Ismét az eredeti útirányon keresztül közlekedik a Dacia és az Ister

2016. augusztus 1. hétfő, 12.20 / Utolsó módosítás: 2016. augusztus 3. szerda, 12.54

Frissítés:

A román vasúttársaság tájékoztatása alapján, a román szakaszon bevezetett vonatelterelés megszűnt, így a ma éjszakai Ister EN és a Dacia nemzetközi vonat már az eredeti útirányon át közlekedik.

Frissítés 2016.08.02-án: A román vasúttól kapott legfrissebb információk szerint a hídsérülés miatti korlátozást  az Ister EN és a Dacia nemzetközi vonat esetében augusztus 3-án is életbe léptették. A szerdai érintett nemzetközi vonatok az augusztus elsején kiadott korlátozásokkal közlekednek. 


A román vasúttól kapott tájékoztatás szerint egy híd sérülése miatt ma 10 órától egy napra lezárták a Vintu de Jos (Alvinc) és Sibot (Alkenyér) közötti szakaszt, emiatt az alábbi módosítások lesznek a Magyarországot is érintő vonatok közlekedésében:

  • Augusztus 1-jén és 2-án a 472-es és 473-as számú Ister EuroNight, valamint a 346-os és 347-es számú Dacia nemzetközi vonatok nem érintik Vinţu de Jos (Alvinc) és Curtici (Kürtös) közötti szakaszt. Ehelyett Oradea (Nagyvárad) – Cluj (Kolozsvár) – Teiuş (Tövis) – Alba Iulia  (Gyulafehérvár) – Braşov (Brassó) – Bucureşti (Bukarest) útirányon közlekednek a térképen jelöltek szerint.
  • Ezek a vonatok a magyarországi szakaszon ideiglenesen Budapest-Keleti–Szolnok–Biharkeresztes útirányon haladnak.
  • Dacia gyorsvonatot helyettesítő belföldi vonat Szolnok és Lőkösháza között közlekedik.

Utastájékoztatási térkép - kattintásra nagyítható

A romániai vonatközlekedésről itt tudnak tájékozódni: http://www.cfrcalatori.ro/

A Romániában kialakult helyzet miatt utasaink megértését és türelmét kérjük.

MÁVINFORM

Letölthető dokumentumokMéretDátum
PDF icon romania-vgz_trkp_dacia_ister_20160801.pdf87.8 KB2016.08.01.