Az okosjegy, a prémiumszolgáltatás és az online jegyváltás népszerűsége is nőtt tavaly

2024. február 10. szombat, 09.44 / Utolsó módosítás: 2024. február 10. szombat, 09.46

Budapest, 2024. február 10. – A MÁV-START belföldi és nemzetközi vonatait tavaly rekordszámú, mintegy 181 millió utazáshoz vették igénybe. Ám 2023-ban nem csak utasforgalomban döntött csúcsot a MÁV-START, hanem az értékesítés terén is: az okosjegyből több mint 700 ezer fogyott; az IC+ kocsik prémium színvonalú (1+ osztályú) szolgáltatásait pedig már 130 ezer utasunk próbálhatta ki a Budapest és Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged, Pécs közötti, valamint nyáron a balatoni utazásaik során. Fordulatot hozott az előző év a jegyvásárlási szokásokban is, ugyanis az online jegyváltás beérte a pénztári értékesítést, a jegy- és bérlettermékek 38 százalékát vették már az ELVIRÁ-val vagy a MÁV app segítségével.

Az okosjegy, a prémiumszolgáltatás és az online jegyváltás népszerűsége is nőtt tavaly

Okosjegy – kedvezményes és pár kattintással megvehető

Az időben jegyet váltók számára rendkívül kedvező áron megváltható Okosjegyekből 487 ezret adtunk el 2022-ben, míg tavaly már 727 ezret. Ez köszönhető annak is, hogy az előző év márciusától több mint 80 város felé már az összes InterCity-viszonylatra megvásárolható ez a fajta kedvezményes jegy. A legnépszerűbb típus a szegedi Okosjegy volt, amelyből 2023-ban 137 ezer darabot váltottak, második helyre 131 ezerrel Nyíregyháza került, míg a dobogó harmadik fokára Pécs ért, alig elmaradva a 100 ezer eladott Okosjegytől.

Az okosjegyek fixárasak, csak elővételben válthatók, legkésőbb a vonatindulás előtti napon. Kizárólag a MÁV appban és az új Elvirában érhető el, ahol a rendszer automatikusan mutatja a legkedvezőbb elérhető ajánlatokat. Az ár már tartalmazza a helyjegyet is, semmilyen más pótjegyet nem kell venni az Okosjegy mellé. Ezzel a megoldással a vasút valós alternatívát kínál az autó, akár a telekocsi helyett, támogatva ezzel a környezetbarátabb távolsági közösségi közlekedés használatát.

2023-ban a bérletek és jegyek 38 százalékát online váltották

A prémiumszolgáltatást is többen vették igénybe

A MÁV-START saját gyártású IC+ kocsijai közül tavaly forgalomba állt a 35. elsőosztályú, bisztró- és prémiumszakasszal közlekedő szerelvény is. A prémiumszolgáltatás fejlődését és népszerűvé válását mutatja, hogy 2022-ben közel 55 ezer helyjegyet váltottak ezekre, míg tavaly már 76 ezerrel többet, 131 ezret.

A prémium osztály az IC vonatok fedélzetén elérhető legmagasabb szolgáltatási kategória, az 1. osztályhoz képest is magasabb színvonalat képvisel. Az utasok szívesen választják ezeket a fülkéket hosszabb utak esetén. A fővárosból Pécsre a Mecsek, Szegedre a Napfény, Miskolcra a Tokaj InterCity-járatokkal, míg Debrecenbe, Nyíregyházára a Nyírség és a Tokaj InterCity-vel, a nyári elő- és utószezonban Siófokon és Fonyódon át Keszthelyre, a főszezon során pedig Balatonfüreden át Tapolcára is.

A prémium szakasz 1. osztályú menetjegy és 1990 forintos helyjegy váltásával vehető igénybe. A prémium szolgáltatás így standard 1. osztályhoz képest csak kismértékben drágább, viszont még kényelmesebb utazást és további extra szolgáltatásokat is tartalmaz. A prémium osztályra (1+) helyet váltó utasok exkluzív környezetben, kényelmesen tágas ülésben és térben utazhatnak, ami egyaránt jó választás, ha kellemes kikapcsolódásra vágynak vagy menetközben dolgoznának, mert az ülések munkára vagy étkezésre is alkalmas kihajtható asztalokkal rendelkeznek. Utasaink a helyjegy felmutatásával ajándék meleg italt (kávét vagy teát) választhatnak a kocsiban található Utasellátó bisztrószakaszban.

Nőtt prémiumszolgáltatást igénybevevők száma

Minek sorba állni, ha kéznél a MÁV app?

Vízválasztó volt a 2023-as év MÁV-START jegyértékesítési területén, ugyanis az online jegyvásárlások aránya beérte a pénztári eladásokat. A bérletek és jegyek 38 százalékát már a több mint 2 millió regisztrált felhasználóval rendelkező online felületeinken, azaz az ELVIRA (jegy.mav.hu) vagy a MÁV app felületén váltották. Ezen belül az értékesítés több mint negyedét (27%) a MÁV mobilalkalmazásban, és 11 százalékát az ELVIRÁ-ban intézték az utasaink. Az önkiszolgáló csatornák (online MÁV app, ELVIRA, valamint az automatás vásárlás) arányának emelkedésével párhuzamosan csökkent a pénztári és a fedélzeti értékesítés aránya. Ez főleg a pénztáraknál szembetűnő: 5 év alatt 65-ről 39 százalékra csökkent a jegyváltás aránya.

A MÁV app szerepe 2020 végén felértékelődött, akkortól ugyanis elérhetővé váltak a bérletek ezen a csatornán is, így egyre többen a mobilalkalmazásunk segítségével veszik meg a bérletüket, a mindig kéznél lévő okostelefonjukon be tudják mutatni a jegyeket vonatokon, illetve amennyiben vármegye- vagy országbérletet váltottak, a buszokon vagy akár a HÉV-eken is.

Az automatás értékesítés aránya szintén jelentősen emelkedett; míg 2019-ben 12%, addig 2023-ban már minden ötödik (23%) jegyvásárló automatánál váltotta meg a jegyét, bérletét. Tavaly csaknem 15,6 millió jegyet vásároltak az automatákból. A minél szélesebb körű elérésre 2022-ig több mint félezer automatát telepítettünk főként Budapest elővárosi hálózatán és a jelentősebb forgalmú vidéki, illetve balatoni állomásokon, megállóhelyeken.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság