MÁV-csoport
MÁV-csoport (https://www.mavcsoport.hu)

Címlap > Nyomtatóbarát > Helyközi autóbusz menetrendi változás szeptember 1-jétől

Helyközi autóbusz menetrendi változás szeptember 1-jétől

2026. augusztus 14. péntek, 14.10 / Utolsó módosítás: 2026. augusztus 14. péntek, 14.12

2026. szeptember 1-jétől (keddtől) az alábbi menetrendi változások lépnek életbe.

Kiemelt változás

2026. szeptember 1-jétől új autóbusz-menetrend lép életbe a Fertő partot kiszolgáló Sopron – Hegykő – Fertőd – Fertőszentmiklós/Kapuvár autóbuszvonalakon, amely Fertőszentmiklóson új vasúti csatlakozásokat is biztosít.

A menetrendi átalakítás a munkába és iskolába járást, illetve az egészségügyi és közigazgatási intézmények elérését célzó utazási igények kiszolgálása mellett, a főváros és a távolabbi nagyvárosok irányába is kedvezőbb utazási lehetőséget biztosít, mindezeken túl pedig a Fertő part térségének turisztikai szempontból kiemelt helyszíneinek elérhetőségét is a korábbinál bővebb szolgáltatással javítja.

Ennek érdekében a térség autóbuszvonalain könnyebben megjegyezhető ütemes menetrend bevezetésére kerül sor, mely szerint Sopron és Fertőd között minden nap jellemzően 60 percenként, munkanapokon csúcsidőben 10-30 percenként indulnak az autóbuszok, valamint két óránként Fertőszentmiklóson Budapest irányú vasúti csatlakozás kerül kialakításra.

Az új menetrend főbb jellemzői:

  • Sopronból Kópháza, Sopron (Balf), Fertőboz, Hidegség, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak, Fertőd viszonylatban egyenletes elosztás szerint, minden nap legalább óránként indulnak azok az autóbuszjáratok, amelyek egyik órában Petőházán át Fertőszentmiklós, Vasútállomásig, a másik órában Sarród betéréssel, valamint Fertőendréd, Agyagosszergény és Vitnyéd érintésével Kapuvárig, egyes esetekben Győrig közlekednek tovább. Ezen járatokat munkanapokon csúcsidőszakokban további Sopron – Fertőd viszonylatú járatok egészítik ki, amelyek közül egyes járatok Petőháza, Fertőújlak, Fertőd, Tőzeggyármajor vagy Kapuvárig közlekednek. A járatok munkanapokon a reggeli órákban a jelenlegivel közel megegyező időpontokban közlekednek. Sopronból Fertőd irányába délután 12:30-tól 30 percenként, 14:00 és 14:50 között 10-20 percenként, 14:50 és 16:30 között 20 percenként, majd 16:30 és 18:30 között 30 percenként indulnak. Fertőd, Központtól Sopron felé jellemzően 30-60 percenként indulnak a buszok, amelyeket iskolai előadási napokon még a 14:24, a 14:54 és a 16:24-kor induló további járatok egészítenek ki.
  • A Sopron és Fertőszentmiklós, Vasútállomás között két óránként közlekedő autóbuszjáratok kedvező átszállási lehetőséget biztosítanak a Budapest és Sopron között közlekedő InterCity vonatokhoz, ezáltal a térségből (Kópháza, Sopron (Balf), Fertőboz, Hidegség, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak, Fertőd és Petőháza) Győr, Tatabánya és a főváros elérhetősége is jelentősen javul. A biztosabb vasúti csatlakozás érdekében a Budapest felől késve érkező InterCity vonatra az autóbusz legfeljebb 15 percet vár.
  • A Sopron – Fertőd – Sarród – Kapuvár útvonalon az irányonként két óránként közlekedő járatok révén a hét minden napján a korábbinál több járattal érhető el Sarród település.
  • A térség iskoláiba járó tanulók utazását a korábbihoz hasonló járatokkal és időpontokban továbbra is biztosítjuk.
  • Az új menetrend bevezetésével az eljutási lehetőségek bővülnek, így naponta Sopronból Fertőd felé 20:30 és 22:35 között 21:30-kor is indul járat, valamint szabad- és munkaszüneti napokon a kora délutáni és kora esti időszakokban Sopron és Fertőd között a jelenlegi, jellemzően 1,5-2 óránként közlekedő autóbuszok helyett óránként indulnak a járatok.

Autóbuszos csatlakozások Fertődön

Munkanapokon a Fertőd környéki településeknek (Fertőd, Tőzeggyármajor; Fertőújlak) a hivatásforgalmi időszakban a közvetlen járatok megtartása mellett a délelőtti és a késő délutáni, valamint a hétvégi időszakokban Fertőd, Központnál autóbuszos csatlakozások kerülnek kialakításra, mely alapján az érintett települések számára a Sopron, mint járásközpont irányú eljutási lehetőségek Fertődön történő átszállással bővülnek.

Új vonal:

7195 Kapuvár – Pusztacsalád – Fertőszentmiklós – Fertőd – Kapuvár MENETREND [1]

Az alábbi vonalakon új menetrend lép életbe:

7068 Győr – Csorna – Kapuvár – Fertőszentmiklós – Fertőd MENETREND [2]
7070 Győr – Enese – Kóny – Csorna MENETREND [3]
7071 Győr – Csorna – Kapuvár – Fertőszentmiklós – Sopron MENETREND [4]
7072 Győr – Csorna – Kapuvár – Petőháza – Sopron MENETREND [5]
7073 Győr – Csorna – Kapuvár – Fertőd – Sopron MENETREND [6]
7207 Sopron – Petőháza – Kapuvár – Beled – Rábakecöl MENETREND [7]
7208 Sopron – Fertőd – Petőháza MENETREND [8]
7210 Sopron – Fertőd – Kapuvár / Fertőd, Tőzeggyármajor MENETREND [9]
7211 Sopron – Kapuvár – Csorna – Mosonmagyaróvár MENETREND [10]
7212 Sopron – Balf – Kapuvár – Csorna – Győr MENETREND [11]
7213 Sopron – Fertőd – Petőháza – Fertőszentmiklós MENETREND [12]

Autóbuszos és vasúti eljutások a Fertő-part térségében [13]

További változások vármegyei bontásban:

  • Országos (távolsági) járatok
  • Baranya vármegye
  • Bács-Kiskun vármegye
  • Békés vármegye
  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
  • Csongrád-Csanád vármegye
  • Fejér vármegye
  • Győr-Moson-Sopron vármegye
  • Hajdú-Bihar vármegye
  • Heves vármegye
  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
  • Komárom-Esztergom vármegye
  • Nógrád vármegye
  • Pest vármegye
  • Somogy vármegye
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
  • Tolna vármegye
  • Vas vármegye
  • Veszprém vármegye
  • Zala vármegye

 

Országos (távolsági) járatok

1020 Budapest – Mátraverebély – Salgótarján

A vonal valamennyi járata Bátonyterenye, Sulyom-hegy és Bátonyterenye, Ipari park megállóhelyeken is megáll. A járatok Salgótarján felé csak leszálló utasok részére, Budapest felé csak felszálló utasok részére állnak meg.

1021 Budapest – Pásztó – Bátonyterenye – Salgótarján

Az autóbuszvonal járatainak többsége Bátonyterenye, Sulyom–hegy, Bátonyterenye, Ipari park és Bátonyterenye (Kisterenye), Bányatelep megállóhelyeken is megáll.

1022 Budapest – Salgótarján – Lučenec

A Budapest és Losonc között közlekedő autóbuszok Bátonyterenye, Sulyom-hegy és Bátonyterenye, Ipari park megállóhelyeken is megállnak. A járatok Salgótarján felé csak leszálló utasok részére, Budapest felé csak felszálló utasok részére állnak meg.

1066 Budapest – Gyöngyös – Heves – Abádszalók – Karcag
1375 Miskolc – Tiszafüred – Szeged
1443 Debrecen – Heves – Jászberény

Valamennyi autóbusz Berekfürdő, strandfürdő helyett az újonnan megépült Fodor József utca megállóhelyen áll meg.

1212 Budapest – Veszprém – Tapolca – Keszthely – Hévíz

A 19:40-kor Budapestről Hévízig közlekedő autóbusz Keszthely, Bercsényi utca megállóhelynél minden esetben, míg az alábbi megállóhelyeknél csak leszálló utasok esetén áll meg:

  • Keszthely, Pál utca
  • Keszthely, Hévízi út
  • Keszthely, Z+D Kft.
  • Keszthely, Vadaskert csárda
  • Keszthely, Kertváros
  • Keszthely, hévízi elágazás
  • Dobogómajor I.

1344 Eger – Mezőkövesd/M3 autópálya – Debrecen – Hajdúszoboszló

A munkanapokon 13:00-kor Egerből Debrecenbe közlekedő autóbusz a Főcsatorna híd és Debrecen, Autóbusz-állomás között egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érint.

A hetek utolsó tanítási napján 15:45-kor Debrecenből Egerbe közlekedő autóbusz egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érint.

A csütörtöki tanítási napokon 15:45-kor Debrecenből Egerbe közlekedő autóbusz egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érint.

1350 Miskolc – Mezőkövesd – Eger – Recsk – Mátraballa – Salgótarján

A 16:35-kor Salgótarjánból Miskolcra közlekedő autóbusz a hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon megáll a Miskolc, Egyetemi kollégiumok megállóhelyen is.

1625 Lenti – Zalaegerszeg – Keszthely – Tapolca – Veszprém

A szabad- és munkaszüneti napokon 4:57-kor Gyenesdiásról Zalaegerszegig közlekedő autóbusz Zalaegerszeg (Csácsbozsok), Elágazás megállóhelynél felszálló utasok részére is megáll.

1639 Lenti – Zalaegerszeg – Vasvár – Sárvár – Győr

A tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon 16:15-kor Lentiből Győrig közlekedő autóbusz le- felszálló utasok esetén is érinti Hernyék, Autóbusz-váróterem megállót, 16:25-kor.

1643 Lenti – Őriszentpéter – Szombathely – Bükfürdő

A 6:00-kor Lentiből Bükfürdőre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 6:05-kor indul.

A munkanapokon, szabad- és munkaszüneti napokon 12:00-kor Bükfürdőről Lentibe közlekedő autóbusz minden nap megáll Kerkabarabás, Balogunyom és Kisunyom, Autóbusz-váróterem megállókat, valamint egyes megállóhelyeket a korábbiaktól kis mértékben eltérő időpont érint.

1715 Győr – Csorna – Szombathely

A 11:40-kor Szombathelyről Győrig közlekedő autóbusz Csorna, Tejporgyár megállóhelynél is megáll, 13:35-kor.

A munkanapokon és szabadnapokon 13:05-kor Győrből Szombathelyre közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 12:55-kor indul. . A járat Kóny érintésével közlekedik, valamint Győr – Csorna viszonylatban az útvonalán érintett valamennyi megállóhelynél megáll. Csornától változatlan menetrend szerint jár.

A 16:25-kor Győrből Szombathelyig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 16:30-kor indul. Csorna, Autóbusz-állomásról 1 perccel később, 17:08-kor indul tovább.

1719 Sopron – Répcelak – Kenyeri – Celldömölk

A szabad- és munkaszüneti napokon, valamint tanszünetben munkanapokon 7:10-kor Celldömölkről Sopronig közlekedő autóbusz Répcelak, Sajtgyár (Csánigi utca) megállótól 17 perccel később, 8:20-kor indul tovább.

A tanítási napokon 7:10-kor Celldömölkről Sopronig közlekedő autóbusz Répcelak, Sportcsarnok megállótól 5 perccel később, 8:20-kor indul tovább.

A szabad- és munkaszüneti napokon, valamint tanszünetben munkanapokon 14:20-kor Sopronból Celldömölkig közlekedő autóbusz menetrendje Sopron és Répcelak között kis mértékben változik.

A tanítási napokon 14:20-kor Sopronból Celldömölkig közlekedő autóbusz menetrendje Sopron és Répcelak között kis mértékben változik.

1720 Sopron – Csorna – Pápa – Veszprém – Balatonfüred

A tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon 9:00-kor Sopronból Veszprémig közlekedő autóbusz 70 perccel korábban, 7:50-kor indul. Sopron – Csorna viszonylatban az útvonalán érintett valamennyi megállóhelynél megáll. Csornától 9:20-kor indul tovább

1722 Sopron – Pápa – Veszprém – Balatonalmádi – Balatonfüred

A 8:35-kor Balatonfüredről Sopronig közlekedő autóbusz Csorna, Autóbusz-állomástól 4 perccel korábban, 11:41-kor indul tovább. A járat menetrendje Kapuvár, Autóbusz-állomástól változatlan.

1803 Székesfehérvár – Mezőfalva – Dunaújváros – Solt – Kalocsa

A Székesfehérvár és Dunaújváros között közlekedő járatok a továbbiakban Székesfehérvár, Tejüzem érintésével közlekednek.

Az eddig a hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napon 17:00-kor Kalocsáról Székesfehérvárra közlekedő, valamint a 12:35-kor Székesfehérvárról Kalocsára közlekedő járatok a továbbiakban a tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon közlekednek.

1809 Székesfehérvár – Bakonycsernye – Dudar – Zirc

A szabad- és munkaszüneti napokon 12:40-kor Zircről Székesfehérvárra közlekedő járat a továbbiakban Bakonycsernye, Bercsényi utca megállótól 6 perccel később, 13:30-kor indul.

1850 Tatabánya – Bábolna – Győr – Csorna – Kapuvár – Bükfürdő

A 16:30-kor Bükfürdőről Tatabányára közlekedő autóbusz Kapuvár és Csorna között az útvonalon érintett összes megállóhelynél megáll, valamint Kóny, TÜZÉP-telep és Enese, Vasútállomás megállóhelyeket is érinti. A járat menetrendje Győr, Autóbusz-állomástól változatlan.

A munkanapokon 6:20-kor Tatabányáról Bükfürdőre közlekedő autóbusz Csorna és Kapuvár között az útvonalon érintett összes megállóhelynél megáll. Csornáról 9:00-kor, Kapuvártól 9:25-kor indul tovább.

 

Baranya vármegye

5620 Pécs – Hosszúhetény – Komló

A szabadnapokon és tanszünetben munkanapokon 19:30-kor Pécsről Hosszúhetényig közlekedő autóbusz tanszünetben munkanapokon megszűnik, Helyette meghosszabbított útvonalon Szászvárig jár, 5623-as jelzéssel.

A munkanapokon 20:00-kor Komlóról Pécsre közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 19:50-kor indul.

A szabadnapokon 20:21-kor Hosszúhetényről Pécsig közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 20:06-kor indul.

5623 Pécs – Hosszúhetény – Szászvár – Mágocs

A tanítási napokon 19:35-kor Pécsről Szászvárig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 19:30-kor indul és minden munkanapon jár.

5624 Pécs –Szászvár – Bonyhád – Szekszárd

A tanítási napokon 6:22-kor Szászvártól Pécsre közlekedő autóbusz a továbbiakban a tanév tartama alatt munkanapokon jár.

5636 Pécs – Romonya – Pécsvárad

A munkanapokon 7:30-kor Nagykozártól Berkesdig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 7:25-kor indul.

5645 Pécs – Szederkény – Mohács

A hetek első munkanapját megelőző munkaszüneti napon 14:45-kor Mohácsról Pécsre, valamint a visszairányban 21:15-kor közlekedő autóbuszok a továbbiakban a tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon járnak.

5670 Pécs – Görcsöny – Baksa

A hetek utolsó iskolai előadási napján 12:25-kor Pécsről Baksáig közlekedő autóbusz a továbbiakban minden tanítási napon, rövidített útvonalon Görcsöny, Községháza megállóig jár.

Új járat indul tanítási napokon 13:29-kor Görcsöny, Községházától Pécs, Autóbusz-állomásig.

5672 Pécs – Baksa – Kisdér – Siklós

A tanítási napokon 6:35-kor Pécsről Siklósig közlekedő autóbusz Tengeri és Téseny településeket fordított sorrendben érinti.

5677 Pécs – Baksa – Sellye – Felsőszentmárton

A 4:00-kor Vajszlóról Pécsig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 4:05-kor indul.

5685 Pécs – Szigetvár

A tanítási napokon 5:30-kor Pécsről Szigetvárig, valamint a visszairányban 6:25-kor közlekedő autóbuszok a továbbiakban tanítási szünetben munkanapokon is járnak.

Új járat indul tanítási napokon, kivéve a hetek utolsó tanítási napját 15:59-kor Szentlőrinc, Egészségközponttól Pécs, Autóbusz-állomásig.

Új járat indul tanítási napokon 16:49-kor Szentlőrinc, Egészségközponttól Pécs, Autóbusz-állomásig.

5813 Mohács – Lippó – Villány – Harkány

A munkanapokon és szabadnapokon 18:40-kor Mohácsról Lippóig közlekedő autóbusz Bezedek, Fordulót is érinti, 19:23-kor.

5832 Siklós – Matty – Drávacsehi – Harkány – Siklós

A tanítási szünetben munkanapokon 7:40-kor Harkányból Siklósig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Siklós, Autóbusz-állomásról indul, 7:30-kor. A járat menetrendje Harkánytól változatlan.

5833 Siklós – Old – Beremend – Kásád

Új járat indul munkanapokon 4:45-kor Matty, Kossuth Lajos utca 19. megállótól Kistapolca, Fordulóig. Az autóbusz Kistapolcán csatlakozást biztosít 5:08-kor Siklóson át Pécsre.

Új járat indul munkanapokon 5:25-kor Siklós, Autóbusz-állomásról Matty (Keselyősfapuszta), Fordulóig.

A munkanapokon 8:30-kor Beremend, Fordulótól Siklósra induló autóbusz a továbbiakban a szabadnapokon érvényes menetrenddel megegyezően, Matty, Kossuth utca 19. megállót érintve közlekedik.

A szabadnapokon 16:39-kor Beremendről Siklósig közlekedő autóbusz Matty, Kossuth utca 19. megállót is érinti, 17:23-kor.

5835 Siklós – Harkány

A munkanapokon 7:15-kor Siklósról Harkányig közlekedő autóbusz a továbbiakban csak tanítási napokon jár. Az eljutási lehetőség Siklós és Harkány között 7:17-kor továbbra is biztosított.

5840 Siklós – Vajszló

A munkanapokon és szabadnapokon 14:30-kor Siklósról Vajszlóra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 14:35-kor indul.

5841 Siklós – Vajszló – Zaláta

Új járat indul munkanapokon 3:35-kor Zaláta, Fordulótól Vajszló, Autóbusz-váróteremig. Vajszlón átszállási lehetőség biztosított Pécs felé.

5845 Vajszló – Sellye

Új járat indul munkanapokon 4:45-kor Vajszló, Autóbusz-váróteremtől Sellye, Autóbusz-váróteremig. Az autóbuszjáratról Csányoszró, Vajszlói elágazában csatlakozás biztosított Vajszló felől Szentlőrinc irányába 4:55-kor.

5875 Szigetvár – Szentlászló – Ibafa – Boldogasszonyfa (Terecseny)

A munkaszüneti napokon 5:05-kor, szabadnapokon 5:35-kor Szigetvártól Ibafára közlekedő autóbuszok Mozsgó, Szociális otthon megállót is érintik.

A munkanapokon 5:40-kor Szigetvártól Ibafára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:35-kor indul.

A szabadnapokon 15:40-kor Szigetvártól Almáskeresztúr, Fordulóig, valamint a 16:14-kor visszairányban közlekedő autóbuszok megszűnnek.

A munkaszüneti napokon 17:10-kor Szigetvártól Ibafára közlekedő autóbusz 10 perccel később, 17:20-kor indul. A járat Csertő települést nem érinti.

A munkaszüneti napokon 17:25-kor Szigetvártól Almáskeresztúrig közlekedő autóbusz szabadnapokon is jár, valamint Csertő, Fordulót is érinti 17:37-kor.

A munkanapokon 5:20-kor Ibafáról Szigetvárig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:15-kor indul.

A munkaszüneti napokon 5:55-kor Ibafáról Szigetvárig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 6:00-kor indul.

A szabadnapokon 6:10-kor Ibafáról Szigetvárig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 6:15-kor indul.

A munkaszüneti napokon 17:45-kor Almáskeresztúrtól Szigetvárig közlekedő autóbusz 20 perccel később, 18:05-kor indul. Szabadnapokon is jár, valamint Csertő, Fordulót is érinti 18:23-kor.

5942 Kaposvár – Simonfa – Szigetvár – Szentborbás

A 17:05-kor Kaposvártól Szigetvárig közlekedő autóbusz munkanapokon Mozsgó, Szociálig otthon megállót is érinti, 18:12-kor.

A munkaszüneti napokon 18:30-kor Kaposvártól Szigetvár, Autóbusz-állomásig közlekedő autóbusz Csertő települést nem érinti.

 

Bács-Kiskun vármegye

5035 Szeged – Mórahalom – Mélykút – Baja

A hetek utolsó iskolai előadási napján 10:35-kor Szegedről Bajára, valamint visszairányban 13:40-kor Bajáról Szegedre induló autóbuszok a továbbiakban tanév tartama alatt a hetek utolsó munkanapján és a hetek utolsó iskolai előadási napján közlekednek. 

5227 Kecskemét – Solt – Dunaújváros/Kalocsa

A munkanapokon, valamint munkanapot követő napon a MERCEDES-gyár munkarendje szerint 6:30-kor Kecskemétről Dunaújvárosba közlekedő autóbusz megáll Solt, Hartai útelágazás megállóhelyen is. 

5255 Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Csongrád – Szentes

A munkanapokon 15:00-kor Kiskunfélegyházáról Szentesre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:05-kor indul.

 

Békés vármegye

4735 Kisújszállás – Dévaványa – Szeghalom/Gyomaendrőd 

A munkaszüneti napok kivételével naponta 4:45-kor Dévaványáról Kisújszállásra közlekedő autóbusz 8 perccel korábban, 4:37-kor indul. 

4830 Békéscsaba – Szabadkígyós – Újkígyós

A munkanapokon 15:50-kor Békéscsabáról Újkígyósra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:55-kor indul. 

4953 Orosháza – Tótkomlós – Mezőhegyes

A munkanapokon 12:05-kor Mezőhegyesről Pitvarosra közlekedő autóbusz megszűnik. Az eljutás továbbra is biztosított a 12:15-kor induló autóbusszal. 

A tanítási napokon 13:30-kor Pitvarosról Orosházára, valamint a tanszünetben munkanapokon 13:30-kor Pitvarosról Tótkomlósra közlekedő autóbuszok meghosszabbított útvonalon, Mezőhegyesről indulnak 13:20-kor. Pitvarosról változatlan időpontban közlekedik tovább.  

4960 Orosháza – Tótkomlós – Békéssámson

A munkaszüneti napok kivételével naponta 16:05-kor indul Orosházáról Tótkomlósra közlekedő autóbusz munkanapokon meghosszabbított útvonalon, Csanádalberti, Községházáig, és a továbbiakban a 4953-as vonalon közlekedik. 

4971 Szarvas – Gyomaendrőd

A munkanapokon 17:15-kor Gyomaendrődről Szarvasra induló autóbusz Gyomaendrőd, Vasútállomás érintésével közlekedik. 

5132 Szentes – Derekegyház – Nagymágocs – Orosháza

A munkaszüneti napok kivételével naponta 7:53-kor Nagymágocsról Orosházára közlekedő autóbusz 10 perccel később, 8:03-kor indul. 

 

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

3705 Miskolc – Szirmabesenyő – Sajóvámos – Sajósenye

A munkanapokon 17:30-kor Sajósenyéről Sajóvámosra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 17:25-kor indul.

3730 Miskolc – Gesztely – Megyaszó Szerencs 

A tanítási napokon 15:30-kor Miskolcról Újcsanálosra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Megyaszó, Autóbusz-váróterem megállóig közlekedik.

3731 Miskolc – Gesztely – Hernádnémeti – Bőcs vá. Tiszaújváros 

A munkanapokon 18:30-kor Tiszaújvárosból Bőcs, Iskoláig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Hernádnémeti-Bőcs vasútállomásig közlekedik. 

3756 Miskolc(Diósgyőr) – Varbó – Sajószentpéter – Kazincbarcika 

Az autóbuszok menetrendje kismértékben módosul. MENETREND [14]

3763 Miskolc – Kazincbarcika 

A munkanapokon 6:30-kor Kazincbarcikáról Miskolcra közlekedő autóbusz Miskolc, Autóbusz-állomás és Miskolc, Egyetem kollégiumok között felszálló utasok részére is megáll, valamit Miskolc, Szinvapark, Miskolc, Petneházy utca, Miskolctapolcai elágazás, Miskolc, Vasúti felüljáró, Miskolc, Szentgyörgy út, Miskolc-Egyetemváros, Tanulmányi épületek és Miskolc-Egyetemváros, Egyetem főépület megállóhelyek érintésével közlekedik. 

3765 Miskolc – Sajóbábony – Sajószentpéter – Kazincbarcika 

A tanítási napokon 12:50-kor Sajószentpéter, Parasznyai elágazás megállóhelyről Sajóbábonyba közlekedő autóbusz rövidített útvonalon, Sajószentpéter, Posta megállóhelytől indul 12:51-kor.

3767 Miskolc – Sajószentpéter – Kazincbarcika – Herbolya 

A tanítási napokon 14:55-kor Miskolcról Kazincbarcikára közlekedő autóbusz utazási igény esetén Kazincbarcika, Herbolya Tervtáróig közlekedik.

3824 Encs – Abaújszántó – Boldogkőváralja – Regéc – Gönc – Hidasnémeti – Tornyosnémeti 

Az április 1-től október 31-ig szabadnapokon 17:21-kor Regécről Encsre közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 17:11-kor indul.

3826 Hernádszurdok – Hidasnémeti – Gönc – Kéked 

A tanszünetben munkanapokon 16:25-kor Kékedről Hidasnémetibe közlekedő autóbusz 3 perccel később, 16:28-kor indul.

3852 Szerencs – Mezőzombor – Mád – Mezőzombor – Szerencs 

A tanítási napokon 7:10-kor Szerencsről Mezőzomborra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 7:05-kor indul.

A tanítási napokon 7:20-kor Mezőzomborról Szerencsre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 7:15-kor indul.

3870 Sárospatak – Sátoraljaújhely – Pálháza – Nyíri – Hollóháza

A szabadnapokon 7:05-kor Sárospatakról Hollóházára közlekedő autóbusz Pálháza, Füzérradványi elágazás megállóhely érintésével közlekedik. 

A szabadnapokon 14:00-kor Sárospatakról Pálházára közlekedő autóbusz Pálháza, Füzérradványi elágazás megállóhely érintésével közlekedik.

A munkanapokon 14:47-kor Sátoraljaújhely (Károlyfalva), Templomtól Sátoraljaújhely, Vasútállomásra közlekedő autóbusz 3 perccel később, 14:50-kor indul.

A tanév tartama alatt munkanapokon 14:23-kor Széphalomból Sátoraljaújhelybe közlekedő autóbusz 3 perccel később, 14:26-kor indul.

3900 Sátoraljaújhely – Kovácsvágás – Pálháza – Nagyhuta – Hollóháza 

Az autóbuszok menetrendje kismértékben módosul. MENETREND [15]

Számos járat megáll Pálháza, Füzérradványi elágazás, valamint Sátoraljaújhely, PREC CAST, autóbusz-forduló megállóhelyeken is. 

3901 Sátoraljaújhely – Kovácsvágás – Pálháza – Nagyhuta – Nyíri – Hollóháza 

Számos járat megáll Pálháza, Füzérradványi elágazás, valamint Sátoraljaújhely, PREC CAST, autóbusz-forduló megállóhelyeken is. MENETREND [16]

3903 Sátoraljaújhely – Pálháza – Nyíri – Hollóháza – Pusztafalu 

Számos járat megáll Pálháza, Füzérradványi elágazás, valamint Sátoraljaújhely, PREC CAST, autóbusz-forduló megállóhelyeken is. MENETREND [17]

3907 Sátoraljaújhely – Sátoraljaújhely (Széphalom) 

Az alábbi autóbuszok Sátoraljaújhely, PREC CAST, autóbusz – forduló megállóhely érintésével közlekednek: 

  • a tanév tartama alatt munkanapokon 14:03-kor Sátoraljaújhely, vasútállomásról Sátoraljaújhely, Széphalomig közlekedő autóbusz,
  • a június 22-től augusztus 31-ig munkanapokon 14:03-kor Sátoraljaújhely, vasútállomásról Sátoraljaújhely, Pincekert megállóhelyig közlekedő autóbusz,
  • a munkanapokon 5:30-kor Sátoraljaújhely, Pincekert megállóhelyről Sátoraljaújhely, vasútállomásra közlekedő autóbusz.

3919 Sátoraljaújhely – Alsóberecki – Felsőberecki 

A munkanapokon 14:25-kor Sátoraljaújhelyből Felsőbereckibe, valamint visszairányban 13:08-kor Felsőbereckiből Sátoraljaújhelyre közlekedő autóbuszok Sátoraljaújhely, Vasútállomás megállóhely érintésével közlekednek.

3920 Sátoraljaújhely – Bodroghalom – Tiszakarád – Nagyrozvágy – Kisrozvágy 

Számos járat megáll Sátoraljaújhely, PREC CAST, autóbusz-forduló megállóhelyen is, valamint egyes járatok 2-5 perccel később közlekednek. MENETREND [18]

3923 Sátoraljaújhely – Lácacséke – Cigánd – Sárospatak 

A munkanapokon 6:20-kor Sátoraljaújhelyből Sárospatakra, valamint a naponta 22:25-kor Sátoraljaújhelyből Cigándra közlekedő autóbuszok Sátoraljaújhely, PREC CAST, autóbusz-forduló megállóhely érintésével közlekednek.

3925 Sátoraljaújhely – Bodroghalom – Nagyrozvágy – Ricse – Révleányvár 

Számos járat megáll Sátoraljaújhely, PREC CAST, autóbusz-forduló megállóhelyen is, valamint egyes járatok 3-5 perccel korábban közlekednek. MENETREND [19]

3927 Tornyosnémeti – Hidasnémeti – Sátoraljaújhely 

A munkanapokon 11:45-kor Tornyosnémetiből Sátoraljaújhelyre közlekedő autóbusz Sátoraljaújhely, PREC CAST, autóbusz-forduló megállóhely érintésével közlekedik. 

3928 Hernádszurdok – Hidasnémeti – Pálháza 

A tanszünetben munkanapokon 6:35-kor Pálházáról Hernádszurdokra közlekedő autóbusz Pálháza, Füzérradványi elágazás megállóhely érintésével közlekedik. 

3929 Sátoraljaújhely – Pálháza – Telkibánya – Hidasnémeti – Kéked 

Számos járat megáll Sátoraljaújhely, PREC CAST, autóbusz-forduló megállóhelyen is.

4001 Mezőkövesd – Tard – Cserépváralja 

A tanítási napokon 7:25-kor Mezőkövesdről Tardra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Cserépváralja, Autóbusz-forduló megállóig közlekedik. 

A tanítási napokon 8:15-kor Tardról Mezőkövesdre közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Cserépváralja, Autóbusz-forduló megállótól indul 8:02-kor.

4010 Mezőkövesd – Négyes – Tiszadorogma – Mezőcsát 

A tanítási napokon 13:05-kor Mezőkövesdről Tiszadorogmára közlekedő autóbusz 10 perccel később, 13:15-kor, valamint meghosszabbított útvonalon Ároktő, Autóbusz-forduló megállóhelyig közlekedik.

A munkaszüneti napok kivételével naponta 13:54-kor Tiszadorogmáról Mezőkövesdre közlekedő autóbusz tanítási napokon 34 perccel később, 14:28-kor, valamint meghosszabbított útvonalon Ároktő, Autóbusz-forduló megállóhelyről indul 14:15-kor. 

4026 Mezőkövesd – Csincse – Mezőkövesd 

A tanítási napokon 6:45-kor Mezőkövesdről Csincsén át Mezőkövesdre közlekedő autóbusz 2 perccel korábban, 6:43-kor, valamint Mezőnyárád, Felső; Mezőnyárád, Posta és Mezőnyárád, Kultúrház megállóhelyek érintésével közlekedik. 

4050 Kazincbarcika – Sajószentpéter – Kondó – Varbó 

A tanítási napokon 6:55-kor Sajószentpéter, Parasznyai elágazástól Kondóra közlekedő autóbusz 2 perccel korábban, 6:53-kor és meghosszabbított útvonalon Sajószentpéter, Vasútállomástól indul. 

A munkaszüneti napokon 5:25-kor Sajószentpéterről Varbóra közlekedő autóbusz szabadnapokon is közlekedik.

A munkanapokon 9:55-kor Varbóról Kazincbarcikára közlekedő autóbusz 5 perccel később, 10:00-kor indul.

4051 Alacska – Sajószentpéter – Kazincbarcika 

A munkaszüneti napokon 15:15-kor Sajószentpéterről Alacskára közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:20-kor indul. 

A szabad- és munkaszüneti napokon 16:05-kor Kazincbarcikáról Alacskára közlekedő autóbusz 5 perccel később, 16:10-kor indul. 

A tanítási napokon 6:12-kor Alacskáról Sajószentpéter, Parasznyai elágazásig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Sajószentpéter, Vasútállomásig közlekedik. 

A szabad- és munkaszüneti napokon 15:30-kor Alacskáról Kazincbarcikára közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:35-kor indul. 

A munkaszüneti napokon 16:35-kor Alacskáról Sajószentpéterre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 16:40-kor indul. 

4052 Berente – Kazincbarcika – Tardona 

A munkanapokon 7:05-kor Tardonáról Berentére közlekedő autóbusz tanítási napokon nem áll meg Kazincbarcika, Herbolya Tervtáró és ÉRV irodaház megállók között. 

4057 Kazincbarcika – Sajókaza – Putnok 
4065 Kazincbarcika – Sajóivánka – Sajógalgóc – Putnok

A szabadnapokon 11:00-kor Kazincbarcikáról Putnokra közlekedő autóbusz a továbbiakban 4065-ös vonalszámmal közlekedik. 

4058 Mályinka – Kazincbarcika – Berente 

A munkanapokon 4:35-kor Mályinkából Berentére közlekedő autóbusz a továbbiakban 4061-es vonalszámmal közlekedik. 

4060 Kazincbarcika – Sajókaza – Dédestapolcsány – Mályinka 

Az autóbuszok menetrendje kismértékben módosul. MENETREND [20]

4061 Berente – Kazincbarcika – Sajókaza – Dédestapolcsány – Mályinka – Nekézseny 

Az autóbuszok menetrendje kismértékben módosul. MENETREND [21]

4066 Kazincbarcika – Sajóivánka – Sajókaza – Sajógalgóc 

A 19:05-kor Kazincbarcikáról Sajókazára közlekedő autóbusz 3 perccel később, 19:08-kor és Sajókaza, Vasútállomás érintése nélkül közlekedik.

4078 Kazincbarcika – Ragály – Imola – Aggtelek 

A szabadnapokon 3:55-kor Aggtelekről Kazincbarcikára közlekedő autóbusz a továbbiakban 4075-ös vonalszámmal közlekedik. 

A tanítási napokon 5:30-kor Aggtelekről Ragályba közlekedő autóbusz a továbbiakban 4075-ös vonalszámmal közlekedik. 

4079 Kazincbarcika – Ragály – Imola – Aggtelek 

A tanítási napokon 6:36-kor Kazincbarcikáról Aggtelekre közlekedő autóbusz a továbbiakban 4075-ös vonalszámmal közlekedik. 

4104 Ózd – Bánréve – Putnok – Ragály – Aggtelek – Jósvafő 

A szabad- és munkaszüneti napokon, valamint tanszünetben munkanapokon 6:35-kor Ózdról Putnokra közlekedő autóbusz tanítási napokon is közlekedik.

4108 Rudabánya – Kánó – Szőlősardó – Perkupa 

A naponta, kivéve munkaszüneti napokon 8:01-kor Rudabányáról Szőlősardóba közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Perkupáig közlekedik.

4123 Edelény – Szendrő – Perkupa – Varbóc – Perkupa – Égerszög 

A szabadnapokon 9.45-kor Szőlősardóból Égerszögre közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Perkupáról indul 9:30-kor. 

A szabad- és munkaszüneti napokon 18:45-kor Edelényből Égerszögre autóbusz Perkupa – Varbóc viszonylatban csak utazási igény esetén közlekedik.

A munkanapokon 23:05-kor Edelényből Égerszögre közlekedő autóbusz Perkupa – Varbóc viszonylatban csak utazási igény esetén közlekedik. 

4140 Ózd – Bánréve – Putnok – Ragály – Aggtelek – Jósvafő 

A tanítási napokon 5:25-kor Aggtelekről Ózdra közlekedő autóbusz a továbbiakban 4104-es vonalszámmal közlekedik. 

4145 Ózd – Sajónémeti – Putnok

A tanítási napokon 6:35-kor Ózdról Putnokra közlekedő autóbusz a továbbiakban a 4104-es vonalon közlekedik.

4154 Kazincbarcika – Tardona – Sáta – Csokvaomány – Ózd

A tanítási napokon 13:10-kor Kazincbarcikáról Ózdra közlekedő autóbusz egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint. 

 

Csongrád-Csanád vármegye

5010 Szeged – Hódmezővásárhely – Szentes – Csongrád

A 6:45-kor Hódmezővásárhelyről Szentesre induló autóbusz munkanapokon meghosszabbított útvonalon, Csongrád, Autóbusz-állomásig közlekedik. 

A munkanapokon 6:55-kor Szentesről Szegedre induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Csongrád, Autóbusz-állomásról indul 6:25-kor. 

5020 [Szeged] – Makó – Pitvaros – Tótkomlós – Battonya 

A munkanapokon 16:35-kor Tótkomlósról Csanádalbertire induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Orosháza, Autóbusz-állomástól, és a továbbiakban a 4953-as vonalon közlekedik.

5025 Szeged – Tiszasziget – Tiszasziget(Térvár)

Az autóbuszok megállnak Szeged, Berlini körút megállóhelyen is, valamint az autóbuszok menetrendje módosul. MENETREND [22]

5032 Szeged – Mórahalom – Zákányszék – Bordány – Üllés – Forráskút – Zsombó

A munkanapokon 7:45-kor Mórahalomról Zsombóra induló autóbusz 10 perccel korábban, 7:35-kor indul. 

5035 Szeged – Mórahalom – Mélykút – Baja

A hetek utolsó iskolai előadási napján 10:35-kor Szegedről Bajára, valamint visszairányban 13:40-kor Bajáról Szegedre induló autóbuszok a továbbiakban tanév tartama alatt a hetek utolsó munkanapján és a hetek utolsó iskolai előadási napján közlekednek. 

5055 Szeged – Zsombó – Forráskút – Csólyospálos – Kiskunmajsa

A tanítási napokon 16:02-kor Zsombóról Szegedre közlekedő autóbusz megszűnik. 5060 Szeged – Szatymaz – Zsombó

A munkanapokon 15:00-kor Szegedről Szatymazra induló autóbusz tanszünetben munkanapokon 20 perccel később, 15:20-kor és meghosszabbított útvonalon, Zsombó, Szent Mihály utca megállóig közlekedik. 

A tanítási napokon 15:15-kor Szegedről Zsombóra közlekedő autóbusz Szeged, Gumigyár és Szatymaz, vasútállomás megállóhelyek között egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint. 

A munkanapokon 16:45-kor Szatymazról Zsombóra közlekedő autóbusz 1 perccel később, 16:46-kor indul. 

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 16:01-kor Zsombóról Szatymazra. 

5061 Szeged – Szatymaz – Szeged

A 16:00-kor Szegedről Szatymazra közlekedő körjáratok 15 perccel később, 16:15-kor indulnak. 

A naponta, kivéve munkaszüneti napokon 19:35-kor Szegedről Szatymazra közlekedő körjárat 5 perccel később, 19:40-kor indulnak. 

5063 Szeged – Balástya – Kistelek – Csengele

A szabadnapokon 16:00-kor Szegedről Csengelére közlekedő autóbusz 20 perccel korábban, 15:40-kor indul.

A szabadnapokon 17:15-kor Csengele, Vasútállomásról Csengele, Iskola megállóhelyre induló autóbusz 70 perccel korábban, 16:05-kor és meghosszabbított útvonalon, Kistelek, Autóbusz-állomásig közlekedik. 

5064 Szeged – Kistelek – Baks

Számos autóbusz menetrendje jelentősen módosul. MENETREND [23]

5066 Szeged – Kistelek – Kömpöc – Kiskunmajsa

Számos autóbusz menetrendje jelentősen módosul. MENETREND [24]

5070 Szeged – Balástya – Kistelek – Pusztaszer

Számos autóbusz menetrendje  jelentősenmódosul. MENETREND [25]

5121 Szentes – Szentes(Magyartés) – Zalota – Nagytőke

A nyári tanszünetben munkanapokon, valamint a szabad- és munkaszüneti napokon 17:10-kor közlekedő autóbuszok 20 perccel később, 17:30-kor indulnak. 

5125 Szentes – Fábiánsebestyén – Árpádhalom

A tanév tartama alatt 8:25-kor Árpádhalomról Szentesre induló autóbusz teszt jelleggel a továbbiakban minden munkanap közlekedik. 

A tanév tartama alatt 8:30-kor szentről Árpádhalomra induló autóbusz teszt jelleggel a továbbiakban minden munkanap közlekedik. 

5132 Szentes – Derekegyház – Nagymágocs – Orosháza

A munkaszüneti napok kivételével naponta 7:53-kor Nagymágocsról Orosházára közlekedő autóbusz 10 perccel később, 8:03-kor indul. 

A 7:25-kor Szentesről Nagymágocsra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 7:30-kor indul. 

5140 Szentes – Csongrád

A 6:25-kor Csongrádról Szentesre induló autóbusz munkanapokon meghosszabbított útvonalon, Hódmezővásárhely, Autóbusz-állomásról és a továbbiakban az 5010-es vonalon közlekedik. Az autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon 5 perccel később, 6:30-kor indul. 

A 7:20-kor Szentesről Csongrádra induló autóbusz munkanapokon meghosszabbított útvonalon, Hódmezővásárhely, Autóbusz-állomásról és a továbbiakban az 5010-es vonalon közlekedik. 

A munkaszüneti napok kivételével naponta 11:20-kor Szentesről Csongrádra közlekedő autóbusz 10 perccel később, 11:30-kor indul. 

5143 Szentes – Lapistó – Nagymágocs – Árpádhalom

A naponta, kivéve szabadnapokon 16:45-kor Nagymágocsról Árpádhalomra közlekedő autóbusz 10 perccel később, 16:55-kor indul. 

5255 Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Csongrád – Szentes

A munkanapokon 15:00-kor Kiskunfélegyházáról Szentesre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:05-kor indul.

 

Fejér vármegye

Az alábbi megállóhelyek elnevezése módosul:

Megálló neve Új elnevezés
Agárd, Nádas Étterem Agárd, Központ
Agárd, Csutora Csárda Agárd, Szövetkezetek útja
Csór, Ady Endre utca Csór, Temető
Csór, Rákóczi utca 1. Csór, Tabán
Csór, Szőlőhegy Csór, Gacsó szőlőhegy
Kápolnásnyék, GOV Kápolnásnyék, Olajtelep
Tác, Petőfi utca Tác, Gorsiumi út
Tác, Posta Tác, Kossuth Lajos utca
Tordas, Posta Tordas, Központ

702 Martonvásár – Baracska, vasúti megállóhely – Vál – Bicske

A munkanapokon eddig 19:20-kor Martonvásárról Válra közlekedő járat a továbbiakban 3 perccel korábban, 19:17-kor, Baracska, Vasúti megállóhelytől 5 perccel korábban, 19:25-kor indul.

A munkanapokon 11:55-kor Bicskéről Baracskára közlekedő járat a továbbiakban meghosszabbítva, Baracska, Sportpálya megálló érintésével Martonvásár, Vasútállomásig közlekedik.

A munkanapokon 13:45-kor Baracskáról Bicskére közlekedő járat ezentúl meghosszabbított útvonalon, 13:25-kor Martonvásár, Vasútállomástól indul, és Baracska, Sportpálya érintésével közlekedik. Baracska, Vasúti megállóhelytől az indulási idő változatlan marad.

A munkanapokon 8:15-kor Baracska, Vasúti megállóhelytől Baracska, Sportpályáig, valamint 8:28-kor Baracska, Sportpályától Baracska, Vasúti megállóhelyig közlekedő járatok a továbbiakban nem közlekednek.

703 Martonvásár – Tordas – Gyúró

A tanítási napokon eddig 6:15-kor Gyúróról Martonvásárra közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel korábban, 6:10-kor indul.

Új járatok indulnak munkanapokon 15:31-kor Martonvásárról Gyúróra, illetve 15:50-kor Gyúróról Martonvásárra.

707 Székesfehérvár – Sukoró – Nadap – Velence – Agárd

Az autóbuszvonal járatai Nadap, Pálinkaház utca megállóhelyen Nadap, autóbusz-forduló irányába csak leszálló utasok esetén állnak meg.

A munkanapokon eddig 5:25-kor Székesfehérvárról Agárdra közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel korábban, 5:20-kor indul.

A tanítási napokon 6:36-kor Agárdról Székesfehérvárra közlekedő járat ezentúl 2 perccel korábban, 6:34-kor, és munkanapokon közlekedik. Velence, Vasútállomástól 5 perccel korábban, 7:00-kor indul.

A munkanapokon 10:59-kor Velencéről Agárdra közlekedő autóbusz ezentúl meghosszabbított útvonalon, Székesfehérvárról indul 10:10-kor és Nadap érintése nélkül közlekedik.

A munkanapokon 11:14-kor eddig Agárdról Velencére közlekedő autóbusz ezentúl meghosszabbított útvonalon, Székesfehérvárig közlekedik, Nadap érintése nélkül.

A tanítási napokon 12:48-kor Velencéről Agárdra közlekedő autóbusz ezentúl meghosszabbított útvonalon, Székesfehérvárról, 12:10-kor indul, Nadap érintése nélkül.

A tanszünetben munkanapokon 12:56-kor eddig Velencéről Agárdra közlekedő autóbusz ezentúl meghosszabbított útvonalon, Székesfehérvárról, 12:10-kor indul, Nadap és Velence, Liget iskola megállóhely érintése nélkül.

A tanszünetben munkanapokon 6:36-kor Agárdról Székesfehérvárra közlekedő járat megszűnik.

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 16:30-kor Velence, Liget iskola megállótól Vereb, Nadap, autóbusz-fordulóig.

718 Kápolnásnyék – Pázmánd – Vereb

Az autóbuszok csak leszálló utasok részére állnak meg Vereb, Fő utca megállóhelynél Vereb, Szabadság tér irányába.

A 16:10-kor Vereb, Szabadság tér megállóhelyről közlekedő autóbuszok egységesen Kápolnásnyék, Gárdonyi úti iskola érintése nélkül csak Kápolnásnyék, vasútállomásig közlekednek, munkanapokon.

A 16:40-kor Kápolnásnyék, Pettend megállóhelyről Kápolnásnyék, Vasútállomásra közlekedő autóbusz megszűnik.

A munkanapokon 17:10-kor Kápolnásnyékről Verebre induló autóbusz ezentúl tanítási szünetben munkanapokon közlekedik.

A 16:50-kor Vereb, Szabadság tér megállóból induló autóbusz ezután 5 perccel korábban, 16:45-kor indul.

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 13:25-kor Kápolnásnyék, Vasútállomás megállótól Vereb, Szabadság tér megállóig.

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 13:59-kor Kápolnásnyék, Pettend megállótól Kápolnásnyék, Vasútállomás megállóig.

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 14:10-kor Kápolnásnyék, Vasútállomás megállótól Vereb, Szabadság tér megállóig.

719 Velence – Kápolnásnyék

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 13:45-kor Velence, Liget iskola megállótól Kápolnásnyék, Pettend megállóig. A járat nem érinti Kápolnásnyék, Vasútállomás megállót.

740 Székesfehérvár – Sukoró – Kápolnásnyék

Az autóbuszok csak leszálló utasok részére állnak meg Nadap, Pálinkaház utca megállóhelynél Nadap, autóbusz-forduló irányába.

A 10:10-kor Székesfehérvár, Autóbusz–állomásról Kápolnásnyék, Vasútállomásra közlekedő autóbusz megszűnik.

A 21:30-kor Kápolnásnyék, vasútállomás megállóból induló járt módosított útvonalon - további megállók mellett - Velence, Városháza megállóhely érintésével közlekedik. Az autóbuszok nem érintik Velence, Gerle utca és Kápolnásnyék, Fő utca 3. megállókat.

A 12:00-kor Kápolnásnyék, Vasútállomásról Székesfehérvár, Autóbusz–állomásra közlekedő autóbusz megszűnik.

747 Székesfehérvár –Sukoró – Velence – Gárdony – Székesfehérvár

Az autóbuszok csak leszálló utasok részére állnak meg Nadap, Pálinkaház utca megállóhelynél Nadap, autóbusz-forduló irányába.

748 Székesfehérvár – Sukoró – Kápolnásnyék – Vereb

Az autóbuszok csak leszálló utasok részére állnak meg Nadap, Pálinkaház utca megállóhelynél Nadap, autóbusz-forduló irányába.

Az autóbuszok csak leszálló utasok részére állnak meg Vereb, Fő utca megállóhelynél Vereb, Szabadság tér irányába.

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 16.55-kor Nadap, autóbusz-fordulóból Vereb, Szabadság tér felé.

749 Székesfehérvár – Sukoró – Kápolnásnyék – Martonvásár – Gyúró

Az autóbuszok csak leszálló utasok részére állnak meg Nadap, Pálinkaház utca megállóhelynél Nadap, autóbusz-forduló irányába.

Az autóbuszok ezentúl megállnak Baracska, alcsútdobozi útelágazás megállóhelynél.

A szabad- és munkaszüneti napokon 14:10-kor Székesfehérvár, Autóbusz-állomásról közlekedő autóbusz nem érinti Velence, vasútállomás megállóhelyet.

A 15:40-kor Székesfehérvár, Autóbusz-állomásról közlekedő autóbusz tanítási napokon módosított útvonalon - további megállók mellett - Velence, városháza megállóhely érintésével közlekedik. Az autóbuszok nem érintik Velence, Gerle utca és Kápolnásnyék, Fő utca 3. megállókat.

A 9:25-kor Martonvásár, Vasútállomásról Velence, Vasútállomás (Szabolcsi út) megállóig közlekedő autóbusz ezután 5 perccel később, 9:30-kor és 759 jelzéssel közlekedik.

A 13:20-kor Martonvásár, Vasútállomásról Székesfehérvár, Autóbusz–állomásra közlekedő autóbusz ezután 10 perccel később, 13:30-kor és Velence, Vasútállomás érintése nélkül közlekedik.

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 15:40-kor Kápolnásnyékről Martonvásárra. A járat Velence, tűzoltószertár, Velence, Tóbíró köz, Kápolnásnyék, Gárdonyi úti iskola megállóhelyek érintésével közlekedik.

A 9:25-kor Martonvásár, Vasútállomásról Székesfehérvár, Autóbusz–állomásra közlekedő autóbusz ezentúl Velence, vasútállomás érintése nélkül közlekedik, és Kápolnásnyék, Vasútállomástól 5 perccel korábban, 9.50-kor indul.

A 8:10-kor Székesfehérvár, Autóbusz–állomásról Martonvásár, Vasútállomásra közlekedő autóbusz ezentúl Velence, vasútállomás érintése nélkül közlekedik.

A 12:10-kor Székesfehérvár, Autóbusz–állomásról Martonvásár, Vasútállomásra közlekedő autóbusz ezentúl nem közlekedik.

750 Székesfehérvár – Gárdony – Velence – Pusztaszabolcs

A 8:15-kor Pusztaszabolcsról Székesfehérvárra közlekedő autóbusz ezentúl minden nap közlekedik.

A 10:55-kor és a 14:55-kor Székesfehérvárról Pusztaszabolcsra közlekedő autóbuszok a továbbiakban 10 perccel korábban, 10:45-kor, illetve 14:45-kor indulnak.

A 6:00-kor Pusztaszabolcsról Székesfehérvárra közlekedő autóbusz ezután 2 perccel később, 6:02-kor indul.

A 7:10-kor Székesfehérvárról Pusztaszabolcsra közlekedő autóbusz ezentúl 25 perccel korábban 6:45-kor, szabad- és munkaszüneti napokon közlekedik.

A 15:20-kor Pusztaszabolcsról Székesfehérvárra közlekedő autóbusz ezután 10 perccel később, 15:10-kor indul.

758 Székesfehérvár – Gárdony – Kápolnásnyék – Vereb

Ezentúl a vonalon közlekedő összes autóbuszjárat Vereb, Fő utca megállóhelynél csak leszálló utasok részére áll meg, Vereb, Szabadság tér irányában.

A 14:35-kor Agárdról Verebre közlekedő autóbusz ezentúl 20 perccel később, 14:55-kor indul és munkanapokon minden esetben Velence, Liget iskola betéréssel közlekedik.

A 13:10-kor Verebről Agárdra közlekedő autóbusz ezentúl munkanapokon, de csak Velence, Liget iskola megállóhelyig és Pettend érintése nélkül közlekedik. Az autóbusz a Kápolnásnyék, Gárdonyi úti iskola megállóhelyet a Kápolnásnyék, Vasútállomás megállóhely után érinti.

A 16:25-kor Velencéről Verebre közlekedő autóbusz ezután 10 perccel korábban, 16:15-kor indul és érinti Kápolnásnyék, Vasútállomás megállóhelyet is.

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 17:05-kor Kápolnásnyékről Agárd, Gyógyfürdő érintésével Székesfehérvár, Autóbusz–állomásra.

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 14:30-kor Verebről Velencére.

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 13:45-kor Verebről Székesfehérvárra. A járat érinti Kápolnásnyék, Vasútállomás és Agárd, Gyógyfürdő megállókat.

A 13:40-kor Vereb, Szabadság tér megállóhelyről induló autóbusz megszűnik.

A 14:35-kor Agárd, gyógyfürdő megállóhelyről induló autóbusz megszűnik.

759 Székesfehérvár – Gárdony – Velence – Martonvásár

Ezentúl az összes autóbuszjárat megáll Baracska, Alcsútdobozi útelágazás megállóhelynél.

A munkanapokon 16:45-kor Martonvásárból induló autóbusz ezután 35 perccel korábban 16:10-kor és a továbbiakban új, 8024 (749) -es vonalszámmal, Nadap érintése nélkül közlekedik

A Velence Liget iskola megállból 8:15-kor induló autóbuszjárat megszűnik.

A Martonvásár, vasútállomás megállból 7:45-kor induló autóbuszjárat megszűnik.

Munkanapokon új autóbuszjárat indul 8:05-kor Martonvásárról Baracskára, valamint 8:28-kor Baracskáról Martonvásárra.

A 13:35-kor Martonvásárról Székesfehérvárra közlekedő autóbusz megszűnik.

8033 Székesfehérvár – Seregélyes – Perkáta – Dunaújváros

Az eddig 16:00-kor Székesfehérvárról Dunaújvárosba közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel korábban, 15:55-kor indul.

8034 Székesfehérvár – Szabadegyháza – Dunaújváros

A munkanapokon eddig 15:35-kor Székesfehérvárról Dunaújvárosba közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel korábban, 15:30-kor indul.

8040 Székesfehérvár – Aba – Sárszentágota – Sárbogárd

A 20:05-kor Abáról Székesfehérvárra közlekedő autóbuszok ezentúl munkanapokon közlekednek.

Új autóbuszjárat indul 20:20-kor Sárszentágotáról Székesfehérvárra.

8041 Székesfehérvár – Bodakajtor – Aba – Sárszentágota – Sárbogárd

Az eddig naponta, kivéve munkaszüneti napokon és december 24-én Székesfehérvárról Abára közlekedő autóbusz a továbbiakban munkanapokon közlekedik.

Az eddig csak munkaszüneti napokon 19:30-kor Székesfehérvárról Sárszentágotára közlekedő autóbusz a továbbiakban szabad-és munkaszüneti napokon közlekedik.

8070 Székesfehérvár – Nádasdladány – Jenő

Munkanapokon új járatok indulnak: 9:30-kor Székesfehérvárról Jenőre, valamint 10:30-kor Jenőről Székesfehérvárra.

8093 Székesfehérvár – Fehérvárcsurgó – Bodajk – Bakonycsernye – Súr

A tanítási napokon 7:40-kor Székesfehérvárról Bodajkra közlekedő autóbusz a továbbiakban új, 8094-es vonalszámmal közlekedik.

8220 Dunaújváros – Nagyvenyim –Mezőfalva– Nagysismánd

Az eddig 17:00-kor Mezőfalváról Dunaújvárosba közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel később, 17:05-kor indul.

8320 Enying – Dég – Szabadhidvég

A tanítási szünetben munkanapokon eddig 3:30-kor Szabadhídvégről a Lajoskomáromi elágazásig közlekedő autóbusz a továbbiakban 10 perccel korábban, 3:20-kor indul.

8370 Mór – Balinka – Bakonycsernye

A tanítási napokon 8:20-kor Bodajkról Mórra közlekedő autóbusz a továbbiakban új, 8094-es vonalszámmal közlekedik.

 

​

Győr-Moson-Sopron vármegye

Új megállóhely: Vitnyéd, Csermajor, érintett vonalak: 7158, 7182, 7195

Sopron, Csengery utca, nyomda új elnevezése: Sopron, GYSEV-pályaudvar (Csengery utca)

7007 Győr – Gönyű – Nagyszentjános

A tanév tartama alatt munkanapokon 16:45-kor Győrből Gönyűig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Nagyszentjános, ABC megállóhelyig jár.

A tanév tartama alatt munkanapokon 17:15-kor Gönyűről Győrig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Nagyszentjános, ABC megállóhelytől indul, 17:25-kor.

7021 Győr – Kisbér – Mór

A 7:02-kor Kisbértől Győrig közlekedő autóbusz Pér, Községháza megállót is érinti, 7:48-kor.

7041 Győr – Felpéc – Kajárpéc – Gyömöre – Tét

A munkanapokon 5:40-kor Győrből Kajárpécig közlekedő autóbusz tanítási napokon Felpéc, Óvoda megállót is érinti, 6:15-kor.

A munkanapokon5:50-kor Győrből Felpécre, valamint a 6:35-kor visszairányban közlekedő autóbuszok tanítási napokon 7044-es jelzéssel, meghosszabbított útvonalon járnak, Győr és Lovászpatona között.

7044 Győr – Felpéc – Kajárpéc – Lovászpatona (új vonal)

Új járat indul tanítási napokon 5:20-kor Győr, Autóbusz-állomástól Lovászpatona, Kossuth tér megállóig, és visszairányban 6:14-kor.

7051 Győr – Tét – Szany – Csorna

A munkanapokon és szabadnapokon 11:10-kor Csornáról Győrig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 11:15-kor indul. Szany, Kastélytól változatlan időpontban indul tovább.

7054 Győr – Enese – Kisbabot – Szany (a vonal megszűnik)

A munkaszüneti napokon 6:35-kor Győrből Szanyig közlekedő autóbusz 7056-os jelzéssel, rövidített útvonalon csak Egyed, Autóbusz-fordulóig jár.

7059 Győr – Bágyogszovát – Kisbabot

A munkanapokon 6:20-kor Győrből Kisbabotig közlekedő autóbusz Bágyogszovát, Vasúti megállóhelytől 2 perccel később, 7:10-kor indul tovább.

A szabadnapokon 6:35-kor Győrből Kisbabotig közlekedő autóbusz Bágyogszovát, Vasúti megállóhelytől 2 perccel később, 7:10-kor indul tovább.

7061 Győr – Csorna – Szil – Beled

A járatok Győr és Csorna között kis mértékben módosított menetrend szerint közlekednek.

A munkanapokon 9:45-kor Győrből Beledig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 9:55-kor indul. A járat Csorna, Autóbusz-állomástól változatlan időpontban indul.

A munkanapokon 11:30-kor Győrből Beledig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 11:25-kor indul. A járat Csorna, Autóbusz-állomástól változatlan időpontban indul.

7063 Győr – Csorna – Rábapordány – Rábacsanak / Egyed–Szany

Új járat indul munkaszüneti napokon 6:40-kor Győr, Autóbusz-állomástól Rábapordány, Községháza megállóig.

7065 Győr – Enese – Kisbabot – Mórichida – Árpás / Tét

A szabadnapokon 14:20-kor Győrből Tétig közlekedő autóbusz Kisbabot, Posta megállóhelyről 6 perccel később, 15:09-kor indul tovább.

A munkaszüneti napokon 11:17-kor Eneséről Tétig közlekedő autóbusz 2 perccel korábban, 11:15-kor indul.

A tanítási napokon 7:26-kor Kisbabotról Győrig közlekedő autóbusz 2 perccel később, 7:28-kor indul. A járat Mérges, Fő tér megállót is érinti, 7:41-kor.

7069 Győr, Audi–gyár – Csorna – Kapuvár

A tanítási napokon 5:38-kor Győrből Csorna, Autóbusz-állomásig közlekedő autóbusz 1 perccel korábban, 5:37-kor indul. A járat Csorna, Tejporgyár megállóhelynél is megáll, 6:18-kor.

A munkanapokon 6:08-kor Győrből Csornára közlekedő autóbusz a továbbiakban csak tanítási napokon jár.

7071 Győr – Csorna – Kapuvár – Sopron

A tanítási napokon 7:41-kor Fertőszentmiklósról Kapuvárig közlekedő autóbusz 7182-es jelzéssel, 17 perccel később, 7:58-kor indul. A járat Petőházát és Agyagosszergényt is érinti, amelyet követően csak leszálló utasok részére áll meg.

7074 Győr – Csorna – Bogyoszló – Magyarkeresztúr – Kapuvár

A járatok Győr és Csorna között kis mértékben módosított menetrend szerint közlekednek.

A tanítási szünetben munkanapokon 13:45-kor Győrből Magyarkeresztúrig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 13:50-kor indul. A járat Csorna, Tejporgyár megállóhelynél is megáll, 14:32-kor. A járat Csorna, Autóbusz-állomástól változatlan időpontban indul.

7075 Győr – Barbacs – Bősárkány – Földsziget

A munkanapokon 10:50-kor Győrből Földszigetig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 10:55-kor indul.

7080 Győr – Enese – Tárnokréti – Bősárkány – Csorna

A munkanapokon 10:05-kor Győrből Csornáig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 10:15-kor indul.

A munkanapokon 13:55-kor Csornáról Győrig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 14:00-kor indul.

7082 Győr – Börcs

A 19:45-kor Börcsről Győrig közlekedő autóbusz munkanapokon 30 perccel korábban, 19:15-kor indul.

7083 Győr – Öttevény – Kunsziget – Mecsér

A munkanapokon 12:45-kor Kunszigetről Győrbe közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 12:42-kor indul.

7084 Győr – Lébény – Bősárkány – Csorna

A szabadnapokon 9:20-kor Csornáról Győrig közlekedő autóbusz 40 perccel később, 10:00-kor indul.

A munkanapokon 10:30-kor Csornáról Győrig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 10:40-kor indul.

7106 Csorna – Markotabödöge – Cakóháza

Az alábbi, Csorna, Autóbusz-állomás és Csorna, Tejporgyár között közlekedő járatok megszűnnek:

A munkanapokon 5:35-kor, 13:35-kor, 21:40-kor Csorna, Autóbusz-állomásról Tejporgyárig, valamint a visszairányban 6:15-kor, 14:20-kor, 22:20-kor induló járatok megszűnnek.

7107 Csorna – Enese – Markotabödöge

A tanítási napokon 7:25-kor Fehértóról Csornáig közlekedő autóbusz Enese és Csorna között 4 perccel később érinti megállókat.

7108 Csorna – Kóny – Enese – Mórichida – Tét

A munkanapokon 8:20-kor Kisbabotról Csornáig közlekedő autóbusz Enese – Csorna viszonylatban 2 perccel korábban közlekedik.

7110 Csorna – Bágyogszovát – Kisbabot – Mórichida

A munkanapokon 7:30-kor Csornáról Kisbabotig közlekedő autóbusz 20 perccel később, 7:50-kor indul.

A szabadnapokon 14:35-kor Csornáról Kisbabotig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 14:40-kor indul.

A szabadnapokon 7:26-kor Kisbabotról Csornáig közlekedő autóbusz 2 perccel később, 7:28-kor indul.

7116 Csorna – Dör – Egyed – Sobor – Szany / Rábacsanak

A munkaszüneti napokon 7:55-kor Szanyról Csornáig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 8:00-kor indul, valamint Rábapordány, Községháza megállóhelytől felszálló utasok részére is megáll.

A munkanapokon és szabadnapokon 11:10-kor Csornáról Rábacsanakig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 11:15-kor indul.

A munkanapokon 15:35-kor Csornáról Egyedig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:40-kor indul.

A munkanapokon 18:15-kor Csornáról Szanyig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 18:20-kor indul.

7127 Csorna – Vág – Szany

A szabadnapokon 23:23-kor Csornáról Szanyig közlekedő autóbusz 1 perccel később, 23:24-kor indul.

7135 Csorna – Szil – Vág – Kemenesszentpéter / Rábasebes – Szany

A munkanapokon 10:05-kor Csornáról Szanyig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 10:15-kor indul.

A szabad- és munkaszüneti napokon 10:05-kor Csornáról Rábasebesig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 10:15-kor indul.

7138 Csorna – Szil – Beled / Rábasebes

A szabadnapokon 15:35-kor Csornáról Beledig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 15:45-kor indul.

A szabad- és munkaszüneti napokon 3:57-kor Sziltől Csornáig közlekedő autóbusz 1 perccel korábban, 3:56-kor indul.

A munkanapokon 17:47-kor Beledről Csornáig közlekedő autóbusz 3 perccel később, 17:50-kor indul.

A munkanapokon 23:21-kor Csornáról Vágra közlekedő autóbusz 3 perccel később, 23:24-kor indul.

7140 Csorna – Bogyoszló – Magyarkeresztúr – Beled

A tanítási napokon 15:35-kor Beled (Vica), Bejárati úttól Beled, Áruházig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:40-kor indul.

A tanítási napokon 7:30-kor Bogyoszlóról Csornáig közlekedő autóbusz 2 perccel korábban, 7:28-kor indul.

A munkanapokon 15:10-kor Magyarkeresztúrtól Csornáig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:15-kor indul.

A szabadnapokon 23:23-kor Csornáról Magyarkeresztúrig közlekedő autóbusz 1 perccel később, 23:24-kor indul.

A munkanapokon 22:40-kor Csornáról Magyarkeresztúrig közlekedő autóbusz Rábatamási, Bejárati úttól 1 perccel később, 22:51-kor indul tovább.

7146 Csorna – Bősárkány – Földsziget – Tárnokréti

A szabadnapokon 8:05-kor Földszigetről Csornáig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 8:00-kor indul.

7155 Kapuvár – Osli – Tőzeggyármajor

A munkanapokon 9:35-kor Kapuvártól Osliig közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 9:20-kor indul.

A munkanapokon 9:48-kor Oslitól Kapuvárig közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 9:38-kor indul.

7157 Kapuvár – Veszkény – Szárföld

A munkanapokon 7:21-kor Veszkényről Kapuvárig közlekedő autóbusz tanítási napokon Kapuvár, Autóbusz-állomásról 7182-es jelzéssel tovább közlekedik Vitnyéd, Csermajor megállóig.

A tanítási szünetben munkanapokon 14:56-kor Veszkényről Kapuvárig közlekedő autóbusz Kapuvár, Ipartelep és Autóbusz-állomás közötti menetrendje kis mértékben változik.

A munkanapokon 17:15-kor Kapuvártól Veszkényig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 17:25-kor indul.

Új járat indul munkanapokon 13:35-kor Kapuvár, Autóbusz-állomástól Veszkény, Autóbusz-fordulóig.

7158 Vitnyéd, Csermajor – Kapuvár – Veszkény – Öntésmajor – Kapuvár

A tanítási napokon 14:45-kor Kapuvár, Fő tértől Osliig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Vitnyéd, Csermajor megállóhelytől indul, 14:35-kor.

7160 Kapuvár – Jobaháza – Magyarkeresztúr

A munkanapokon 14:32-kor Kapuvártól Magyarkeresztúrig közlekedő autóbusz 8 perccel később, 14:40-kor indul.

7164 Kapuvár – Mihályi – Rábakecöl – Sárvár

A munkanapokon 7:37-kor Kapuvártól Sárvárig közlekedő autóbusz 3 perccel később, 7:40-kor indul.

7165 Kapuvár – Mihályi – Rábakecöl/Répcelak

A munkanapokon 14:32-kor Kapuvár, Iparteleptől Mihályiba közlekedő autóbusz tanítási napokon rövidített útvonalon Kapuvár, Autóbusz-állomásról jár. Az Autóbusz-állomásról 15 perccel később, 14:50-kor indul és csatlakozást biztosít a Vitnyéd, Csermajorból 14:49-kor érkező járathoz. Az autóbusz a továbbiakban Babótra nem tér be, az eljutás ugyanebben az időben a Rábakecölre közlekedő járattal biztosított.

A tanítási napokon 14:15-kor Babótról Kapuvárig közlekedő autóbusz megszűnik.

A munkanapokon 14:30-kor Kapuvár, Wesselényi utca, Ipari parktól Rábakecölre közlekedő autóbusz tanítási napokon Babót települést is érinti, 14:45-kor.

A tanítási napokon 15:22-kor Rábakecölről Vica, Bejárati útig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:27-kor indul.

A szabadnapokon 8:17-kor Rábakecölről Kapuvárig közlekedő autóbusz 7 perccel korábban, 8:10-kor indul.

A szabadnapokon 16:00-kor Kapuvártól Rábakecölig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 16:05-kor indul.

A szabadnapokon 16:55-kor Rábakecöltől Kisfaludig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 17:00-kor indul.

7170 Kapuvár – Hövej – Dénesfa – Répcelak / Répceszemere

A tanítási napokon 7:30-kor Himodról Kapuvárig közlekedő autóbusz Kapuvár, Autóbusz-állomásról 7182-es jelzéssel tovább közlekedik Vitnyéd, Csermajor megállóig.

A munkanapokon 15:40-kor Dénesfáról Kapuvárig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 15:35-kor indul.

A tanítási szünetben munkanapokon 19:50-kor Himodról Kapuvárig közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 19:47-kor indul.

A tanítási napokon 19:37-kor Dénesfáról Kapuvárig közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 19:34-kor indul.

A szabadnapokon 16:00-kor Kapuvártól Répceszemeréig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 16:05-kor indul.

7173 Kapuvár – Himod – Dénesfa – Beled

A munkanapokon és szabadnapokon 8:35-kor Kapuvártól Beledig közlekedő autóbusz 20 perccel később, 8:55-kor indul.

7176 Kapuvár – Beled – Dénesfa – Iván

A munkanapokon 8:13-kor Ivántól Kapuvárig közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 8:10-kor indul.

A munkaszüneti napokon 9:25-kor Ivántól Kapuvárig közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 9:10-kor indul.

A munkaszüneti napokon 8:30-kor Kapuvártól Ivánig közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 8:15-kor indul.

7182 Csorna – Kapuvár – Vitnyéd, Csermajor – Fertőd – Lövő (új vonal)

Új, Vitnyéd, Csermajor megállóhelyet érintő járatok közlekednek a vonalon. MENETREND [26]

7193 Kapuvár – Fertőd – Fertőszentmiklós – Cirák

A munkanapokon 14:25-kor Kapuvártól Cirákig közlekedő autóbusz menetrendje kis mértékben változik.

A tanszünetben munkanapokon 6:46-kor Fertőszentmiklósról Kapuvárig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 6:51-kor indul.

7213 Kapuvár – Fertőd – Kapuvár

A vonal összes járata 7195-ös jelzéssel közlekedik, valamint a tanítási napokon 13:52-kor Fertőszentmiklósról Kapuvárig közlekedő autóbusz Vitnyéd, Csermajor megállóhelyig jár.

7220 Sopron – Röjtökmuzsaj / Fertőszentmiklós – Répcelak

A tanítási napokon 14:05-kor Ebergőcről Sopronig közlekedő autóbusz megszűnik.

A munkanapokon 12:30-kor Ivántól Sopronig közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 12:20-kor indul.

7286 Mosonmagyaróvár – Jánossomorja – Bősárkány – Csorna

A hetek utolsó tanítási napján 14:30-kor Csornáról Mosonmagyaróvárig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Csorna, Kórház megállóhelytől indul, 14:39-kor. Csorna, Autóbusz-állomásról 14:42-kor indul tovább.

7287 Mosonmagyaróvár – Mosonszolnok – Csorna – Kapuvár

Iskolai előadási napokon, kivéve a hetek első iskolai előadási napján 6:02-kor Mosonmagyaróvárról Kapuvárig közlekedő járat Kapuvár, Autóbusz-állomásról 7182-es jelzéssel tovább közlekedik Vitnyéd, Csermajor megállóig.

A hetek első iskolai előadási napján 6:00-kor Mosonmagyaróvárról Kapuvárig közlekedő járat Kapuvár, Autóbusz-állomásról 7182-es jelzéssel tovább közlekedik Vitnyéd, Csermajor megállóig.

7294 Mosonmagyaróvár – Rajka

Új járat indul munkanapokon 9:45-kor Mosonmagyaróvár, Autóbusz-végállomásról Rajka, Autóbusz-fordulóig, valamint visszairányban 10:15-kor.

 

Hajdú-Bihar vármegye

4400 Debrecen – Hajdúhadház – Téglás 

A tanítási napokon 6:40-kor Bocskaikertből Debrecenbe közlekedő autóbusz megszűnik. Az eljutás 6:37-kor továbbra is biztosított.

4410 Debrecen – Vámospércs – Nyíracsád – Nyíradony 

A tanszünetben munkanapokon 15:10-kor Debrecenből Nyíracsádra közlekedő autóbusz Nyírmártonfalva, Községháza, valamint Nyírmártonfalva, Kossuth utca megállóhely érintése nélkül, azonban Nyírmártonfalva, Rákóczi utca 45; Nyírmártonfalva, Debreceni utca, valamint Nyírmártonfalva, Acsádi utca érintésével közlekedik. 

4412 Debrecen – Nyíracsád – Nyírbéltek – Encsencs 

A munkanapokon 5:03-kor Nyírbéltekről Debrecenbe közlekedő autóbusz Nyírbéltek, Sportpálya autóbusz-forduló és Vámospércs, Debreceni utca között 5 perccel korábban, 4:58-kor indul, és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint. 

4420 Debrecen – Sáránd – Létavértes – Bagamér – Vámospércs – Debrecen 

A munkanapokon 9:00-kor Hajdúbagosról Debrecenbe közlekedő autóbusz egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.

4422 Debrecen – Létavértes – Bagamér – Vámospércs – Debrecen 

A munkanapokon 15:25-kor Debrecenből Debrecenbe közlekedő körjárat 5 perccel később közlekedik, 15:30-kor indul.

4460 Debrecen – Hajdúböszörmény 

A tanítási napokon 6:40-kor Debrecenből Hajdúböszörménybe közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Hajdúvid, Autóbusz-váróteremig és 4466-os vonalon közlekedik. 

4466 Debrecen – Hajdúdorog – Hajdúnánás 

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 16:05-kor Hajdúböszörmény, Kálvin tér megállóhelyről Hajdúvid, autóbusz-váróterem megállóhelyre.

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 7:15-kor Hajdúvid, Autóbusz-váróterem megállóhelyről Hajdúböszörmény, Kálvin tér megállóhelyre.

4471 Álmosd – Bagamér – Vámospércs – Újléta

A szabad- és munkaszüneti napokon 5:42-kor Vámospércs, Vasútállomástól Újlétára közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Vámospércs, Autóbusz-forduló megállóhelytől indul 5:33-kor.

4505 Berettyóújfalu – Váncsod 

A munkanapokon 5:35-kor Berettyóújfaluból Váncsodra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:30-kor indul.

A munkanapokon 6:35-kor Berettyóújfalu, Autóbusz-állomástól Váncsodra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Berettyóújfalu, Kórház megállóhelytől indul 6:25-kor. 

A naponta, kivéve munkaszüneti napokon 6:05-kor Váncsodról Berettyóújfaluba közlekedő autóbusz munkanapokon 5:55-kor indul, és meghosszabbított útvonalon, Berettyóújfalu, Kórházig közlekedik.

4521 [Debrecen –] Berettyóújfalu – Nagyrábé – Püspökladány

A tanítási napokon 6:10-kor Berettyóújfaluból Nagyrábéra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 6:00-kor indul és Nagyrábé helyett Bihardancsházáig közlekedik. 

A munkanapokon 7:30-kor Berettyóújfaluból Püspökladányba közlekedő autóbusz 10 perccel később, 7:40-kor indul. 

A tanítási napokon Nagyrábéról Berettyóújfaluba közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Bihardancsházától indul 6:35-kor. Nagyrábétól változatlan időpontban közlekedik tovább. 

 

Heves vármegye

3409 Borsodnádasd – Bekölce – Eger

A munkanapokon 8:25-kor Borsodnádasdból Egerbe közlekedő autóbusz 5 perccel később, 8:30-kor indul.

3415 Eger – Noszvaj – Szomolya

A tanítási napokon 6:35-kor Szomolyáról Egerbe közlekedő autóbusz Eger, Törvényszék megállóhely helyett módosított útvonalon, Eger, Autóbusz-állomásig közlekedik.

3426 Eger – Maklár – Füzesabony – Egerfarmos

A munkanapokon 4:15-kor Egerfarmosról Egerbe közlekedő autóbusz 9 perccel korábban, 4:06-kor indul. Az autóbuszFüzesabony, Vasútállomás megállóhelyről változatlan időpontban indul tovább.

3441 Eger – Kápolna – Heves – Pély

A hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napon 17:30-kor Pélyről Egerbe közlekedő autóbusz megáll Eger, Nagyváradi út megállóhelyen is. 

3448 Eger – Gyöngyös – Hatvan – Nagykökényes – Erdőtarcsa

A hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon 17:50-kor Hatvanból Egerbe közlekedő autóbusz megáll Eger, Nagyváradi út megállóhelyen is. 

3462 Eger – Verpelét – Kőkútpuszta – Sirok

Új autóbuszjárat indul szabadnapokon 6:30-kor Sirok, Központ megállóhelyről Sirok-Kőkútpusztára.

Új autóbuszjárat indul szabadnapokon 6:40-kor Sirok-Kőkútpuszta, Liszkói elágazás megállóhelyről Sirok, Központ megállóhelyre.

3480 Eger – Sirok – Bükkszék – Pétervására – Istenmezeje
3482 Eger – Bükkszék – Pétervására – Istenmezeje / Ivád

A tanszünetben munkanapokon 13:25-kor Egerből Istenmezeje (Szederkénypuszta), Italbolt megállóhelyre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 13:20-kor indul, Sirok érintésével és 3480-as vonalszámmal. 

3485 Bélapátfalva – Mikófalva – Bekölce – Hevesaranyos

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 23:35-kor Bekölce, Autóbusz-forduló megállóhelyről Egerbocsra. Az autóbusz Bekölce, Autóbusz-forduló után csak leszálló utasoknak részére áll meg.

3488 Eger – Tarnalelesz – Fedémes

A munkaszüneti napok kivételével naponta 4:19-kor Fedémesről Egerbe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:14-kor indul

3511 Füzesabony – Mezőtárkány – Egerfarmos

A tanszünetben munkanapokon 3:55-kor Füzesabonyból Egerfarmosra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 3:45-kor indul.

3556 Pétervására – Mátraballa – Recsk – Parádsasvár

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 16:57-kor Pétervására, Városháza megállóhelyről Parádra.

A munkanapokon 18:20-kor Parád, Központ megállóhelyről Pétervásárára közlekedő autóbusz a továbbiakban megáll felszálló utasok részére is Parádfürdő, Kórháztól Pétervásáráig.

A munkanapokon 7:04-kor Pétervására, Városháza megállóhelyről Bodonyba közlekedő autóbusz Recsk, Mátraderecskei elágazás megállóhelyen a Kőbánya lakótelep irányában is megáll.

3560 Heves – Pély

A tanítási napokon 16:00 órakor Hevesről Tarnaszentmiklósra induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Pély, Faluközpontig közlekedik.

A tanítási napokon 16:21-kor Tarnaszentmiklósról Hevesre induló autóbusz meghosszabbított útvonalon Pély, Faluközpont megállóhelyről közlekedik.

A munkanapokon 6:45-kor Hevesről Tarnaszentmiklósra induló autóbusz tanítási napokon 15 perccel korábban, 6:30-kor indul, és meghosszabbított útvonalon, Pély, Faluközpontig közlekedik.

A tanítási napokon 7:05-kor Tarnaszentmiklós, Iskola megállóhelyről Hevesre közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Pély, Faluközpont megállóhelyről indul 6:58-kor.

3561 Heves – Kömlő – Kisköre – Abádszalók – Tiszafüred

A munkanapokon 14:25-kor Tiszafüredről Tiszanánára közlekedő autóbusz megáll az Abádszalók, István király utca 123. megállóhelyen is.

3580 Szederkénypuszta – Pétervására – Bükkszék

A tanítási napokon 6:45-kor Istenmezeje (Szederkénypuszta), Italbolt megállóhelyről Pétervásárára közlekedő autóbusz minden munkanap közlekedik.

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 17:05-kor Pétervásáról Istenmezeje (Szederkénypuszta), Italbolt megállóhelyre.

3586 Pétervására – Tarnalelesz – Szentdomonkos

A munkanapokon 7:13-kor Szentdomonkosról Pétervásárára közlekedő autóbusz 8 perccel korábban, 7:05-kor indul.

3667 Eger – Boconád – Zaránk – Jászárokszállás – Jászberény

A hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon 17:10-kor Jászberényből Egerbe közlekedő autóbusz megáll Eger, Nagyváradi út megállóhelyen is.

 

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

503 Jászberény – Jászfelsőszentgyörgy – Szentmártonkáta – Nagykáta

A munkanapokon 14:25-kor Jászberény, Autóbusz-állomásról Szentlőrinckátára közlekedő autóbusz 5 perccel később, 14:30-kor indul.

4603 Szolnok – Jászladány – Jászivány

A tanszünetben munkanapokon 6:15-kor Szolnokról Jászladányba közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 6:05-kor indul. 

A tanszünetben munkanapokon 7:04-kor Jászladány, Liget megállóhelyről Szolnokra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 6:54-kor indul. 

4612 [Szolnok –] Törökszentmiklós – Fegyvernek – Tiszabő

A munkaszüneti napok kivételével naponta 10:55-kor Szolnokról Tiszabőre közlekedő autóbusz egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érint.

A munkanapokon 19:33-kor Fegyvernekről Törökszentmiklósra közlekedő autóbusz 10 perccel később, 19:43-kor indul.

4613 [Szolnok –] Törökszentmiklós – Abádszalók – Tiszafüred

A 16:35-kor Szolnokról Tiszaszőlősre közlekedő autóbusz Abádszalók, Vasútállomástól 3 perccel korábban, 18:27-kor indul. 

A munkanapokon 4:30-kor Tiszaderzsből Szolnokra közlekedő autóbusz 3 perccel később, 4:33-kor indul, valamint Abádszalók, Vasútállomás és Pusztataskony között egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint. 

A szabad- és munkaszüneti napokon 6:43-kor Tiszaderzsből Szolnokra közlekedő autóbusz 6 perccel később, 6:49-kor indul, azonban Abádszalók, Vasútállomástól változatlan időpontban indul tovább.

4616 Szolnok – Kunhegyes – Karcag

Valamennyi autóbusz Berekfürdő, strandfürdő helyett az újonnan megépült Fodor József utca megállóhelyen áll meg.

4620 Szolnok – Rákóczifalva – Martfű – Cibakháza

A szabadnapokon 22:56-kor Szolnokról Cibakházára közlekedő autóbusz 4 perccel később, 23:00-kor indul.

A munkanapokon 22:56-kor Szolnokról Cibakházára közlekedő autóbusz 4 perccel később, 23:00-kor indul.

4621 [Szolnok –] Cibakháza – Tiszakürt – Kunszentmárton

A munkanapokon 5:14-kor Cibakháza, Bánomszőlő megállóhelyről Szolnokra közlekedő autóbusz leszálló utasok részére áll meg Szolnok, Pólya Tibor út megállóhelyen.

4654 Jászberény – Jászdózsa – Tarnaörs – Tarnaméra

A tanítási napokon 14:00-kor Jászberény, Autóbusz-állomásról Jászjákóhalmára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 13:55 indul.

4660 Jászberény – Jászalsószentgyörgy – Újszász

A tanítási napokon 4:35-kor Jászalsószentgyörgyről Jászberénybe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:30-kor indul.

4663 Jászberény – Jánoshida – Jászboldogháza-Jánoshida vasútállomás

A tanítási napokon 7:35-kor Jánoshidáról Jászboldogházára közlekedő autóbusz Jászboldogháza-Jánoshida, Vasútállomás megállóhely érintése után érinti Jászboldogháza, Iskola megállóhelyet.

A 7:55-kor Jászboldogháza-Jánoshida, Vasútállomás megállóhelyről Jászberénybe közlekedő autóbusz Jászboldogháza, Iskola megállóhelyről indul és ezután érinti Jászboldogháza-Jánoshida, Vasútállomás megállóhelyet. Az autóbusz 7:55-kor indul. 

A tanítási napokon 14:03-kor Jászboldogháza-Jánoshida, vasútállomás megállóhelyről Jánoshidára közlekedő autóbusz Jászboldogháza, Iskola megállóhelyről indul és ezután érinti Jászboldogháza-Jánoshida, Vasútállomás megállóhelyet. Az autóbusz 14:03-kor indul.

A tanítási napokon 16:00-kor Jászboldogháza-Jánoshida, Vasútállomás megállóhelyről Jánoshidára közlekedő autóbusz Jászboldogháza, Iskola megállóhelyről indul és ezután érinti Jászboldogháza-Jánoshida, Vasútállomás megállóhelyet. Az autóbusz 16:00-kor indul. 

4700 Karcag – Berekfürdő – Kunmadaras MENETREND [27]
4701 [Karcag –] Kunmadaras – Tiszaszentimre – Tiszafüred MENETREND [28]
4702 [Karcag –] Kunmadaras – Tiszaörs – Tiszafüred MENETREND [29]
4730 Karcag – Berekfürdő – Kunhegyes – Tiszaderzs MENETREND [30]

Az autóbuszok megállnak az új Berekfürdő, Fodor József utca megállóhelyen is.  

4701 [Karcag –] Kunmadaras – Tiszaszentimre – Tiszafüred

A munkanapokon 4:52-kor Tiszaszentimréről Karcagra közlekedő autóbusz 3 perccel később, 4:55-kor indul.

4720 [Karcag –] Kisújszállás – Kunhegyes – Tiszabura

A munkanapokon 14:25-kor Kisújszállásról Kunhegyesre közlekedő autóbusz 10 perccel később, 14:35-kor indul.

4731 Abádszalók, autóbusz-állomás – Abádszalók, vasútállomás

Az autóbuszok menetrendje jelentősen módosul. MENETREND [31]

Abádszalók, Autóbusz-állomás és a vasútállomás között az Abádszalók, István király utca 123. és Abádszalók, Vasbolt megállóhelyek érintésével biztosított a közvetlen eljutás. Az Ezüstkalász és Balassi utcák között található megállókhoz változatlanul biztosított az eljutás. 

A munkanapokon 15:23-kor Abádszalók, Vasútállomásról Abádszalók, Autóbusz-állomásra induló autóbusz meghosszabbított útvonalon,  Tiszabura, Bán Sámuel utca megállóhelyről indul 15:14-kor. 

4781 Kunszentmárton – Tiszasas

A tanítási napokon 15:43-kor Kunszentmártonról Tiszasasra közlekedő autóbusz megáll Tiszakürt, Malom megállóhelyen is.

A tanítási napokon 6:55-kor Tiszasas, Attila utca megállóhelyről Kunszentmártonba közlekedő autóbusz Tiszakürt, Malom megállóhelyen is.

4796 Törökszentmiklós – Tiszapüspöki

Az autóbuszok  menetrendje kismértékben módosul. MENETREND [32]

4797 Tiszabő – Fegyvernek – Örményes – Kuncsorba

Az autóbuszok menetrendje kimértékben módosul. MENETREND [33]

4760 Tiszafüred – Tiszaroff – Kunhegyes

Az autóbuszok menetrendje jelentősen módosul. MENETREND [34]

 

Komárom-Esztergom vármegye

Az alábbi megállóhelyek elnevezése módosul:

Megálló neve Új elnevezés
Ács, Községháza Ács, Városháza
Ács, Pénzásás ABC Ács, Pénzásás
Bakonybánk, Autóbusz-váróterem Bakonybánk, Központ
Dunaszentmiklós, Autóbusz-váróterem Dunaszentmiklós, Központ

1850 Tatabánya – Bábolna – Győr – Csorna – Kapuvár – Bükfürdő

A munkanapokon 6:20-kor Tatabányáról Bükfürdőre közlekedő járat a továbbiakban

  • Csorna, Kórház
  • Csorna, Felső autóbusz váróterem
  • Farád, Autóbusz váróterem
  • Rábatamási, Bejárati út
  • Szárföld, Osli elágazás
  • Veszkény, Vasútállomás
  • Kapuvár, Ipartelep megállóhelyeken is megáll.

803 Esztergom – Tát – Dunaalmás – Komárom

A munkanapokon eddig 6:47-kor Esztergomból Komáromba közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel korábban, 6:42-kor indul.

808 Esztergom – Dorog – Nyergesújfalu – Bajót – Péliföldszentkereszt

A munkanapokon eddig 7:37-kor Bajótról Dorogra közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel korábban, 7:32-kor indul.

880 – 889 Budapest – Szentendre – Visegrád – Esztergom

Munkanapokon új járatok indulnak: 19:15-kor Visegrád, Nagymarosi révtől Esztergomba, valamint 18:10-kor Esztergomból Visegrád, Nagymarosi révhez.

7021 Győr – Kisbér – Mór

A 7:02-kor Kisbérről Győrbe közlekedő autóbusz a továbbiakban Pér, Községháza megállóhely érintésével közlekedik.

8716 Tata–Baj

A munkanapokon eddig 18:30-kor Tatáról Bajra közlekedő autóbusz a továbbiakban 10 perccel később, 18:40-kor indul.

 

Nógrád vármegye

3024 Salgótarján – Bárna

A munkanapokon 7:35-kor Salgótarjánból Bárnára közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 7:25-kor indul.  

A munkanapokon 16:00-kor Bárnáról Salgótarjánba közlekedő autóbusz 5 perccel később, 16:05-kor indul.

3072 Salgótarján – Ságújfalu – Szécsény – Pásztó

A nyári tanszünetben munkanapokon 9:25-kor Pásztóról Hollókőre közlekedő autóbusz megszűnik.

A tanév tartama alatt munkanapokon 8:15-kor Pásztóról Hollókőre induló autóbusz a továbbiakban minden munkanap közlekedik. 

3090 Salgótarján – Karancskeszi – Ipolytarnóc

A tanítási napokon 15:30-kor Salgótarjánból Karancslapujtőre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:35-kor indul.

3262 Pásztó – Szarvasgede – Szirák – Vanyarc – Erdőkürt – Erdőtarcsa

A munkanapokon 10:35-kor Pásztóról Vanyarcra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 10:25-kor indul és a továbbiakban csak leszálló utasok részére áll meg Vanyarc, Kossuth út 40. és Kossuth út 105. megállóhelyen. 

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 16:05-kor Palotás, Templom tér megállóhelyről Bérre.

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 15:35-kor Bér, Fő tér megállóhelyről Palotásra.

3266 Pásztó – Csécse – Palotás – Kálló – Erdőkürt – Vanyarc – Bercel

A tanítási napokon 6:30-kor Erdőkürtről Nógrádsápra induló autóbusz 15 perccel később, 6:45-kor indul és Bercel, Kisáruház megállóhelyig rövidített útvonalon, valamint egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintve közlekedik. 

A tanítási napokon 7:30-kor Vanyarcról Héhalomba induló autóbusz 5 perccel korábban, 7:25-kor és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érintve közlekedik.

3294 Horpács – Nagyoroszi

A munkaszüneti napok kivételével naponta 10:10-kor Horpácsból Nagyorosziba közlekedő autóbusz megáll Borsosberény, Iskola megállóhelyen is.

3318 Balassagyarmat – Csesztve – Magyarnándor – Herencsény

A tanítási napokon 7:17-kor Balassagyarmatról Magyarnándorba közlekedő autóbusz 3 perccel később, 7:20-kor indul.

A munkaszüneti napok kivételével naponta 8:05-kor Herencsényből Balassagyarmatra közlekedő autóbusz egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint. 

A munkanapokon 15:28-kor Csesztvéről Balassagyarmatra közlekedő autóbusz 8 perccel korábban, 15:20-kor indul és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.

3326 Balassagyarmat – Bercel – Nógrádkövesd – Szécsénke

A Galgaguta, Vasútállomás megállóhelyet érintő autóbuszok megállnak Galgaguta, Emlékpark megállóhelyen is.

3332 Balassagyarmat – Érsekvadkert – Romhány – Magyarnándor

A munkanapokon 14:50-kor Magyarnándorról Érsekvadkertre közlekedő autóbusz 10 perccel később, 15:00-kor indul.

3343 Balassagyarmat – Nagyoroszi/Pusztaberki – Rétság

A szabadnapokon 16:06-kor Horpácsról Balassagyarmatra közlekedő autóbusz megáll Borsosberény, Iskola megállóhelye is.

3355 Szécsény – Nagylóc – Hollókő

A munkaszüneti napok kivételével naponta 5:15-kor Nagylócról Szécsénybe közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Hollókő, Autóbusz-váróterem megállóhelytől indul 5:00-kor.

A munkaszüneti napok kivételével naponta 5:05-kor Szécsényből Nagylócra induló autóbusz 30 perccel korábban, 4:35-kor és meghosszabbított útvonalon, Hollókő, Autóbusz-váróterem megállóhelyig közlekedik. 

 

Pest vármegye

Új megállóhely: Vecsés, VGP Ipari park

Az alábbi megállóhelyek elnevezése módosul:

Megálló neve Új elnevezés
Tinnye, Posta Tinnye, Piros köz
Tinnye, Szövetkezeti vendéglő Tinnye, Központ
Tinnye, Berekerdei erdészház, bejárati út Tinnye, Makkfa-liget
Perbál, Szervízüzem Perbál, Ipari park

Vác térsége

339 Vác – Vácduka – Váchartyán – Püspökszilágy

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 8:20-kor Vácról Püspökszilágyra.

A munkanapokon eddig 8:50-kor Vácról Püspökszilágyra közlekedő autóbusz a továbbiakban 30 perccel később, 9:20-kor indul.

A munkanapokon 9:50-kor Vácról Püspökszilágyra közlekedő autóbusz a továbbiakban 10:20-kor indul, és nem érinti Váchartyán, Vasútállomás megállóhelyet.

Az eddig munkanapokon 22:33-kor Vácról Püspökszilágyra közlekedő autóbusz 17 perccel később, 22:50-kor indul, és a továbbiakban naponta közlekedik. A járat Váchartyán, Vasútállomáson átszállási lehetőséget biztosít a Budapestről 22:00-kor induló S71-es vonatról.

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 8:25-kor, valamint szabad- és munkaszüneti napokon 21:45-kor Püspökszilágyról Vácra.

353 Kismaros – Kóspallag

A munkanapokon eddig 17:45-kor Kóspallagról Kismarosra közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel korábban, 17:40-kor indul. A járat Kismaros, vasúti megállóhelyen átszállási lehetőséget biztosít a Budapest felé 18:16-kor induló Z70-es vonatra.

Az eddig 20:25-kor Kóspallagról Kismarosra induló autóbusz a továbbiakban 45 perccel korábban, 19:50-kor indul. A járat Kismaros, vasúti megállóhelyen átszállási lehetőséget biztosít a Budapest felé 20:16-kor induló Z70-es vonatra.

 

Gödöllő térsége

455 Gödöllő – Veresegyház – Vácrátót – Vác

A tanítási napokon eddig 14:22-kor Vácról Veresegyházra közlekedő autóbusz a továbbiakban 27 perccel korábban, 13:55-kor indul.

Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 14:55-kor Vácról Veresegyházra.

449 Csömör – Kistarcsa – Pécel – Gödöllő

A Csömörről induló autóbuszok megállnak Nagytarcsa, Petőfi-telep megállóhelyen is.

Új autóbuszjáratok indulnak Csömörről Nagytarcsára 9:39-kor és 12:39-kor, valamint Nagytarcsáról Csömörre 10:21-kor és 12:21-kor.

480 Budapest, (Örs vezér tere) – Cinkota – Nagytarcsa
482 Cinkota – Nagytarcsa – Rákoscsaba

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 22:35-kor Cinkotáról Nagytarcsára.

A munkanapokon 5:55-kor Nagytarcsáról Cinkotára közlekedő autóbusz a továbbiakban Nagytarcsa, Petőfi-telep megállóhelyet is érinti.

A tanítási napokon 6:30-kor Nagytarcsáról Cinkotára közlekedő autóbusz a továbbiakban Nagytarcsa, Petőfi-telep érintésével közlekedik, munkanapokon.

A 6:10-kor Cinkotáról induló autóbusz ezentúl 2 perccel később és Nagytarcsa, Kistemplomhoz is betér.

A Nagytarcsa, Szilas ipari parkhoz közlekedő járatok menetrendje a vállalat igényeihez igazodva módosul, ezért egyes járatok néhány perccel később indulnak.

Egyes Cinkotáról induló reggeli járatok 2-3 perccel korábban indulnak.

 

Monor térsége

514 Monor – Gomba – Felsőfarkasd

A munkanapokon 6:45-kor Monorról Felsőfarkasdra közlekedő autóbusz a továbbiakban tanítási napokon 5 perccel korábban, 6:40-kor indul.

A tanítási napokon 7:15-kor Felsőfarkasdról Monorra közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel korábban, 7:10-kor indul.

575 Budapest – Ecser – Maglód – Gyömrő – Maglód – Ecser – Budapest

Az autóbuszvonal 3101. számú úton közlekedő járatai a továbbiakban Vecsés, VGP Ipari park új megállóhelyen is megállnak.

 

Szigethalom térsége

630, 631 Budapest – Alsónémedi – Bugyi

A tanítási napokon 5:13-kor Budapestről Ócsára közlekedő autóbusz a továbbiakban 3 perccel korábban, 5:10-kor indul és érinti Alsónémedi, Haraszti utca megállóhelyet is.

636 Budapest – Alsónémedi – Ócsa

A tanítási szünetben munkanapokon 5:10-kor Budapestről Ócsára közlekedő autóbusz a továbbiakban érinti Alsónémedi, Haraszti utca megállóhelyet is.

654, 655 Budapest – Dunaharaszti – Taksony – Dunavarsány – Délegyháza – Kiskunlacháza

A tanítási szünetben munkanapokon 15:45-kor Budapestről Délegyházára közlekedő autóbusz 10 perccel később, 15:55-kor indul.

673, 674 Budapest – Szigetszentmiklós – Szigethalom – Tököl

A szabad- és munkaszüneti napokon 20:22-kor Budapestről Szigethalomra közlekedő járat megszűnik. Az eljutás továbbra is biztosított a 676-os vonalon közlekedő, újonnan induló, 19:42-kor induló autóbusszal.

675, 676 Budapest – Szigetszentmiklós – Szigethalom – Ráckeve – Makád

Új autóbuszjárat indul naponta 19:42-kor Budapestről Szigethalomra.

Új autóbuszjárat indul naponta 20:46-kor Szigetújfaluból Szigethalomra.

 

Érd térsége

721 Érd – Sóskút – Biatorbágy

A tanítási napokon eddig 7:15-kor Érdről Biatorbágyra közlekedő autóbusz a továbbiakban 5 perccel korábban, 7:10-kor indul.

741, 742 Tárnok – Érd

A tanítási napokon 7:01-kor Tárnokról Érdre közlekedő autóbusz a továbbiakban rövidített útvonalon, Érd, Tárnoki elágazástól indul 7:04-kor.

762 Budapest – Biatorbágy, Vasútállomás – Sóskút

A 13:20-kor és 14:20-kor Budapest, Kelenföldről Sóskútra közlekedő autóbusz tanítási napokon érinti Biatorbágy, Innovatív Technikum és Gimnázium megállóhelyet is.

A 14:30-kor Sóskútról Budapest, Kelenföldre közlekedő autóbusz tanítási napokon érinti Biatorbágy, Innovatív Technikum és Gimnázium megállóhelyet is.

 

Zsámbék térsége

780 Budapest – Páty – Biatorbágy – Herceghalom – Zsámbék

A 6:55-kor Budakesziről Zsámbékra közlekedő autóbusz megszűnik.

792 Zsámbék – Biatorbágy – Páty – Telki – Perbál

Új autóbuszjárat indul 6:45-kor Budajenőről Biatorbágyon keresztül Zsámbékra.

787 Budapest – Zsámbék – Bajna – Nagysáp – Bajót

A szabad- és munkaszüneti napokon 6:30-kor Budapestről Bajótra közlekedő autóbusz Nagysáptól ezentúl felszálló utasok részére is megáll.

Az eddig szabad- és munkaszüneti napokon 8:35-kor Nagysápról Budapestre közlekedő autóbusz a továbbiakban meghosszabbított útvonalon 8:20-kor indul Bajótról.

798, 799 Budapest – Zsámbék – Piliscsaba – Pilisvörösvár

Új autóbuszjárat indul munkanapokon 9:17-kor Zsámbékról Piliscsabára, valamint 10:10-kor Piliscsabáról Zsámbékra.

 

Somogy vármegye

5922 Kaposvár – Baté – Gölle – Igal

A munkanapokon 12:40-kor Kaposvártól Igalig közlekedő autóbusz Gölle, Alsó megállót is érinti, 13:22-kor.

5942 Kaposvár – Simonfa – Szigetvár – Szentborbás

A 17:05-kor Kaposvártól Szigetvárig közlekedő autóbusz munkanapokon Mozsgó, Szociálig otthon megállót is érinti, 18:12-kor.

5976 Kaposvár – Böhönye – Marcali – Balatonmáriafürdő [– Hévíz]

A szabadnapokon 13:00-kor Kaposvártól Balatonmáriafürdő, Vasútállomásig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Balatonszentgyörgyön át Hévíz, Autóbusz-állomásig jár.

5987 Kaposvár – Lengyeltóti – Fonyód

A munkanapokon 17:20-kor Kaposvártól Fonyódig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 17:30-kor indul.

A szabad- és munkaszüneti napokon 15:30-kor Fonyódról Somogyvárig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 15:25-kor indul.

A szabad- és munkaszüneti napokon 16:30-kor Somogyvártól Fonyódig, valamint a visszairányban 17:30-kor közlekedő autóbuszok 5 perccel korábban, 16:25-kor és 17:25-kor indulnak.

5988 [Kaposvár –] Somogyjád – Balatonboglár – Fonyód

A szabadnapokon és tanszünetben munkanapokon 5:35-kor Balatonboglár, Vasútállomástól Kaposvárig közlekedő autóbusz a tanítási napokon induló járattal megegyező időpontban érinti a megállókat.

6073 Tab – Zics – Andocs – Fiad

A tanítási napokon 8:42-kor Fiadtól Tabig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 8:37-kor indul.

6115 Nagyatád – Lábod – Barcs

A szabad– és munkaszüneti napokon, valamint tanszünetben munkanapokon 6:40-kor Nagyatádról Rinyaszentkirályig közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 6:25-kor indul.

A szabad– és munkaszüneti napokon, valamint tanszünetben munkanapokon 6:10-kor Barcsról Nagyatádig közlekedő autóbusz tanszünetben munkanapokon a tanítási napokon érvényes menetrend szerint érinti a megállókat. Szabad- és munkaszüneti napokon 10 perccel később, 6:20-kor indul.

6120 Nagyatád – Csurgó – Gyékényes – Őrtilos / Somogybükkösd

A munkanapokon 13:05-kor Gyékényesről Csurgóig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 13:00-kor indul.

A szabad- és munkaszüneti napokon 12:54-kor Őrtilostól Csurgóig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 12:49-kor indul.

6134 Csurgó – Szenta

A tanítási napokon 7:22-kor Csurgóról Szentáig közlekedő autóbusz 18 perccel később, 7:40-kor indul.

Új járat indul 7:53-kor Szenta, Autóbusz-váróteremtől Csurgó, Autóbusz-állomásig.

6160 Marcali – Kéthely – Balatonmáriafürdő

A szabadnapokon 17:05-kor Balatonmáriafürdőről Marcaliba közlekedő autóbusz megszűnik. Az eljutást a 6162-es jelzéssel, 17:05-kor induló járat biztosítja.

6162 Marcali – Balatonmáriafürdő – Keszthely – Hévíz [– Zalaegerszeg]

A munkanapokon 16:15-kor Hévízről Marcaliba közlekedő autóbusz szabadnapokon is jár.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

4208 Nyíregyháza – Kisvárda

A munkanapokon 15:50-kor Nyíregyházáról Kisvárdára közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 15:40-kor indul.

4213 Nyíregyháza – Mátészalka – Nagyecsed – Fehérgyarmat

A naponta, kivéve munkaszüneti napokon 6:55-kor Nyíregyházáról Mátészalkára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:50-kor indul és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.

4228 Nagykálló – Újfehértó

A tanítási napokon 7:15-kor Újfehértó, Templomtól Nagykállóba közlekedő autóbusz módosított útvonalon, és Újfehértó, Fő tér megállóhelytől indul 7:15-kor.

4240 Nyíregyháza – Tiszavasvári – Tiszalök – Tiszadob – Polgár – Tiszaújváros

A tanítási napokon 7:18-kor Tiszavasváriból Tiszalökre közlekedő autóbusz rövidített útvonalon, Tiszavasvári, Városháza megállótól indul 7:07-kor 4244-es vonalon.

4244 Rakamaz – Tiszalök – Tiszavasvári – Hajdúnánás

A tanítási napokon 7:46-kor Kisfástanyáról Tiszalökre közlekedő autóbusz 14 perccel korábban, 7:32-kor indul.

4248 Nyíregyháza – Cigánybokor – Bánfibokor – Görögszállás – Nagycserkesz – Nyíregyháza

A szabad- és munkaszüneti napokon 16:40-kor Nyíregyházáról Nagycserkeszre közlekedő autóbusz egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint, és meghosszabbított útvonalon, Nyíregyházáig közlekedik körjáratként.

4254 Kisvárda – Mándok – Tiszamogyorós

A tanítási napokon 13:20-kor Kisvárdából Tornyospálcára közlekedő autóbusz 2 perccel korábban, 13:18-kor indul.

A tanítási napokon 13:50-kor Tornyospálcáról Kisvárdára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 13:45-kor indul.

4259 Kisvárda – Aranyosapáti – Vásárosnamény

A munkanapokon 16:30-kor Vásárosnaményból Kisvárdára közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Kisvárda, Volán-telep megállóhelyig közlekedik.

4261 Kisvárda – Szabolcsbáka – Vásárosnamény [– Mátészalka}

A naponta, kivéve munkaszüneti napokon 14:25-kor Vásárosnaményból Kisvárdára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 14:20-kor indul.

4267 Kisvárda – Székely [– Kemecse]

A tanszünetben munkanapokon 14:20-kor Kisvárdáról Székelybe közlekedő autóbusz 5 perccel később, 14:25-kor indul és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint. 

4303 [Nyíregyháza –] Vásárosnamény – Barabás – Beregsurány

A szabadnapokon 5:10-kor Beregdarócról Vásárosnaményba közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 5:00-kor indul.

4327 Mátészalka – Porcsalma – Ura – Csenger

A tanítási napokon 7:28-kor Csengerből Mátészalkára közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 7:25-kor indul.

 

Tolna vármegye

Új megállóhely: Alsónyék, Óvoda, érintett vonal: 5410

5410 Szekszárd – Bátaszék – Baja

A tanítási napokon 6:30-kor Szekszárdról Pörbölyig közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 6:20-kor indul.

A tanítási napokon 7:22-kor Pörbölyről Bátaszékig közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 7:12-kor indul. A járat Alsónyék, Vasút utca (7:22-kor) és Alsónyék, Óvoda (7:23-kor) megállóhelynél is megáll.

5413 Szekszárd – Alsónána – Mórágy – Bátaszék – Báta

A munkanapokon és szabadnapokon 16:20-kor Mórágyról Szekszárdig közlekedő autóbusz tanítási szünetben munkanapokon és szabadnapokon 15 perccel később, 16:35-kor indul. A járat tanítási napokon meghosszabbított útvonalon jár: Bátaszék, Autóbusz-váróteremről indul, 16:15-kor.

5445 Szekszárd – Szedres – Medina

A munkanapokon 4:28-kor Medináról Szekszárdig közlekedő autóbusz Szekszárd, Csecsemőotthon megállóhelynél is megáll, 05:00-kor.

A munkanapokon és szabadnapokon 12:40-kor Medináról Szekszárdig közlekedő autóbusz Szekszárd, Csecsemőotthon megállóhelynél is megáll, 13:07-kor.

5475 Bonyhád – Mőcsény – Bátaszék – Baja

A munkanapokon 14:45-kor Bonyhádról Mórágyig közlekedő autóbusz tanítási napokon meghosszabbított útvonalon Bátaszék, Autóbusz-váróteremig jár.

5510 Dombóvár – Kurd – Gyulaj

A munkanapokon 5:00-kor Kurdról Dombóvárig közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 4:57-kor indul.

5515 Dombóvár – Csikóstőttős

A munkanapokon 5:10-kor Csikóstőttősről Dombóvárig közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 5:07-kor indul.

5572 Tamási – Fornád – Fürged

A munkanapokon 14:40-kor Tamásitól Fürgedig közlekedő autóbusz tanítási szünetben munkanapokon 15 perccel korábban, 14:25-kor indul.

 

Vas vármegye

6630 Szombathely – Vép – Ikervár – Sárvár

A munkanapokon 13:30-kor Szombathelyről Sárvárig közlekedő autóbusz tanszünetben munkanapokon 5 perccel később, 13:35-kor indul. Vép, Iskola megállót a továbbiakban nem érinti.

6640 Szombathely – Rum – Kám

A munkanapokon 10:50-kor Szombathelyről Rábatöttösig közlekedő autóbusz Rábatöttös, Felső megállót nem érinti. A megállóhelytől az eljutást a 11:56-kor induló járat biztosítja.

A munkanapokon 14:30-kor Vasszécsenyről Szombathelyig közlekedő autóbusz menetrendje kis mértékben változik.

A munkanapokon 4:50-kor Szombathelyről Vasszécsenyig közlekedő autóbusz a továbbiakban a tanév tartama alatt munkanapokon jár.

Új járat indul a tanév tartama alatt munkanapokon 17:10-kor Vasszécseny, Autóbusz-váróteremtől Szombathely, Autóbusz-állomásig.

6648 [Szombathely –] Kám – Nagytilaj

A munkanapokon 11:35-kor Szombathelyről Bérbaltavárig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 11:30-kor indul. A járat Kám, Autóbusz-fordulótól változatlan időpontban, 12:28-kor indul tovább.

6655 Szombathely – Sorokpolány – Vasvár

A tanítási napokon 6:50-kor Szombathelyről Vasvárig közlekedő autóbusz Sorokpolány, Alsó megállóhelynél is megáll, 7:07-kor.

6680 Szombathely – Nárai – Pornóapáti

A tanítási szünetben munkanapokon 17:30-kor Szombathelyről Pornóapátiba, valamint a visszairányban 17:55-kor közlekedő autóbuszok megszűnnek. Az eljutást a 6686-as jelzéssel közlekedő autóbuszok biztosítják.

6686 Szombathely – Pornóapáti – Felsőcsatár – Bucsu – Szombathely

A hetek utolsó tanítási napján 12:54-kor Szombathelyről Pornóapátiba induló autóbusz a továbbiakban iskolai előadási napokon Eberau oktatási intézményeinek a hetek utolsó iskolai előadási napján közlekedik.

A tanítási napokon 17:30-kor Szombathelyről Pornóapátin át Szombathelyre visszatérő körjárat a továbbiakban tanítási szünetben munkanapokon is jár.

A munkanapokon 18:30-kor Szombathelyről Pornóapátin át Szombathelyre visszatérő körjárat 10 perccel később, 18:40-kor indul.

6749 Kőszeg – Csepreg – Bükfürdő – Simaság

A munkanapokon 13:15-kor Csepregről Simaságig közlekedő autóbusz Tompaládony, Felső megállót is érinti, 13.55-kor.

A munkanapokon 14:03-kor Simaságról Bükig közlekedő autóbusz 2 perccel később, 14:05-kor indul.

A tanítási napokon 16:35-kor Bőről Simaságig közlekedő autóbusz Tompaládony, Felső megállót is érinti, 16:45-kor.

6755 Répcelak – Hegyfalu – Nagygeresd – Nemesládony

A munkanapokon 17:18-kor Répcelakról Nemesládonyig közlekedő autóbusz 7 perccel később, 17:25-kor indul.

6775 Vasvár – Kám – Egervölgy – Bejcgyertyános

A munkanapokon 12:20-kor Kámtól Sárvárig közlekedő autóbusz 3 perccel később, 12:23-kor indul.

6790 Sárvár – Ölbő – Szeleste – Pósfa – Répceszentgyörgy

A munkanapokon 8:03-kor Szelestéről Sárvárig közlekedő autóbusz 13 perccel korábban, 7:50-kor indul.

6851 Vasvár – Rábahídvég – Püspökmolnári

Új járatok indulnak tanítási napokon 9:50-kor és 13:30-kor Vasvár, Autóbusz-állomástól Püspökmolnári, Autóbusz-fordulóig, valamint visszairányban 10:15-kor és 13:45-kor.

6854 Vasvár – Kám – Egervölgy – Bejcgyertyános

A munkanapokon 12:05-kor Vasvártól Egervölgyig közlekedő autóbusz Vasútállomás és Kám, Autóbusz-forduló között 2 perccel korábban jár.

6885 Körmend – Egyházashollós

A munkanapokon 19:30-kor Körmendről Egyházashollósig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Rábahídvég, Falatozóig jár (leszálló utasok estén). 6887-es jelzéssel közlekedik.

6940 Körmend – Rádóckölked – Egyházasrádóc

A munkanapokon 4:12-kor Harasztifalutól Egyházasrádócig közlekedő autóbusz 2 perccel korábban, 4:10-kor indul.

6961 Szentgotthárd – Nemesmedves

A 13:35-kor Szentgotthárdról Nemesmedvesig közlekedő autóbusz munkanapokon 80 perccel később, 14:55-kor indul.

A 14:00-kor Nemesmedvesről Szentgotthárdig közlekedő autóbusz munkanapokon 80 perccel később, 15:50-kor indul.

6970 Szentgotthárd – Csörötnek – Őriszentpéter – Bajánsenye

A munkanapokon 14:45-kor Őriszentpéterről Szentgotthárdig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 14:55-kor indul.

 

Veszprém vármegye

7315 Veszprém – Várpalota – Székesfehérvár

A munkanapokon 5:15-kor Veszprémből Székesfehérvárig közlekedő autóbusz Várpalota, Szervíz megállóhelynél is megáll, 5:36-kor.

7355 Veszprém – Balatonfüred – Tihany – Balatonfüred 

A munkanapokon 5:35-kor Balatonfüredről Tihanyba induló, valamint a Tihanyból 6:00-kor Balatonfüredre visszatérő autóbuszok a továbbiakban körjáratként vehetők igénybe.

7521 Várpalota – Jenő

A munkanapokon 16:35-kor Jenőről Várpalotáig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 16:45-kor indul.

7531 Várpalota – Pétfürdő

A munkanapokon 13:20-kor Várpalotáról Pétfürdőig közlekedő autóbusz megszűnik. Az eljutást a 13:30-kor induló járat biztosítja, amely a továbbiakban az útvonalon érintett minden megállóhelynél megáll.

A tanítási napokon 13:45-kor, valamint tanszünetben munkanapokon Pétfürdőről Várpalotáig közlekedő autóbusz megszűnik. Az eljutást a 8, illetve 3 perccel később közlekedő járatok biztosítják.

7682 Balatonfüred – Pécsely – Balatonakali-Dörgicse vasútállomás

A munkanapokon és szabadnapokon 5:25-kor Balatonfüredről Dörgicsére közlekedő autóbusz 30 perccel később 5:55-kor indul.

7686 Balatonfüred – Tótvázsony

A munkanapokon 5:30-kor Tótvázsonytól Balatonfüredig közlekedő autóbusz 20 perccel később, 5:50-kor indul.

7746 Badacsonytördemic – Ábrahámhegy – Salföld

A tanítási napokon 13:30-kor Badacsonytomaj, Iskolától Badacsonytördemic, Hősök útjáig közlekedő autóbusz 15 perccel később, 13:45-kor indul. A járat Nemesgulács, Élelmiszerboltig jár.

A tanítási napokon 14:02-kor Badacsonytördemicről Salföld, Autóbusz-fordulóig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Nemesgulács, Élelmiszerbolttól indul, 14:02-kor. A további megállókat 7 perccel később érinti.

A tanítási napokon 14:26-kor Salföldről Ábrahámhegyig közlekedő autóbusz 9 perccel később, 14:35-kor indul.

7781 Sümeg – Zalaerdőd – Megyer – Jánosháza – Celldömölk

A tanítási napokon 10:10-kor Sümegről Dabroncig közlekedő autóbusz leszálló utasok esetén meghosszabbított útvonalon Gógánfa, Autóbusz-váróteremig jár.

7805 Ajka – Székpuszta – Devecser

A tanítási napokon 5:25-kor Ajkáról Devecserig közlekedő autóbusz a továbbiakban tanszünetben munkanapokon is jár.

7811 Ajka – Székpuszta – Devecser – Sümeg

A 4:30-kor Gyepükajánról Ajkáig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:25-kor indul. A járat menetrendje Devecser és Ajka között változatlan.

7904 Pápa – Takácsi – Vaszar – Gecse – Szerecseny

A tanítási napokon 15:50-kor Pápáról Vaszarig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 15:45-kor indul.

7912 Pápa – Vanyola – Lovászpatona – Nagydém – Gic

A tanítási napokon 7:00-kor Vanyola (Pápanyőgér), Autóbusz-váróteremtől Pápára közlekedő autóbusz menetrendje változik, így Pápára 11 perccel korábban érkezik.

7920 Pápa – Nagytevel – Ugod

A 20:20-kor Pápáról Ugod, Bejárati útig közlekedő autóbusz 7922-es jelzéssel, meghosszabbított útvonalon Bakonyszűcs, Autóbusz-váróteremig jár.

A munkanapokon és szabadnapokon 5:40-kor Ugod, Bejárati úttól Pápára közlekedő autóbusz 7922-es jelzéssel, meghosszabbított útvonalon jár: Bakonyszűcs, Autóbusz-váróteremtől indul, 6:14-kor.

A szabadnapokon 20:55-kor Ugod, Bejárati úttól Adásztevelig közlekedő autóbusz 7922-es jelzéssel, meghosszabbított útvonalon jár: Bakonyszűcs, Autóbusz-váróteremtől indul, 21:00-kor. A további megállóhelyeket 15 perccel később érinti.

7939 Pápa – Pápasalamon – Nagyalásony – Pápa

A munkanapokon 6:20-kor Pápáról Pápára visszatérő körjárat Dáka és Pápa közötti menetrendje kis mértékben változik.

7953 Karakószörcsök – Vinár – Nemesszalók – Pápa

A munkanapokon 13:25-kor Csögléről Pápára közlekedő autóbusz Pápa (Borsosgyőr), Autóbusz-váróteremnél is megáll, 13:55-kor.

7958 Pápa – Mezőlak – Mihályháza

A munkanapokon 17:10-kor Pápáról Mihályházára közlekedő autóbusz megszűnik. Az eljutás a 7963 jelzéssel, Pápáról 17:35-kor közlekedő járattal biztosított.

7963 Pápa – Kemenesszentpéter

A munkanapokon 17:35-kor Pápáról Magyargencsig közlekedő autóbusz Mihályháza, Fordulót is érinti, 18:03-kor.

7998 Marcaltő – Csikvánd – Gyarmat – Szerecseny

A munkanapokon 23:36-kor Csikvándról Marcaltőig közlekedő autóbusz 26 perccel korábban, 23:10-kor.

 

Zala vármegye

5976 Kaposvár – Böhönye – Marcali – Balatonmáriafürdő [– Hévíz]

A szabadnapokon 13:00-kor Kaposvártól Balatonmáriafürdő, Vasútállomásig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Hévíz, Autóbusz-állomásig jár.

6162 Marcali – Balatonmáriafürdő – Keszthely – Hévíz [– Zalaegerszeg]

A munkanapokon 16:15-kor Hévízről Marcaliba közlekedő autóbusz szabadnapokon is jár.

6200 Zalaegerszeg – Egervár – Győrvár – Lakhegy

A szabadnapokon 19:30-kor Lakhegyről Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 19:15-kor indul.

A szabadnapokon 19:15-kor Lakhegyről Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 110 perccel később, 21:05-kor indul.

6213 Zalaegerszeg – Pókaszepetk – Bérbaltavár – Mikosszéplak / Nagytilaj

A tanítási napokon 7:28-kor Nagytilajról Zalaegerszegig közlekedő autóbusz Bérbaltavár, Autóbusz-fordulót is érinti, 7:34-kor.

6216 Zalaegerszeg – Nagykapornak – Hévíz – Keszthely

A 22:30-kor Zalaegerszegről Keszthelyig közlekedő autóbusz leszálló utasok esetén Almásháza, Autóbusz-fordulót is érinti, 22:55-kor.

6217 Zalaegerszeg – Nagykapornak – Zalacsány – Zalaszentlászló – Zalaszentgrót

A munkanapokon 22:40-kor Zalaegerszegről Kehidakustány (Kustány), Iskoláig közlekedő autóbusz Almásháza és Ligetfalva településeket nem érinti. A járat a munkanapokon 23:41-kor Kustány, Iskolától Zalaszentlászló, Faluvég megállóig közlekedő járat részeként vehető igénybe. Zalacsánytól csak leszálló utasok esetén közlekedik tovább.

6219 Zalaegerszeg – Búcsúszentlászló – Nemessándorháza / Pacsa-Szentpéterúr

A tanítási szünetben munkanapokon 14:30-kor Pacsáról Szentpéterúr (Nemesszer), Autóbusz-fordulóig közlekedő autóbusz Pacsatüttös, Autóbusz-fordulót is érinti, 14:57-kor.

6222 Zalaegerszeg – Bak / Nagykapornak – Pacsa – Zalakaros – Zalakomár

A munkanapokon 5:20-kor Zalakomártól Zalaegerszegig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:15-kor indul. A járat menetrendje Pacsa, Autóbusz-állomástól változatlan (6:15-kor indul tovább).

6223 Pacsa – Zalaigrice – Szentpéterúr

A tanítási napokon 15:11-kor Szentpéterúr (Nemesszer), Autóbusz-fordulótól Pacsáig közlekedő autóbusz minden munkanapon jár.

6238 Zalaegerszeg – Bak – Gutorfölde – Páka – Lenti

A tanítási napokon 6:20-kor Zalaegerszegről Lentibe közlekedő autóbusz 5 perccel később, 6:25-kor indul. Lenti, Bánffy úti óvoda megállót csak leszálló utasok esetén érinti.

A tanítási napokon 14:40-kor Lentiből Ortaházáig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Gutorfölde, Vasútállomásig jár.

A tanítási napokon 15:32-kor Pákáról Lentibe közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Gutorfölde, Vasútállomástól indul, 15:17-kor.

A tanítás napokon 16:20-kor, 6553-as jelzéssel Lentiből Pákáig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Gutorfölde, Vasútállomásig jár. A továbbiakban 6238-as jelzéssel közlekedik.

A munkanapokon 4:05-kor Csömödér-Páka vasútállomástól Zalaegerszegig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:00-kor indul. A járat Szentpéterfölde, Kossuth utca megállót is érinti, 4:24-kor.

6243 Zalaegerszeg – Bak – Gutorfölde – Páka / Szentpéterfölde

A tanítási szünetben munkanapokon 6:20-kor Zalaegerszegről Szentpéterföldére közlekedő autóbusz 5 perccel később, 6:25-kor indul.

A munkanapokon 10:55-kor Zalaegerszegről Pákáig közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 10:40-kor indul. 6238-as jelzéssel Páka helyett Szentpéterföldéig jár. Szentpéterfölde, Kossuth utcától 11:44-kor indul tovább Pákára.

A tanítási napokon 6:38-kor Gutorföldéről Pákáig közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 6:35-kor indul.

6245 Zalaegerszeg – Bak – Bánokszentgyörgy – Letenye – Nagykanizsa

A munkaszüneti napokon 11:30-kor Nagykanizsáról Zalaegerszegig közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 11:15-kor indul.

A munkaszüneti napokon 11:30-kor Zalaegerszegről Nagykanizsáig közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 11:15-kor indul.

6246 Zalaegerszeg – Bak – Hahót – Nagykanizsa

A munkanapokon 12:10-kor Nagykanizsáról Zalaegerszegig közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 12:00-kor indul.

6248 Zalaegerszeg – Gellénháza – Petrikeresztúr – Lenti

A munkaszüneti napokon, kivéve tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző munkaszüneti napon 16:15-kor Lentiből Zalaegerszegre közlekedő autóbusz felszálló utasok esetén is érinti Hernyék, Autóbusz-váróterem megállót, 16:25-kor.

A munkanapokon 16:25-kor Lentiből Zalaegerszegre közlekedő autóbusz felszálló utasok esetén is érinti Hernyék, Autóbusz-váróterem megállót, 16:15-kor.

A munkanapot megelőző munkaszüneti napokon 19:00-kor Lentiből Zalaegerszegre közlekedő autóbusz minden munkaszüneti napon jár.

6255 Zalaegerszeg – Csonkahegyhát – Becsvölgye – Szilvágy

A munkaszüneti napokon 20:25-kor Zalaegerszegről Barabásszeg, Autóbusz-fordulóig közlekedő autóbusz Dobronhegy, Petőfi utca 7. megállóhely után csak leszálló utasok esetén áll meg.

A szabadnapokon 20:25-kor Zalaegerszegről Barabásszeg, Autóbusz-fordulóig közlekedő autóbusz Böde, Elágazás megállóhely után csak leszálló utasok esetén áll meg.

A munkanapot megelőző munkaszüneti napokon 16:35-kor Zalaegerszegről Becsvölgye, Kustánszegi elágazásig közlekedő autóbusz minden munkaszüneti napon jár.

A munkanapot megelőző munkaszüneti napokon 17:35-kor Becsvölgye, Kustánszegi elágazástól Kustánszegig közlekedő autóbusz minden munkaszüneti napon jár, valamint 3 perccel korábban indul és csak leszálló utasok esetén áll meg az útvonalán érintett megállóhelyeknél.

A szabad- és munkaszüneti napokon 18:25-kor Zalaegerszegről Barabásszeg, Autóbusz-fordulóig közlekedő autóbusz Dobronhegy, Petőfi utca 7. megállóhely után csak leszálló utasok esetén áll meg.

A munkanapokon 18:48-kor Dobronhegy, Milejszegi elágazástól Kustánszegig közlekedő autóbusz Németfalu elágazás megállóhely után csak leszálló utasok esetén áll meg.

A munkanapot megelőző munkaszüneti napokon 21:20-kor Barabásszeg, Autóbusz-fordulótól Szilvágyig közlekedő autóbusz minden munkaszüneti napon jár.

6262 Zalaegerszeg – Csonkahegyhát – Zalabaksa – Lenti

A munkanapokon és munkaszüneti napokon 16:20-kor Lentiből Szilvágyig közlekedő autóbusz Pusztaapáti, Autóbusz-fordulótól csak leszálló utasok esetén indul tovább.

6268 Zalaegerszeg – Gellénháza – Becsvölgye – Kustánszeg

A tanítási napokon 13:55-kor Kustánszegről Gellénházáig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 13:50-kor indul.

6275 Zalaegerszeg – Bagod – Vaspör – Zalaháshágy – Zalacséb – Boncodfölde – Zalaegerszeg

A munkaszüneti napokon 6:55-kor Zalaegerszegről Zalaháshágyig közlekedő autóbusz 25 perccel korábban, 6:30-kor indul.

A szabad- és munkaszüneti napokon 8:15-kor Zalaháshágyról Zalaegerszegig közlekedő autóbusz 8 perccel később, 8:23-kor indul.

6278 Zalaegerszeg – Bagod / Boncodfölde – Zalalövő

A tanítási szünetben munkanapokon 6:13-kor Zalalövőről Zalaegerszegre közlekedő autóbusz Keménfa, Autóbusz-fordulót is érinti, 6:25-kor.

6309 Zalaszentgrót – Zalaszentlászló – Zalacsány – Zalaapáti – Pacsa

Új járat indul szabadnapokon 21:10-kor Zalacsány, Arany utcától Pacsa, Autóbusz-állomásig.

6310 Zalaszentgrót – Zalaszentlászló – Zalacsány – Zalaapáti – Hévíz – Keszthely

Új járatok indulnak:

  • szabadnapokon 20:38-kor Zalaapáti, Autóbusz-váróteremtől Zalacsány, Arany utcáig,
  • tanszünetben munkanapokon 15:50-kor Zalaszentgrót, Autóbusz-állomásról Zalacsány, Iskoláig,
  • tanszünetben munkanapokon 17:05-kor Zalacsány, Iskolától Zalaszentlászló, Kultúrotthonig.

6316 Zalaszentgrót – Zalakoppány – Zalaapáti – Hévíz – Keszthely

A munkaszüneti napokon 17:15-kor Zalaszentgrótról Keszthelyig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 17:10-kor indul. A járat Kallósd, Petőfi tér megállót is érinti, 17:41-kor.

6372 Keszthely – Hévíz – Felsőpáhok – Zalaköszvényes

A munkanapokon 13:00-kor Keszthelyről Zalaköszvényesig közlekedő autóbusz Hévíz, Autóbusz-állomásról 5 perccel korábban, 13:20-kor indul tovább.

A munkanapokon 13:55-kor Felsőpáhok (Zalaköszvényes), Bejárati úttól Hévízig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 13:50-kor indul.

6391 Keszthely – Hévíz – Karmacs – Mihályfa / Sümegcsehi – Sümeg

A szabadnapokon 4:08-kor Vindornyaszőlősről Sümegig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:03-kor indul.

6395 Keszthely – Hévíz – Zalaszántó – Sümeg

A munkaszüneti napokon 4:25-kor Sümegről Keszthelyre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:20-kor indul.

A munkanapokon és szabadnapokon 4:35-kor Sümegről Keszthelyig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:30-kor indul.

6428 Nagykanizsa – Murakeresztúr

A 4:42-kor Murakeresztúrtól Nagykanizsáig közlekedő autóbusz munkanapokon 5 perccel korábban, 4:37-kor indul.

A munkanapokon és szabadnapokon 5:42-kor Murakeresztúrról Nagykanizsáig közlekedő autóbusz munkanapokon 5 perccel korábban, 5:37-kor indul.

A 14:40-kor Nagykanizsáról Murakeresztúrig közlekedő autóbusz 20 perccel később, 15:00-kor indul.

6446 Nagykanizsa – Bázakerettye – Csömödér – Lenti

A szabadnapokon és tanszünetben munkanapokon 11:50-kor Lentiből Nagykanizsáig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 11:45-kor indul. A járat Bázakerettyétől 3 perccel korábban, 12:33-kor közlekedik tovább.

A tanítási napokon 11:55-kor Lentiből Nagykanizsáig közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 11:45-kor indul.

6453 Lenti – Tornyiszentmiklós – Tormafölde – Lenti (új vonal)

A tanítási napokon 6:35-kor Lentiből Kerkaszentkirályig, valamint a 6:58-kor Kerkaszentkirályból Lentibe közlekedő autóbuszok a továbbiakban körjáratként vehetők igénybe.

A tanszünetben munkanapokon 6:45-kor Lentiből Lovásziig, valamint a 7:15-kor Lovásziból Lentibe közlekedő autóbuszok a továbbiakban körjáratként vehetők igénybe.

A tanítási napokon 13:30-kor Lentiből Tormaföldéig, valamint a 14:09-kor Tormaföldéről Lentibe közlekedő autóbuszok a továbbiakban körjáratként vehetők igénybe. MENETREND [35]

6454 Nagykanizsa – Letenye – Tornyiszentmiklós / Tormafölde – Lenti

A munkanapokon 18:00-kor Lentiből Murarátkáig közlekedő autóbusz Murarátka település helyett Csörnyeföld érintése nélkül Tormafölde, Posta megállóhelyig jár.

6505 Letenye – Kistolmács – Letenye

A tanszünetben munkanapokon 17:25-kor, 6506-os jelzéssel Letenyéről Kistolmácsig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Letenye, Autóbusz-állomásig jár. A járat továbbiakban 6505-ös jelzéssel közlekedik.

Új járatok indulnak Letenye, Autóbusz-állomásról Kistolmácson át Letenyére munkanapokon 5:00-kor és szabadnapokon 15:25-kor, valamint munkanapokon 11:50-kor Kistolmács érintése nélkül.

6554 Lenti – Csömödér – Nova – Lenti

A tanítási napokon 16:15-kor, 6248-as jelzéssel Lentiből Mikekarácsonyfáig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Lenti, Autóbusz-állomásig jár. A járat a továbbiakban 6554-es jelzéssel közlekedik.

6565 Lenti – Rédics – Bödeháza

A munkanapokon 16:25-kor Lentiből Rédicsig közlekedő autóbusz 20 perccel később, 16:45-kor indul.

6585 Lenti – Zalabaksa – Szilvágy – Zalalövő

A tanítási napokon 14:05-kor Zalalövőről Irsapusztáig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 14:10-kor indul.

A tanszünetben munkanapokon 14:05-kor Zalalövőről Irsapusztáig közlekedő autóbusz 7 perccel később, 14:12-kor indul.

A munkanapot megelőző munkaszüneti napokon 18:20-kor Pórszombattól Lentibe közlekedő autóbusz minden munkaszüneti napon jár.

A szabadnapokon 16:20-kor Lentiből Szilvágyig közlekedő autóbusz Pusztaapáti, Autóbusz-forduló után csak leszálló utasok esetén áll meg.


Forrás:https://www.mavcsoport.hu/mavinform/helykozi-autobusz-menetrendi-valtozas-szeptember-1-jetol

Hivatkozások
[1] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7195 [2] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7068 [3] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7070 [4] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7071 [5] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7072 [6] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7073 [7] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7207 [8] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7208 [9] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7210 [10] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7211 [11] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7212 [12] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7213 [13] https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/styles/width_1260/public/upload/ferto_2026-09-01_0.png?itok=pFaRjzFs [14] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/3756 [15] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/3900 [16] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/3901 [17] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/3903 [18] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/3920 [19] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/3925 [20] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4060 [21] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4061 [22] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/5025 [23] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/5064 [24] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/5066 [25] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/5070 [26] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/7182 [27] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4700 [28] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4701 [29] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4702 [30] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4730 [31] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4731 [32] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4796 [33] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4797 [34] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/4760 [35] https://www.mavcsoport.hu/mav-szemelyszallitas/belfoldi-utazas/vonali-menetrendek/6453