Ugyanakkor a legújabb tarifaközösség nem csupán a Debrecenben és a megyében élőknek jó hír: az ország más tájain élő, Debrecenbe kiránduló utasok szintén sokat spórolhatnak azzal, hogy ezentúl egyetlen bérlet, a MÁV-csoport országbérlete is elegendő lesz számukra a városba való eljutáshoz, valamint a városon belüli közlekedéshez.
A díjtermékfejlesztéssel párhuzamosan erősítettük a térség vasúti szolgáltatását is: a 109-es számú, Debrecen–Tiszalök vonalon a menetrendváltástól tovább bővítettük a kínálatot a tanítási időszakban. Reggel egy új Hajdúböszörmény–Debrecen és egy új Hajdúnánás–Debrecen, míg délután két új Debrecen–Hajdúnánás közötti személyvonat közlekedik.
A tarifareform bevezetése óta a fővárosban a BKK járatain is elfogadják a vármegye- és országbérleteket a helyi közösségi közlekedésben, azóta Csongrád, Ercsi, Esztergom és Érd helyi járatai szintúgy igénybe vehetők ezekkel. A Debrecen város önkormányzatával kialakított kölcsönös elfogadási és értékesítési együttműködés alapján december 24-től az ország második legnépesebb települése is csatlakozik a tarifaközösséghez, ezáltal 200 ezer debreceni és mintegy félmillió Hajdú-Bihar vármegyei lakos számára válik kedvezőbbé az utazás:
- ezentúl a helyi (DKV) bérleteket elfogadjuk a vonatokon és a helyközi buszjáratokon is Debrecen közigazgatási határán belül, ideértve a DKV által személyi igazolványra, diákigazolványra vagy városkártyára felírt bérleteket is;
- a Hajdú-Bihar vármegyebérletet és az országbérletet pedig kölcsönösen elfogadja a DKV, amely értékesíti is a Hajdú-Bihar vármegyebérletet.
A DKV által értékesített helyi és Hajdú-Bihar vármegyebérletet papíralapon is meg lehet vásárolni, de elektronikusan személyi igazolványra, diákigazolványra, városkártyára is rögzíthetik. A buszokon elhelyezett készülékek, illetve a vonatokon a jegyvizsgálók készülékei is be tudják olvasni a DKV által értékesített bérleteket is, ám 2026. január 31-ig türelmi időt alkalmazunk arra az esetre, ha technikai okok vagy térerő hiánya miatt nem állapítható meg a bérlet érvényessége. Ez idő alatt elhárítjuk az esetlegesen tapasztalatható akadályokat, problémákat.
Több vonatot indítunk a Debrecen–Tiszalök vonalon
A Debrecen–Tiszalök (109-es) vasútvonal szerepe a vármegye- és országbérlet bevezetése óta folyamatosan erősödik, továbbá a reggeli időszakban a vasúton utazók száma érdemben nőtt a tavaly őszi menetrendi átalakítás hatására. A vasárnap óta életbe lépett menetrendváltástól tovább bővítettük a kínálatot a tanítási időszakban:
- reggel egy új Hajdúböszörmény–Debrecen és egy új Hajdúnánás–Debrecen, míg délután két új Debrecen–Hajdúnánás közötti személyvonat közlekedik.
Helyközi autóbuszos változások, fejlesztések
A MÁV-csoport 2025. december 14-től átfogó menetrendi módosításokat vezetett be a VOLÁN-járatok közlekedésében, minden eddiginél szélesebb szolgáltatási kínálatot biztosítva utasai számára. A fejlesztések célja, hogy a megújult Személyszállítási Törvény, azaz a „közlekedési alkotmány” előírásainak megfelelően legyen biztosított mindenütt a személyszállítási alapellátás, javuljanak a regionális, valamint az országos eljutási lehetőségek.
Az alapellátásban előírt minimális szolgáltatásnak megfelelően ezentúl a települések és járásközpontjaik között legalább napi 3 pár, a járásközpontok és vármegyeszékhelyeik között pedig napi 2 pár közvetlen járat biztosítja az átszállásmentes kapcsolatot. Ehhez kapcsolódóan Hajdú-Bihar vármegyében mintegy 30 település polgárainak teremtettük meg a korábbinál gyakoribb és kényelmesebb utazás lehetőségét a decemberi menetrendváltozástól.
A személyszállítási törvényben meghatározott alapellátás biztosításával összefüggésben naponta 2 új közvetlen autóbuszos eljutást biztosítunk Ibrány és Debrecen, valamint Nagykálló és Debrecen között a december 14-i menetrendváltástól.
A Nagykálló és Debrecen közötti közvetlen összeköttetés megteremtése érdekében naponta új buszjáratok közlekednek 4404-es jelzéssel a Debrecen–Hajdúsámson–Nyíradony–Szakoly–Balkány–Biri–Nagykálló–Nyíregyháza útvonalon. Debrecenből Ibrányba és vissza szintén új buszjáratok közlekednek naponta kétszer az 1446-os jelzésű Debrecen–Hajdúböszörmény–Hajdúdorog–Hajdúnánás–Kálmánháza–Nyíregyháza–Ibrány útvonalon. A Debrecen és Ibrány között közlekedő járatok Józsa városrészről segítik az eljutást, amivel már 5 járat is indul a reggeli csúcsidőben a vármegyeszékhelyre, míg a Debrecen és Nagykálló között közlekedő járatok Csapókert városrészről biztosítanak új eljutási lehetőséget a szomszédos Szabolcs vármegye településeire.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
