Az Erzsébet-tábor programnak köszönhetően a MÁV-csoport dolgozóinak gyermekei az idei évben is lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek egy ötnapos fonyódligeti nyaraláson. A tábor közvetlenül a Balaton partján fekszik, területén vízi kalandpark, számos sportlehetőség és pezsgő tábori élet várja a csemetéket. Az idei évben 180-an utazhatnak, két turnusban, augusztus 3 - augusztus 8 és augusztus 10 – augusztus 15 között. A létszám nem bővíthető, ezért kifejezetten kérjük munkatársainktól, hogy elsősorban azok jelentkezzenek, akiknek nincs egyéb lehetőségük arra, hogy gyermekük nyári nyaralását biztosítsák.
A táborozáson a gyermekek kedvező feltételek mellett, mindössze 1000 forintos díj ellenében vehetnek részt, amelyet az októberi munkabérből von majd le a munkáltató.
A jelentkezési felület 2025. április 28. reggel 8 órától öt napon keresztül* lesz elérhető.
*Amennyiben a rendelkezésre álló keret korábban betelik, úgy a regisztrációs felületet előbb lezárjuk.
A jelentkezéshez szükséges:
- A regisztrációs adatokat tartalmazó űrlap kitöltése;
- A kinyomtatott Szülői nyilatkozat dokumentum maradéktalanul kitöltött és aláírt változatának feltöltése;
- Az 1000 Forintos díj munkabérből történő levonását megengedő hozzájáruló nyilatkozat kitöltött és aláírt változatának feltöltése.
FONTOS: Ezeknek hiányában a jelentkezés érvénytelen!
A jelentkezés feltételei:
- Legalább az egyik szülő a MÁV-csoport vállalatainál aktív munkaviszonnyal rendelkezzen (határozott idejű szerződés esetén 2025. október 31-én még aktív munkaviszonnyal rendelkezzen.)
- A gyermek 1-8. osztályos (maximum 16 éves, minimum 6 éves) általános iskolai tanuló, aki a jelentkezés beadásakor érvényes tanulói jogviszonnyal és érvényes diák- vagy személyi igazolvánnyal rendelkezik.
A jelentkezés leadása után az adatok módosítására, illetve hiánypótlásra nincs lehetőség. A helyek kiosztása időrendben történik, így az első 180 érvényes regisztráció nyer pozitív elbírálást.
A gyermekek szülei turnust nem választhatnak, az elnyert időszakról – a jelentkezést követő hetekben – válaszlevélben adunk tájékoztatást. A szülők megjelölhetik, hogy a gyermek kivel szeretne egy időszakban nyaralni.
A gyermekek helyszínre utaztatása – választható módon – egyénileg, vagy szervezetten történik, ennek részleteiről a későbbiekben adunk tájékoztatást.
Ha bármilyen kérdésük merülne fel a jelentkezéssel kapcsolatban, a kig [KUKAC] mavcsoport.hu email címen kaphatnak segítséget munkatársainktól.
A MÁV Zrt. gondoskodik arról, hogy valóban az arra jogosultak jelentkezése történjen meg. A MÁV Zrt. adatkezelési tájékoztatója ide kattintva elérhető.
Tájékoztatjuk, hogy a MÁV Zrt. és az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (a továbbiakban: „Alapítvány”) között létrejött szerződés alapján, a MÁV Zrt. az Alapítvány nevében a táborozók toborzását az alábbi jelentkezési felületen valósítja meg és a jelentkeztetéshez az alábbiak szerint beszerzi és feltölti a szükséges dokumentumokat és nyilatkozatokat az Alapítvány rendszerébe. Az Alapítvány az Erzsébet-táborok megszervezése, működtetése, valamint a táborozók egészségének védelmét és biztonságát szolgáló táboroztatás megvalósítása céljából kezeli a kiírás szerinti személyes adatokat. Az Alapítvány adatkezelési tájékoztatója ide kattintva elérhető.