, hogy egyszer fent fogok állni a csúcson. Ekkoriban még elérhetetlen álomnak tűnt, később azonban egy ismerősnek köszönhetően megismerkedhettem ezzel a titokzatos világgal, s elkezdhettem „hegymászói” pályafutásomat. Már az első alkalom is magával ragadó
volt: az erdő hideg csendjében a friss hó ropogásán kívül csak a pulzusom gyors lüktetését hallottam. Hegymászás közben mindig újabb és újabb élmények kerítenek a hatalmukba: a halk neszek hajnalban, a menedékházban, a hágóvasak sercegése a gleccseren, a karabinerek csilingelése, ahogy az ébredező nap első sugarai megcsillannak a havon… Mindegyik felejthetetlen.
Ébredés. Meghitt, bensőséges hangulatot keltő szó. Mit jelent számodra az ébredés?
Óriási élmény látni, ahogy kora reggel az emberek megtöltik a pályaudvart élettel, a vezetőállásról végignézni, ahogy a nap felkel. Ez a világ csak a mozdonyvezetők szeme előtt nyílik meg. Hasonló érzés, mint amikor a hegyen útnak indulunk hajnalban. Az emberek reggelente többnyire rohannak, sietnek a munkahelyükre; a felkelő nap rendszeres látványa csak keveseknek adatik meg.
Mi motivál a mindennapokban – akár mozdonyvezetőként, akár magánemberként?
A felfedezés. Leginkább azokat az érintetlen helyeket keresem, ahová csak kevesen juthatnak el. Ezért is lettem mozdonyvezető, mert nap mint nap részesülök ebben az élményben. Minden szolgálatban újabb és újabb gyönyörűség tárul a szemem elé, a táj évszakonként más és más arcot mutat: télen a friss hóval fedett síneken száguldok, tavasszal pedig az ébredő természet vesz körbe. Soha nem jöttem még kedvetlenül dolgozni. Ha két napnál többet vagyok otthon, már hiányzik a vasút. Enélkül az életérzés nélkül már nem is tudnám elképzelni az életemet. Ez az a munkahely, ami minden szempontból a legjobb számomra.
