Mindkét konzorciumi jelentkezés érvényes

2018. július 16. hétfő, 15.03
 
Mindkét konzorciumi jelentkezés érvényes
 
A Kínai–Magyar Vasúti Zrt. beszerzési eljárást indított - a Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény kihirdetéséről szóló 2016. évi XXIV. törvényben foglaltak végrehajtása érdekében a Soroksár–Kelebia (országhatár) vasútvonal fejlesztés tárgyában. Az első, részvételi szakasz 2017. november 27-én kezdődött - a tender MÁV-csoport honlapján, majd november 28-án a TED-en történő meghirdetésével. A részvétel szakaszára történő jelentkezés határideje 2018. január 19. volt. Ez az 54 napos időtartam szinte a duplája volt az Európai Uniós irányelvek és a Közbeszerzési Törvény által előírtaknak, elősegítve ezzel az érdemi felkészülést és a lehető legtöbb számú jelentkezést. Ebben az időintervallumban folyamatosan biztosított volt az érdeklődők részére, hogy a tender nyilvános hirdetményét letöltsék, illetve írásban jelezzék a tisztázó kérdéseiket, vagy akár a hivatalos, részletesebb tenderdokumentáció elküldése iránti igényüket.
 
A jelentkezési határidő január 19-ei lejártáig a CRE Konzorcium, illetve a STRABAG-CCCC 2018 KONZORCIUM nyújtott be részvételi jelentkezést. Mindkét nemzetközi konzorciumban jelen vannak magyar, európai és kínai gazdasági szereplők is, továbbá komoly szakmai múlttal rendelkező alvállalkozókat vontak be a konzorciumi tagok.  A részvételi szakaszban azoknak a minimális alkalmassági feltételeknek való megfelelést kellett igazolni, amelyek az EU-irányelvek, a projekt nemzetközi szerződésének beszerzési szabályzata, valamint a hazai és a nemzetközi infrastrukturális beruházásoknál elfogadott gyakorlat alapján kerültek meghatározásra - figyelembe véve egyidejűleg a globális piac gazdasági szereplőinek árbevételét, valamint a projektekkel járó felelősséget. A projekt volumenéhez mérten éppen elégséges szinten meghatározott, minimális alkalmassági követelmények azt a célt szolgálták, hogy hogy minél több gazdasági szereplő részt tudjon venni az eljárásban, és a legjobb ár/érték arányú beruházás valósuljon meg. A részvételi szakaszban árajánlatot nem lehetett tenni.
 
A fent megnevezett törvény szerint az ajánlatkérőnek a részvételi jelentkezések határidejétől számítva 120 napja volt arra, hogy a jelentkezők alkalmasságát megvizsgálja, és eldöntse, hogy a konzorciumok a hirdetményben megjelölt feltételeknek megfelelnek-e. A jelentkezett gazdasági szereplők jogi, pénzügyi és műszaki alkalmasságának vizsgálata lezajlott, így a részvételi szakaszt 2018. május 17-én lezárta az ajánlatkérő Kínai–Magyar Vasúti Zrt. A lezáró döntés értelmében a részvételre jelentkezők érvényes részvételi jelentkezést nyújtottak be, mindkét konzorcium megfelelt az előírásoknak, így az ajánlatkérő Kínai–Magyar Vasúti Zrt. mindkét érvényes részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplőt felkérte ajánlattételre. A munkafolyamatok az első árajánlatokkal és – a legjobb ár/érték arányú megvalósítás érdekében – tárgyalásokkal folytatódnak. A projektszervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy 2018 év végéig létrejöhessen a nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés. Ezután kezdődhetnek el a várhatóan két évig tartó tervezési és engedélyeztetési folyamatok, majd végül a kivitelezés, amely mintegy három évet vesz igénybe.