Nyolc újonnan kialakított kerékpárszállító-kocsiban is utazhatnak a biciklisek

2013. május 21. kedd, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 19. kedd, 11.48

Három nagy- és öt közepes befogadóképességűkerékpárszállító-kocsit alakított ki, és állít forgalomba a vasúttársaság, hogy az évente több mint 360 ezer kerékpáros utasának javuló színvonalon biztosítsa az egyre népszerűbb szolgáltatását. A biciklisek igényei alapján kialakított járművekkel a Balaton mindkét partján kirándulva találkozhatnak az utazók.

 

Kerékpárszállító kocsi külsőEgykori poggyászteres és személykocsikat alakított át a vasúttársaság kerékpárszállító-kocsikká az elmúlt hónapokban, hogy az évről-évre növekvő biciklis kiránduló igényeknek megfeleljen. 2012-ben több mint 360 ezren utaztak a kerékpárjukkal a vonatokon, a legkedveltebb kiránduló úticél a Balaton, a Dunakanyar, a Fertő-tó és a Tisza tó volt. A három nagyobb és az öt közepes befogadóképességű kerékpárszállító-kocsi előnye, hogy a kerékpárokkal együtt lehet utazni, így egész út alatt szemmel lehet tartani a bicikliket. A nagyobb kapacitású kocsiban, a fali kampókra akasztva huszonhat kétkerekű szállítható, míg a közepesben tizenhat, ám ezen felül még további kerékpárok is letámaszthatók a járműben. A biciklikkel egy térben a kényelmes utazást hagyományos és az oldalfalról lehajtható ülések is biztosítják. A kocsik praktikus, a kerékpárok felrakásának és levételének megkönnyítésére szolgáló nagyobb, oldalsó rakodó ajtóval rendelkeznek, ezek csak belülről nyithatók a biztonság érdekében. Kerékpár elhelyezéseAz újonnan kialakított kocsikkal a Balaton északi partján találkozhatnak a kirándulók a BudapestSzékesfehérvárBalatonfüredTapolca vasútvonalon, a korábban átadott öt kerékpáros kocsival pedig a déli parton a BudapestSzékesfehérvárNagykanizsaGyékényes vasútvonalon utazva. Plusz jegyvizsgálókkal ad segítséget a vasúttársaság a biciklik felrakásában és levételében az utasoknak mind az északi mind a déli part nagy befogadóképességű, kerékpárszállító kocsikkal közlekedő vonataiban. További könnyebbséget jelent, hogy az állomások hangos tájékoztatásából még a vonatok érkezése előtt megtudhatják a kirándulók, hogy a peronon hová kell helyezkedni, a vonat melyik részében van a biciklis kocsi. A vasúttársaságnál még további járműátalakítások is várhatók, a mostanra elkészült, közepes befogadóképességű, kerékpárszállító-kocsiból idén még további három darab készül el.

Kerékpárszállító kocsiAz újonnan kialakított járműveken túl kedvezményes, kerékpáros túrajeggyel is várja a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz kirándulókat a MÁV-START. Ennek előnye, hogy az ország bármely területéről elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, 420 forintért vásárolható meg akár hétvégén, akár hétköznap. Ezzel a túrajeggyel nemcsak a tavakhoz lehet a kerékpárokat elszállítani, hanem a tó körüli állomások, megállóhelyek között utazva már nem kell újabb biciklis jegyet váltani, csupán az adott útra érvényes menetjeggyel kell rendelkezni.

 

MÁV-START Zrt.