Szeptemberi hétvégenként változik a menetrend a miskolci, hegyeshalmi, szolnoki és kelebiai vonalon

2021. augusztus 31. kedd, 11.37 / Utolsó módosítás: 2021. szeptember 27. hétfő, 21.30
Budapest, 2021. augusztus 31. - Budapesten, a Keleti pályaudvaron vágánykorszerűsítések miatt szeptemberben, hétvégenként módosított menetrend érvényes. A Keleti pályaudvaron a már épülő Keleti – Kőbánya felső közötti harmadik vágányhoz új kitérő-, váltókapcsolatok építését végzik.

A hegyeshalmi vonalon közlekedő soproni és szombathelyi IC-k a Keleti pályaudvar helyett a Déliből indulnak és oda érkeznek. Néhány vonat pénteken és hétfőn is Déli pályaudvarra, illetve néhány IC vonat csak Budapest-Kelenföldig közlekedik. A hatvani vonalon a félóránkénti gödöllői betétjáratok helyett az egri InterRégiók állnak meg mindenhol, illetve csak Kőbánya-felső és Gödöllő között járnak. Az újszászi vonalon a zónázó vonatok helyett óránként egy Szolnokig mindenhol megálló vonat a Keletiből, a félórában pedig Kőbánya felső-Sülysáp között betétjárat közlekedik. Valamennyi békéscsabai IC a Keletiből indul továbbra is, de két járat kivételével mindegyik megáll Kőbánya felsőn is. A hatvani és az újszászi vonalon minden vonat menetrendje módosul a szeptemberi hétvégékre.

Budapest–Hegyeshalom vasútvonal:

  • Szeptember 3-tól 27-ig, hétvégenként 2 vonat kivételével a szombathelyi és soproni InterCity (IC) vonatok, továbbá egy késő esti G10-es járat a Keleti pályaudvar helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek. A 9318-as számú G10-es vonat 21:50-kor indul a Déliből.
  • A 912-es számú Borostyánkő és 932-es számú Tűztorony InterCity vonat hétfőnként is a Déli pályaudvarról indul – 6:15-kor, illetve 7:15-kor –, a  923-as számú Borostyánkő IC vonat Győrből 18:21-kor indul, péntekenként is a Déli pályaudvarra érkezik a Keleti helyett.
  • A 919-es számú Savaria IC vonat Győrből 7:03-kor indul és hétvégenként, a 911-es Claudius IC vonat Győrből 20:21-kor indul és péntekenként, illetve hétvégén is csak Budapest-Kelenföldig közlekedik.
  • A vasárnaponként közlekedő Szombathely–Győr–Budapest vonalon a mentesítő vonatok csak Budapest-Kelenföldig közlekednek.

Budapest–Székesfehérvár–Gyékényes vasútvonal:

  • Az 1205-ös számú Adria InterCity vonat szeptember 5-én és 12-én a Keleti pályaudvar helyett csak Budapest-Kelenföldig közlekedik, ahová változatlan menetrend szerint 9:16-kor érkezik.

Budapest–Vác–Szob vasútvonal:

  • A 476-os számú Metropol EuroNight vonat a Keleti pályaudvarról 19:25 helyett 30 perccel korábban, 18:55-kor indul.
  • A 477-es számú Metropol EuroNight vonat a Keletibe 8:35 helyett 11 perccel később, 8:46-kor érkezik.

Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonal:

  • A Keleti pályaudvar–Hatvan viszonylatban a 3010, 3030 és 3012-es számú S80-as személyvonatok helyett a Keleti pályaudvar–Eger közötti 540, 550 és 542-es számú InterRégió vonatok az S80-as vonatok indulási idejében 4:35-kor, 5:35-kor és 6:35-kor indulnak.
  • A Keleti pályaudvar–Gödöllő viszonylatban a 3112, 3132, 3152, 3114, 3134, 3154, 3174, 3126, 3146, 3166, 3186, 3128 és 3148-as számú S80-as személyvonatok a teljes útvonalukon kimaradnak a menetrendből. Helyettük a Keleti pályaudvar–Eger közötti InterRégió (5500, 552, 5502, 544, 5514, 554, 5504, 546, 5506, 556, 558, 548 és 5508) vonatok a gödöllői vonatok indulási idejében közlekednek, a Keletiből 7 és 20 óra között minden óra 35-kor indulnak.
  • A Keleti pályaudvar–Kőbánya felső között a 3110, 3122, 3142, 3162, 3124, 3144, 3164, 3116, 3136, 3156, 3176, 3118 és 3138-as számú S80-as személyvonatok nem közlekednek. Kőbánya felsőről 7 és 20 óra között minden óra 11-kor indulnak.
  • A Gödöllő–Keleti pályaudvar közötti 3119-es számú S80-as személyvonat teljes útvonalán elmarad, helyette a Miskolc–Keleti pályaudvar viszonylatú 5009-es számú vonat közlekedik, a személyvonat menetrendje alapján a Keletibe 6:30-kor érkezik meg.
  • A Gödöllő–Keleti viszonylatban a 3129, 3127, 3147, 3167, 3125, 3145, 3165, 3185, 3123, 3143, 3163, 3183, 3121 és 3141-es számú S80-as személyvonatok teljes útvonalukon kimaradnak a menetrendből. Helyettük az Eger–Keleti pályaudvar közötti InterRégió (5509, 559, 549, 547, 557, 5507, 545, 5505, 555, 5503, 543, 5513, 553 és 551) vonatok az S80-as vonatok menetrendjében közlekednek. A Keleti pályaudvarra 7 és 21 óra között minden óra 25-kor érkeznek.
  • A Hatvan–Keleti pályaudvar közötti 3031 és 3041-es számú S80-as személyvonatok teljes útvonalukon elmaradnak, helyettük az Eger–Keleti pályaudvar viszonylatú IR541 és IR5501-es számú InterRégió vonat személyvonati menetrendben közlekedik, a Keletibe 21:25-kor és 22:25-kor érkezik. 
  • Kőbánya felső és a Keleti pályaudvar között a 3109, 3117, 3137, 3157, 3115, 3135, 3155, 3175, 3113, 3133, 3153, 3173, 3111, 3131 és 3151-es számú S80-as személyvonatok nem közlekednek. Kőbánya felsőre 6 és 21 óra között minden óra 48-kor érkeznek.
  • Szeptember 3-án, 10-én, 17-én és 24-én a 3061-es számú vonat a teljes útvonalán 5 perccel korábban közlekedik, a Keletibe 23:50-kor érkezik.

Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonal:

  • A Keleti pályaudvar–Sülysáp viszonylatban a 3412, 3432, 3452, 3472, 3424, 3444, 3464, 3484, 3426, 3446, 3466, 3486, 3428 és 3448-as számú S60-as személyvonatok teljes útvonalukon kimaradnak a menetrendből. A Budapest–Szolnok viszonylaton közlekedő 3322, 3332, 3342, 3314, 3324, 3334, 3344, 3316, 3336, 3356, 3376, 3318, 3338 és 3348-as számú zónázó vonatok, a kimaradó vonatok indulási idejében közlekednek, illetve Abonyi út kivételével minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A Keleti pályaudvarról 6 és 20 óra között minden óra 50-kor indulnak.
  • A Keleti pályaudvar–Kőbánya felső közötti 3422, 3442, 3462, 3414, 3434, 3454, 3474, 3416, 3436, 3456, 3476, 3418, 3438 és 3458-as számú S60-as személyvonatok nem közlekednek. Kőbánya felsőről 7 és 21 óra között minden óra 26-kor indulnak.
  • A Sülysáp–Budapest-Keleti viszonylatú 3427, 3447, 3415, 3435, 3455, 3475, 3413, 3433, 3453, 3473, 3411 és 3431-es számú S60-as személyvonatok teljes útvonalukon nem közlekednek. Helyettük a Szolnok–Keleti pályaudvar közötti 3347, 3357, 3367, 3315, 3325, 3335, 3345, 3313, 3323, 3333, 3343 és 3311-es számú zónázó vonatok, a kimaradó vonatok indulási idejében közlekednek, illetve Abonyi út kivételével minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A Keleti pályaudvarra 9 és 21 óra között minden óra 10-kor érkeznek.
  • Kőbánya felső–Budapest-Keleti között a 3417, 3437, 3457, 3425, 3445, 3465, 3485, 3423, 3443, 3463, 3483 és 3421-es számú S60-as személyvonatok nem közlekednek. Kőbánya felsőre 8 és 20 óra között minden óra 33-kor érkeznek.
  • A 7509-es számú gyorsvonat Békéscsaba és a Keleti pályaudvar között 5 perccel korábban közlekedik, a Keletibe 8:10-kor érkezik.
  • A 73, 7502, 7404, 75, 752, 7504, 754, 7506, 79, 7406, 756, 748, 473 és 7408-as számú InterCity vonatok Kőbánya felsőn is megállnak, kivéve a Keletiből 6:10-kor Békéscsabáig közlekedő 7400-as számú Békés IC.
  • A 472, 759, 7507, 7407, 78, 757, 7405, 755, 7403, 74, 753 és 72-es számú InterCity vonatok Kőbánya felsőn is megállnak, kivéve a Lőkösházáról a Keleti pályaudvarra induló 751-es számú Békés IC. 

Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vasútvonal:

  • A 7922, 343-as Ivo Andric, 7916, 7926 és 7918-as számú vonatok a Keleti pályaudvarról 4-7 perccel korábban indulnak, Ferencvárostól változatlan menetrend szerint közlekednek.
  • A 348, 7925, 342-es számú Ivo Andric és a 7911-es számú vonatok Ferencváros–Keleti között 5-8 perccel később közlekednek.

A részletes menetrendek a MÁV-csoport honlapján, a vágányzári hírek menüpontban tekinthetők meg:

  • Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal menetrendi hirdetménye
  • Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonal menetrendi hirdetménye
  • Budapest-Vác-Szob vonal menetrendi hirdetménye
  • Budapest-Hatvan-Miskolc vonal menetrendi hirdetménye
  • Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonat menetrendi hirdetménye
  • Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonal menetrendi hirdetménye
  • Utastájékoztatási térkép

MÁVINFORM