Bár a legzordabb időjárású napokon is sikerült mindenütt fenntartani a közlekedési közszolgáltatásokat, a járatok egyes időszakokban csak jelentős késéssel tudtak közlekedni, ez pedig rányomta bélyegét a januári pontossági statisztikára.
Februárban viszont már azzal együtt is 9%-kal kedvezőbben alakultak a menetrendszerűségi adatok [1], hogy a tél még vissza-visszatért, egyes napokon ráadásul váratlan erővel. Február 3-án szél- és hóvihar miatt Komárom és Ács közötti fakidőlés, valamint a hálózat több pontján jelentősebb hatású műszaki haváriahelyzetek lassították vagy egyenesen akadályozták a forgalmat. Február 20-án pedig a nyugat-dunántúli térséget megbénító havazás befolyásolta negatívan a vonatok és – ezúttal jelentősebb mértékben – a buszok közlekedését.
Mindehhez képest fontos eredmény, hogy már nem csupán a – hagyományosan jobb menetrendszerűségi adatokat produkáló – hétvégéken, hanem hétköznap is 86-88% körüli napi átlagokat rögzíthettünk. A vasúti személyszállítási menetrendszerűség így 83,96% körül alakult, ami 9%-kal kedvezőbb adat az előző havinál.
A fővonalak menetrendszerűségéről elmondható, hogy a váci, az esztergomi, a veresegyházi, a balatoni, a békéscsabai és a lajosmizsei vasútvonalak pontossága tartósan magas értékeket mutat, a miskolci vonal átlag körül alakul, míg a pécsi fővonal és különösen a szegedi IC-k pontosságát továbbra is rontják a pálya több szakaszát érintő sebességkorlátozások.
A késési biztosításban érintett, 20 perc feletti késések aránya ezúttal 2,5% körül alakult, ehhez azonban érdemes hozzátenni, hogy a legtöbb kártérítést a belépő bécsi, pozsonyi railjet és EC-vonatok utasainak fizettük ki – jelentős részben „hozott” késés után. (Belföldi forgalomban a Tokaj, Mecsek, Napfény IC-k esetében érvényesült leggyakrabban a jegyár felének visszatérítését jelentő biztosítás.)
Az autóbuszok menetrendszerűsége – különösen Budapest környékén több százalékkal gyengébben alakult az átlagosnál a már említett télies, síkos útviszonyok és az ennek következtében kialakuló jelentős torlódások okán.
A HÉV azonban megingathatatlan: a mostoha februári körülmények közt is 99,6%-os menetrendszerűséggel közlekedett.
A prémium IC-helyjegyek száma mintegy 25%-os emelkedést mutat tavaly februárhoz képest, az elszállított csoportok száma pedig szinte megduplázódott tavaly óta: egyre népszerűbb már télen is a MÁV-csoport járataival történő csoportos utazás, hiszen a társaságok integrációja sokkal nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé a közlekedési mód kiválasztásánál is.
A teljes havi riport itt [1] tekinthető meg.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
