2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket. A statisztikák alapján a rongálók elsődleges célpontja továbbra is a nagyvasút: tíz rongálásból kilenc, azaz eddig már 170 eset a vasúti üzletágat érintette. Ezt követte a HÉV mintegy 20 esettel, míg az autóbuszos üzletágat idén 4 alkalommal érte ilyen jellegű vandalizmus. Ezekkel több mint 20 millió forintos kárt okoztak a MÁV-csoportnak.
A járművek a legfőbb célpontok
Az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vandálok leginkább a mozgó állományt veszik célba. A rongálások döntő többsége, közel 90 százaléka (170 esemény) közvetlenül a járműveket – mozdonyokat, személykocsikat, motorvonatokat – érintette. Az épületek és egyéb építmények (például állomási falak, zajvédők) esetében 22 alkalommal, az esetek nagyjából 10 százalékában kellett intézkedni.
Az összes graffitivel beszennyezett felület nagysága megközelítette a 2500 négyzetmétert. A legsúlyosabb egyedi eset során egyetlen alkalommal 48 négyzetméternyi felületet fújtak le a tettesek, ami jelentős anyagi kárt és tisztítási költséget jelent a társaság számára.
A járműveket védőlakkal látjuk el, és ez az antigraffiti lakkréteg megfelelő védelmet biztosít a keletkezett graffitik akár nyomnélküli eltávolításához. A graffitiket a készítésüket, észlelésüket követően rövid időn belül igyekszünk eltávolítani a járművekről, egyrészt hogy minél rövidebb ideig lássa az utazóközönség, másrészt, hogy a tag-ek ne sokáig hirdessék a graffitisek kétes értékű dicsőségét.
A MÁV-csoport hangsúlyozza: a graffitik eltávolítása nemcsak költséges, de a járművek kényszerű kivonását is eredményezi a forgalomból a tisztítás idejére, ami közvetlenül érinti az utasok kényelmét és a szolgáltatás színvonalát. A vasúttársaság továbbra is szorosan együttműködik a hatóságokkal a rongálók kézre kerítése érdekében, és minden esetben feljelentést tesz. A járművek technikai védelmének növelése emiatt is nagy hangsúlyt kap, egyre több vonat utasterébe telepítenek vagyonvédelmi kamerákat, a Volán járműveinek nagy részén szintén fedélzeti kamerarendszerek működnek. Ezek megléte is már visszatartó erőt jelenthet, illetőleg a kárügyek megoldását nagyban segíti, hogy a kamerafelvételeket a hatóságok fel tudják használni a nyomozás során.
A buszok, vonatok, hévek vagy az állomások külső és belső felületeinek jogosulatlan összefestői nemcsak a környezetet teszik az utasok számára barátságtalanabbá, hanem bűncselekményt is elkövetnek. Tettük az okozott kár mértékétől függően rongálás vétségét vagy bűntettét valósítja meg, ami jelentős kártérítési kötelezettséget vonhat maga után.
