Országjárásra indul, majd Erdélybe megy a Gábor Áron mozdony

2014. május 16. péntek, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 19. kedd, 11.47

Ma bemutatkozott, s kora délután már több hetes országjáró útra indul a MÁV Csoport díszes Gábor Áron mozdonya. A vasúttársaság a 200 éve született székelyföldi ágyúöntő, a szabadságharc őrnagya előtt tiszteleg a réz-fekete színekben felmatricázott járművel, amely júniusban a csíksomlyói búcsúra tartó Történelmi Székely Gyorsot is vontatja majd.

A Gábor Áron mozdony ünnepélyes avatására Budapest-Nyugati pályaudvaron került sor, ma délelőtt, a Királyi Váró melletti vágányon. Az impozáns jármű a bemutatót követően egyből szolgálatba is áll: a 12 óra 23 perckor induló Kócsag IC vonatot továbbítja Szolnokon és Debrecenen át Nyíregyházára. A mozdony heteken át járja az országot menetrend szerinti vonatokkal, majd június 6-án a Történelmi Székely Gyors szerelvényét és annak sok száz utasát viszi Erdélybe.

A Gábor Áron mozdony avatásán Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter is részt vett, aki beszédében hangsúlyozta:

„Fontos, hogy állami vállalataink minél nagyobb mértékben vegyenek részt történelmi hagyományaink megőrzésében. A MÁV Zrt. kezdeményezése nyomán a korábbi években átadott díszített mozdonyok közös történelmi múltunkat és sikereinket, határokon átívelő nemzeti közösségünket is megjelenítik. Így e kezdeményezéssel a vasúttársaság újabb részt vállal a magyar kultúrát és értékeket közvetítő tevékenységében. Idén a 200 éve született Gábor Áron tüzér őrnagy emlékét idézi a díszítés. A mozdony a csíksomlyói búcsúra induló Történelmi Székely Gyors vontatójárműveként hamarosan határainkon túl is bemutatkozik. Különleges és szimbolikus jelentőséggel bír ez ebben az esztendőben, amelyben először szavazhattak a magyar országgyűlési választáson a határainkon kívül élő magyar állampolgárok is.”

Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte:

„Dicső elődeink szerencsére vannak szép számmal. Vannak, akiknek szobrot állítanak, másokat könyvekben, versekben méltatnak, és vannak olyanok, akik emlékét egy-egy mozdony őrizheti. Ígérhetem: megtartjuk a jó szokásunkat, hogy kiváló nagyjaink emlékére feldíszítsünk egy-egy mozdonyt. Utasaink szeretik, és mi is szeretjük ezeket a szép járműveket.”

Gábor ÁronA MÁV 5. matricázott mozdonya a „Rézágyú” – Nagy népszerűségnek örvendenek a MÁV évek óta forgalomban lévő, felmatricázott mozdonyai: az Aranycsapat, a Kandó, a Mátyás és a Weöres. Tavaly első ízben írt ki nyílt grafikai ötletpályázatot a vasúttársaság – ahogy idén, akkor is az Indóház Közlekedési Kiadóval együttműködve – egy korszerű TRAXX vontatójárművére kerülő „matrica" megtervezésére. Akkor közel 50 pályamunka érkezett, s került a győztes alkotás a Mátyás király mozdonyra, amely azóta bejárta már az egész országot, sőt, rendszeresen közlekedik Budapest és Bukarest között, miként a Gábor Áron TRAXX is fog a jövőben. A mostani pályázatra az előző évihez képest több mint kétszer annyi, 107 alkotás érkezett. Közülük Zachar István veszprémi grafikus újszerű alkotását ítélte a legjobbnak a zsűri. A monumentális, több mint 100 négyzetméteres méretű matricát a kíváncsi szemek elől elrejtve, Hatvanban helyezték fel a járműre, e hét első felében.

Dávid IlonaOrszágjáró Gábor Áron! – A mozdony a mai ünnepélyes felavatását követően egyből szolgálatba áll: a 12 óra 23 perckor induló Kócsag IC vonatot továbbítva Nyíregyházára, majd onnan vissza a fővárosba. Első hétvégéjén menetrend szerinti vonatokkal többek közt Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza mellett Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon is megfordul. Azt követően is folyamatosan, heteken át járja az országot: Keszthelytől Miskolcig, Szegedtől Sopronig, Pécsig. A felmatricázott jármű június 6-án különleges útra indul, mikor is – a grafikai ötletpályázatban partner – Indóház Közlekedési Kiadó által szervezett Történelmi Székely Gyors szerelvényét továbbítja. T. Hámori Ferenc, a kiadó vezetője, a vonat főszervezője így fogalmaz: „A Történelmi Székely Gyors szervezése évről évre több tucat embernek biztosít értelmes munkát itthon és Erdélyben. A folyamatos megújulás jegyében, a MÁV-val együttműködésben vontathatja a Gábor Áron mozdony a szerelvényt, és külön öröm, hogy idén Sebő Ferenc énekes, zenész a vonat díszvendége.

­­­

Háttéranyag

Az avatóünnepség közreműködői

– A mozdonyt a mai nap láthatta először a nagyközönség. Az avatóünnepségen közreműködött Bálint Márta marosvásárhelyi születésű színművésznő, aki Petőfi- valamint Kányádi-verset szavalt. A művésznő szülővárosában végezte el a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát, és az ottani Nemzeti Színházban vált vezető színésszé, mielőtt családjával Magyarországra költözött.

Továbbá a helyszínen fellép Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője. Sebő Ferenc a Történelmi Székely Gyorson is fellép majd, illetve Gyimesbükkön koncertezik.

A korhű környezet megteremtésében valamint a katonai tiszteletadásban a Börzsönyi Lövész Klub Magyar Honvédvadász Hagyományőrző és Sport Csoport tagjai – ’48-as tüzér honvédnek öltözve – vállaltak szerepet. Kuriózumként a legtöbb jelenlévő hagyományőrző a MÁV Csoport vasutas munkavállalója volt.

Virágok a Nyugatiban, wifi logó muskátliból és lobéliából

– Hazánk egyik legjelentősebb építészeti értékekkel bíró vasúti létesítménye a Nyugati pályaudvar. Kevesen tudják, hogy az Eiffel-iroda által tervezett impozáns pályaudvar kis ékszerdobozt is rejt magában: a Királyi várótermet, és annak előkertjét. A váró Ferenc József és Erzsébet királyné számára készült; amíg az uralkodó audienciát tartott a teremben, Sisi szívesen időzött a kertben.

A Gábor Áron mozdony 2014. május 16-i avatásához – melynek helyszíne a Nyugati – kapcsolódóan a MÁV megbízásából leányvállalata, a MÁV Kert Kft. rendhagyó virágosítást végzett. Idén áprilisban indult a Nyugatiban, a Déliben, a Keletiben és Debrecenben a MÁV ingyenes állomási wifi internet szolgáltatása, a mostani virágosítás során ez szemmel láthatóan is „megjelent”. A díjmentes netezési lehetőségre utasaink figyelmét minél több módon szeretnénk felhívni, így például lufiosztás, internetes videó mellett a Királyi váróterem udvarára közel négy méter átmérőjű magasított virágágyást telepítettünk, benne virágokból kialakított wifi logóval. A kék alapon fehér jelet egy kék lobélia fajta és fehér angol muskátli vegyítésével alakították ki a MÁV Kert szakemberei. A váró kertjének sövényét is megnyírták, emellett virágosított fa ládákat is elhelyeztek, valamint a pályaudvaron lévő összes kő virágtartót beültették. A kertet az utasforgalmi rész felől borbolya sövénysor választja el, amit alaposan visszavágtak, hogy az érkező és induló utasok is jól rálássanak a virágokból kirakott logóra.