Szombattól egy hónapig szünetel a forgalom a Nyugatiban

2021. június 17. csütörtök, 14.40 / Utolsó módosítás: 2021. június 20. vasárnap, 15.01

A 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlanná vált a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett. A vasúttársaság június 19-től július 17-ig kiemelt karbantartásokat végez a pályaudvari vágányhálózaton, annak teljes lezárásával. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeznek és onnan nem indulnak vonatok. A már közzétett változások mellett a vasúttársaság a Volánbusz bevonásával további intézkedéseket hozott az utazások megkönnyítése érdekében.

Érdemes előre megtervezni az utazásokat a közlekedési társaságok menetrendi keresői segítségével, a www.mav.hu/nyugati oldalon tájékozódhatnak az utasok a változásokról.

Az esztétikai felújítások mellett rendkívül fontos a pályaudvar infrastrukturális megújítása is, hogy a várható újranyitáskor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés is várja az utasokat. Éppen ezért június 19-től július 17-ig a Nyugati pályaudvart teljesen lezárja a MÁV, és megkezdődik az egész pályaudvart érintő átfogó karbantartás, mely miatt ideiglenesen szünetel a vonatközlekedés is. Az éves szinten – járványhelyzet időszakát leszámítva – mintegy 18 millió utast fogad a pályaudvar, éppen ezért a lezárást a vakáció időszakára időzítették, hogy minél kevesebb ingázó napi rutinját érintse a karbantartás, amelyet nem lehetne kivitelezni a vonatforgalom folyamatos fenntartása mellett.

A karbantartásról

A karbantartás részeként megvalósul számos korszerűsítési és komfortjavító intézkedés is: javítják a felsővezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat cserélnek, megújul az utastájékoztatás, megkezdődik az akadálymentesítés kiépítése, melyek eredményeként javul a berendezések működése, jelentősen csökken a meghibásodások, az üzemzavarok száma. Az elvégzett munkáknak köszönhetően megelőzhető lesz a sebességkorlátozások bevezetése. A vágányokon, a váltókon, a biztosítóberendezésen, a felsővezetéki hálózaton és a peronokon végzendő munkálatok jelentős mértékben javítani fogják a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, valamint összességében a pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát. Korszerűsítik a biztosítóberendezéseket, több mint három kilométer vágányt építenek át, vágánycserét végeznek mintegy 1600 méteren. A felsővezeték-hálózaton több mint 5 kilométeren cserélik a kereszttartókat és az azok alatti, 4200 darab iránysodronyt, 1400  darab porcelán szigetelő helyett pedig kompozit szigetelőket építenek be.

Korszerűsítik a tájékoztatótáblákat, két nagy táblás – Keleti pályaudvarihoz hasonló – LED falat telepítenek. A peronok aszfaltburkolatát 16400 négyzetméteren cserélik. Rendbe teszik a lépcsőlejárók mellvédfalának márványburkolatát, és a 11. és 12. vágány közötti két lépcsőlejárót. Új és felújított padokat, szemeteseket helyeznek a peronokra és a csarnokba. Továbbá a vakok és gyengén látók számára vezető-, úgynevezett taktilis sávok is készülnek a következő hónapokban.

A vonatközlekedés változásai a Nyugati pályaudvar karbantartása idején:

Az átfogó pályakarbantartás érinti az esztergomi, a szobi, a veresegyházi, a ceglédi, debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalak, valamint az S36-os jelzésű járatok utasforgalmát. A vasúttársaság javasolja az utasoknak, hogy utazásuk előtt tervezzék meg az útvonalat és az átszállásokat a megújult ELVIRA felületén vagy a MÁV applikáció menetrendi keresője segítségével. Amennyiben az esztergomi és váci vonalak térségéből a Volánbusz járatait választják, akkor az utazások megtervezésében segítséget nyújt a www.menetrendek.hu, valamint a www.volanbusz.hu/hu/menetrendek oldal is.  A megváltozott célállomások, átszállási helyek miatt érdemes akár hosszabb eljutási idővel számolni főként a korlátozás kezdeti időszakában.

Volánbusz pótlójáratok és vasúti bérletek elfogadása

A Volánbusz elfogadja a vasúti bérleteket az általa üzemeltetett, alább felsorolt autóbuszvonalak valamennyi járatán, a bérleten szereplő települések viszonylatában vagy részviszonylatában.
A Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest vasútállomások között a lezárás ideje alatt félóránként pótlóbuszok közlekednek elsősorban a Budapest—Veresegyház—Vác vonali vonatok és szobi vonali, nemzetközi EuroCity járatok menetrendjéhez illeszkedve. A Nyugatinál, a Váci úton a BKK 26-os járatának jelenlegi megállójában lehet felszállni. 3:33 és 23:33 között, óra 3 perckor és 33 perckor indulnak a buszok, ellenkező irányba Rákospalota-Újpest állomás mellől (a 121-es busz végállomásától)  4:20-tól 23:50-ig közlekednek a buszok harminc percenként. Útközben nem állnak meg. Járatonként két, minimum 45 ülőhelyes, légkondicionált, turista-autóbusz fordul mindkét irányban. A Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest közötti mintegy kilenc kilométeres utat várhatóan 34 perc alatt teszik meg, de változhat a menetidő a közúti forgalom terheltségétől függően.
Vasúti bérletelfogadásban érintett autóbuszvonalak (rákattintással lenyitható)

háromjegyű vonalszám

négyjegyű vonalszám

Vonal név

815

2850

Budapest – Pilisvörösvár – Dorog – Nyergesújfalu – Süttő

800

2855

Budapest – Pilisvörösvár – Piliscsaba – Dorog – Esztergom

830

2860

Budapest – Solymár – Pilisszentiván – Pilisvörösvár – Pilisszántó

820

2865

Budapest – Pilisvörösvár – Pilisszántó

821

2865

Budapest – Pilisvörösvár – Pilisszántó

300,302, 303

2005

Budapest-Dunakeszi-Vác

301

2007

Göd-Dunakeszi, Barátság u.-Budapest

308-309

2010

Budapest-Dunakeszi-Fót-Budapest

310-311

2011

Budapest-Fót-Dunakeszi-Budapest

313

2013

Budapest-Őrbottyán-Vácrátót-Püspökszilágy

314

2014

Budapest-Őrbottyán-Vácrátót-Vácduka-Vác

315

2015

Budapest-Őrbottyán-Váchartyán-Püspökszilágy

316

2016

Budapest-Őrbottyán-Galgagyörk-Acsa-Bercel/Nógrádkövesd

317

2017

Gödöllő-Mogyoród-Fót-Budapest

318-319

2018

Budapest-Fót-Veresegyház-Galgamácsa

320

2019

Budapest-Fót-Mogyoród

396-399

2145

Budapest-Szada-Veresegyház-Őrbottyán

A vasúti közlekedés változásairól

Budapest–Esztergom vonal:

Munkanapokon:

  • A Z72-es és G72-es jelzésű zónázó- és gyorsított vonatok Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett.
  • Rákosrendezőn munkanapokon 30 percenként, csatlakozás lesz az összevont monori és váci S57-es jelzésű vonatokhoz Zugló, Kőbánya-Kispest felé mindkét irányban.
  • Az S76-os jelzésű vonatok Piliscsaba, illetve Óbuda és Rákos között változatlan menetrend szerint közlekednek.

Kivételek:

  • A sűrítő vonatok közül a Piliscsabáról 6:37-kor és 7:37-kor induló, továbbá a Piliscsabára 22:30-kor és 23:30-kor érkező S72-es vonat Angyalföldről indul és oda is érkezik.  
Hétvégi napokon:

·         A Z72-es és S72-es jelzésű zónázó- és személyvonatok Rákosrendezőról indulnak és oda is érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett.

·         Az S76-os jelzésű személyvonatok Óbuda és Rákos között változatlan menetrend szerint közlekednek.

·         Rákosrendezőn hétvégenként óránként csatlakozás lesz az összevont monori és váci S57-es jelzésű vonatokhoz Zugló–Kőbánya-Kispest között mindkét irányban. 

Budapest–Rákospalota-Újpest–Veresegyház–Vác vonal:

  • Az S71-es és G71-es vonatok Rákospalota-Újpestről indulnak és oda is érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett.
  • Az S71-es vonatok az összevont monori és váci Z57-es vonatokhoz csatlakoznak Rákospalota-Újpesten.

Budapest–Vác–Szob vonal:

  • A Z70-es jelzésű zónázó vonatok a ceglédi vonal Z50-es jelzésű zónázó vonataival összevonva közlekednek Z57-es jelzéssel új viszonylatként Szob–Rákosrendező–Cegléd és Szolnok között Rákosrendezőn nincs lehetőség le- és felszállásra, a vonatok Budapesten belül Rákospalota-Újpesten, Zuglón, Kőbánya alsón, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen állnak meg.
  • A váci S70-es jelzésű személyvonatok a ceglédi S50-es jelzésű személyvonatokkal összevonva S57-es jelzéssel, Vác―Rákosrendező―Monor viszonylatban közlekednek. A vonatok Budapesten belül Rákospalota-Újpesten, Istvántelken, Rákosrendezőn, Zuglón, Kőbánya alsón, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen állnak meg.
  • A reggeli időszakban a Szobról induló S70-es jelzésű személyvonatok összevontan közlekednek az S50-es jelzésű személyvonatokkal.

Kivételek:

  • Hétvégi napokon, napközben minden második S70-es jelzésű személyvonat Rákosrendezőről indul és oda is érkezik. A sűrítő és többlet vonatok Rákospalota-Újpestről indulnak és oda érkeznek: munkanapi közlekedési rend szerint közlekedő G70-es jelzésű gyorsított vonatok, a szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerint, turisztikai céllal közlekedő G70-es jelzésű gyorsított vonatok.
  • Néhány reggeli és esti személyvonat Rákosrendezőig, illetve munkanapokon reggel három Istvántelekig közlekedik és onnan indul.
  • Hétvégi napokon Kőbánya-Kispestről 1:41-kor, 2:41-kor és 3:41-kor indulnak S70-es vonatok Szobra, és Zugló megállóhelyen is megállnak.
  • A Szobról 4:30-kor induló S57-es jelzésű vonat naponta közlekedik.

 A szobi vonalat érintő nemzetközi vonatok:

  • A Báthory és Metropolitan EuroCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Rákospalota-Újpestről indulnak és oda is érkeznek.
  • Az EC173-as számú Hungária EuroCity a Keleti pályaudvarra érkezik 20:45-kor, az EC281-es számú Metropolitan ugyancsak a Keletibe érkezik 22:35-kor.
  • Az EC172-es számú Hungária EuroCity a Keleti pályaudvarról indul 7:15-kor, az EC280-as Metropolitan is a Keletiből indul 5:25-kor, az EN 476-os és 477-es számú Metropol EuroNight változatlanul a Keleti pályaudvaról indul és oda is érkezik.
  • Az EC172-es, 173-as, 281-es, 280-as számú vonatok Rákospalota-Újpesten is megállnak. 

Budapest–Cegléd–Szolnok–Nyíregyháza–Záhony vonal:

  • Az InterCity-k a Nyugati pályaudvar helyett Zuglóból indulnak és oda is érkeznek.
  • A sebesvonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek, és onnan indulnak néhány kivétellel: Munkanapokon a Nyíregyházáról 4:45-kor induló 6129-es sebesvonat Zuglóig közlekedik, 8:23-kor érkezik. Hétfőtől szombatig a Debrecenből 3:26-kor induló 6019-es számú sebesvonat Zuglóig közlekedik, 6:23-kor érkezik. Munkanapokon Zuglóról 15:34-kor indul a 6136-os nyíregyházi sebesvonat, hétfőtől szombatig Zuglóról 21:34-kor indul a 6018-as debreceni sebesvonat.
  • A Z50-es jelzésű zónázó vonatok a 70-es vonali Z70-es jelzésű zónázó vonatokkal egyesítve Z57-es jelzéssel Szob―Rákosrendező―Cegléd, illetve Szolnok viszonylatban közlekednek. Rákosrendezőn nincs lehetőség le- és felszállásra, a vonatok Budapesten belül Rákospalota-Újpesten, Zuglón, Kőbánya alsón, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen állnak meg.
  • A monori S50-es jelzésű személyvonatok a 70-es vonali S70-es jelzésű személyvonatokkal összevonva S57-es jelzéssel Vác―Rákosrendező―Monor viszonylatban közlekednek. A vonatok Budapesten belül Rákospalota-Újpesten, Istvántelken, Rákosrendezőn, Zuglón, Kőbánya alsón, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen állnak meg.

Kivételek:

  • A reggeli (Z50, G50) és délutáni (Z50) sűrítő vonatok Rákosrendezőig, illetve Zuglóig közlekednek, és onnan indulnak.
  • A munkanapokon Szolnokról 4:40-kor, 5:40-kor, Kecskemétről 5:12-kor és 6:12-kor induló vonatok Monorierdőn nem állnak meg, csak Zuglóig közlekednek.
  • A Budapestről Szolnokra 3:43-kor induló 2640-os S50-es jelzésű vonat nem közlekedik, a 6140-es számú nyíregyházi személyvonat útvonalát meghosszabbítják, Szolnok helyett 5:03-kor Ceglédről indul. (Ez a módosítás még július 18-án hajnalban is érvényes.)
  • A Szobról 4:00-kor induló S57-es jelzésű vonat naponta Monorig közlekedik.
  • A Ceglédről 3:01-kor induló S57-es jelzésű vonat naponta közlekedik.
  • Reggel Vác felé a Monorról 6:06-kor induló S57-es vonat naponta, a 7:06-kor induló S57-es vonat munkanapokon közlekedik.
  • A 2859-es számú Z50-es jelzésű vonat Cegléd helyett Szolnokról indul 4:55-kor.
  • A Szobról 19:55-kor induló Z57-es vonat, továbbá a Zuglóról 17:39-kor induló Z50-es jelzésű vonat Cegléd helyett Szolnokig közlekedik.

A Budapest–Cegléd–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő távolsági vonatok Ferihegy és Kőbánya-Kispest, illetve Zugló között felármentesen igénybe vehetők. 

Budapest–Cegléd–Szeged vonal: 

  • A Budapest–Szeged közötti InterCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldről indulnak és oda érkeznek, Ferencvárosban is megállnak.
  • Budapest-Kelenföld és Ferihegy között a Budapest-Kelenföld és Szeged között közlekedő InterCity-vonatok gyorsvonati részében felármentesen, gyorsvonati pótjegy megváltása nélkül utazhatnak.

Kivételek:

  • A Szegedről 19:45-kor induló IC711-es számú Tiszavirág IC és Szegedről 20:45-kor induló IC721-es számú Kárász IC vonat Kőbánya-Kispestig közlekedik.

A Budapest-Szeged közötti InterCity vonatokban a kijelölt kocsik Ferihegy és Kőbánya-Kispest, Budapest-Kelenföld között felármentesen vehetők igénybe.

Budapest–Lajosmizse vonal:

  • A járatok a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestről indulnak és oda érkeznek.  
  • A vonalon karbantartások miatt június 19. és július 4. között módosított menetrend lesz, pótlóbuszos közlekedéssel. Erről külön közleményben tájékoztatjuk az utasokat.

 Budapest–Székesfehérvár vonal:

  • A Martonvásár és Kőbánya-Kispest között munkanapokon, valamint a Tárnok és Kőbánya-Kispest között hétvégi napokon közlekedő S36-os jelzésű személyvonatok rövidebb útvonalon, Martonvásár és Budapest-Kelenföld, illetve Tárnok és Budapest-Kelenföld között közlekednek.
    • A Budapest-Kelenföld és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon az S36-os vonatok eredeti menetrendjében a szegedi InterCity-kkel lehet utazni.

 Kivéve:

  • A Kőbánya-Kispestről Budapest-Kelenföldre 7:12-kor induló 3592-es számú vonat nem közlekedik. 
  • Munkanapokon a reggeli időszakban Üllőről induló S36-os jelzésű vonatok Budapest-Kelenföldről indulnak 6:20-kor és 7:20-kor.

A G43-as jelzésű gyorsított vonatok Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között változatlan menetrendben közlekednek.

Kivételek:

  • A munkanapokon reggeli időszakban Üllőről induló G43 viszonylatjelzésű vonatok azonban rövidebb útvonalon közlekednek, Üllő helyett Kőbánya-Kispestről indulnak 6:27-kor és 7:27-kor.

 

Felármentesség:

  • A Budapest-Szeged közötti InterCity vonatokban a kijelölt kocsik Ferihegy és Kőbánya-Kispest, Budapest-Kelenföld között felármentesen vehetők igénybe.
  • A Budapest–Cegléd–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő távolsági vonatok Ferihegy és Kőbánya-Kispest, illetve Zugló között felármentesen igénybe vehetők.

 

Minden érintett járatra rá lehet keresni a megújult ELVIRA felületén, továbbá a MÁV applikáció menetrendi keresőjében is.

Jegy- és bérlet-elfogadás a BKK járatain:

A vágányzárhoz kapcsolódóan június 18-án 23 órától július 18-án hajnali 1 óráig az alábbi vasúti jegyeket és bérleteket fogadják el a BKK kijelölt járatain, meghatározott viszonylatokon.

A lezárás ideje alatt javasoljuk az utasoknak, hogy a Budapestre érkező vonatokról azokon az állomásokon szálljanak le, ahonnan a BKK járataival gyorsabban érhetők el a belvárosi területek. Főbb átszállási pontok: Aquincum, Újpest, Angyalföld, Rákospalota-Újpest, Zugló, Kőbánya alsó, Kőbánya-Kispest.

Az esztergomi, a szobi, a veresegyházi, a ceglédi, a szegedi és a lajosmizsei vonalon utazók alábbi fajta jegyei és bérletei abban az esetben használhatók fel a kijelölt BKK járatokon, ha az érvényesség viszonylatának kiinduló- vagy célállomása a Nyugati pályaudvar:

  • Tanuló havibérlet
  • 30 napos tanuló bérlet
  • Tanuló félhavi bérlet
  • Havibérlet (dolgozó)
  • 30 napos bérlet (dolgozó)
  • Félhavi bérlet (dolgozó)
  • Nemzetközi vasúti menetjegyek
  • Tokod/Annavölgy/Sárisáp/Dág/Csolnok/Máriahalom/Úny/Tinnye – Árpád híd autóbusz állomás közötti Volánbusz bérlet

Viszonylat megjelölése nélküli termékek:

  • START Klub Bónusz kártya féléves
  • START Klub Bónusz kártya éves
  • START Klub VIP kártya féléves
  • START Klub VIP kártya éves
  • START Klub Prémium kártya féléves
  • START Klub Prémium kártya éves
  • Vakációbérletek
  • Dunakanyar napijegy
  • Vasúti utazási igazolványok

Az alábbi BKK járatokon érvényesek a felsorolt vasúti díjtermékek:

Vasútállomás

(vasútvonal száma)

Nappali BKK szolgáltatás

Éjszakai BKK szolgáltatás

Aquincum (2)

H5 HÉV (Aquincum-Batthyány tér)

923-as busz (Aquincum H - Nyugati pályaudvar M)

Újpest vasúti megállóhely /

Újpest-városkapu M (2)

M3 metró (Újpest városkapu M - Lehel tér M) és M3 pótlóbusz (Lehet tér M - Nyugati pályaudvar M)

950-es, 950A buszok (Újpest-városkapu M - Nyugati pályaudvar M)

Angyalföld (2)

  1. 14-es villamos (Angyalföld vasútállomás - Lehel tér M) és M3 pótlóbusz (Lehel tér M - Nyugati pályaudvar M)
  2. 30-as, 30A, 230-as buszok (Angyalföld vasútállomás - Keleti pályaudvar M)

914-es busz (Angyalföld vasútállomás - Nyugati pályaudvar M)

Rákospalota-Újpest (70, 71)

  1. 12-es, 14-es villamosok (Rákospalota-Újpest vasútállomás – Újpest-központ M) tovább M3-as metró (Újpest-központ M – Lehel tér M) majd M3 pótlóbusz (Lehel tér M – Nyugati pályaudvar M)
  2. 12-es, 14-es villamosok (Rákospalota-Újpest vasútállomás – Lehel tér M) és M3 pótlóbusz (Lehel tér M – Nyugati pályaudvar M)
  3. 12-es, 14-es villamosok (Rákospalota-Újpest vasútállomás – Angyalföld vasútállomás) tovább 30-as, 30A, 230-as jelű buszok (Angyalföld vasútállomás – Keleti pályaudvar M)

950-es, 950A buszok (Hubay Jenő tér - Nyugati pályaudvar M)

Zugló (100a, 140)

  1. 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 108E, 110-es, 110E, 112-es, 133E jelű buszok (Zugló vasútállomás - Blaha Lujza tér M)
  2. 72M trolibusz [Zugló vasútállomás – Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca)]

907-es, 973-as buszok (Zugló vasútállomás - Blaha Lujza tér M)

 

Kőbánya alsó (100a, 140)

9-es busz (Kőbánya alsó vasútállomás – Deák Ferenc tér M)

909-es busz (Kőbánya alsó vasútállomás – Deák Ferenc tér M)

Kőbánya-Kispest (100a, 140, 142)

munkanap: M3-as metró (Kőbánya-Kispest M – Nagyvárad tér M) és M3-as pótlóbusz (Nagyvárad tér M – Nyugati pályaudvar M)

hétvégén: M3-as pótlóbusz (Kőbánya-Kispest M –Nyugati pályaudvar M)

200E jelzésű busz (Kőbánya-Kispest P+R (befelé)/Kőbánya Kispest M (kifelé) Határ úr M) és 914-es, 914A, 950-es, 950A jelzésű buszjáratok (Határ út M – Nyugati pályaudvar M)

Tájékoztatás és tájékozódás

A menetrendi hirdetményeket a vágányzári menüpontban is meg lehet tekinteni.

A vasúttársaság az utasok tájékoztatása érdekében számos felületet felhasznál már a lezárást megelőző napokban is: az érintett megállókba, állomásokra és a Nyugati pályaudvarra nagyméretű információs táblákat helyeztek ki. Emellett a nagyobb csomópontokon (ideiglenes végállomásokon) KÖKI-n, Kőbánya-alsón, Zuglóban, Rákosrendezőn, Rákospalota-Újpesten, Angyalföldön, Keletiben és Kelenföldön térképes eljutási tájékoztatókat is kitesz. Több mint 30 féle tájékozódást segítő térkép készült. Kijelzik a fontosabb információkat az állomási utastájékoztatási monitorokon. Szombattól Rákospalota-Újpest, Angyalföld, Rákosrendező, Zugló, és Kőbánya-Kispest állomáson lévő információs pontokon diákmunkások fogják segíteni az utasokat a tájékozódásban, valamint szórólapokat osztanak a vonatok fedélzetén. Az állomásokon és a vonatokon a hangos utastájékoztatásban is rendszeresen bemondják a fontosabb információkat. A Nyugatit érintő BKK járatokon is lesz hangos előtájékoztatás a lezárás teljes időtartalma alatt, továbbá a vasúttársaság közösségi médiafelületein és a médián keresztül is felhívják a figyelmet a lezárásra.

 

A Kormányablak nyitva tart

A Kormányablak a lezárás idején nyitva lesz, azonban június 21-én karbantartás miatt szünetel az ügyfélfogadás, egyéb napokra foglalható időpont.

 

Térkép 

(A térkép szóra kattintva külön is megnyitható és nagyítható.)

Budapest, 2021. június 18. 

MÁVINFORM

Letölthető dokumentumokMéretDátum
PDF ikon 0619_0717_nyugati_vgz_alt_la4_01-2_2021-06-14.pdf615.42 KB2021.06.17.