A ceglédi és lajosmizsei vonalon csütörtökön is korlátozásokkal közlekednek a vonatok

2021. november 17. szerda, 01.38 / Utolsó módosítás: 2021. november 18. csütörtök, 05.38
Frissítés november 18-án 5 órakor: Kőbánya-Teher állomáson a biztosítóberendezés helyreállítása elhúzódik, ezért a bevezetett korlátozások csütörtökön is érvényben maradnak. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon 20-30 perccel is meghosszabbodik a vonatok menetideje. A nagyobb késések és torlódások megelőzése érdekében több vonat rövidebb útvonalon közlekedik, vagy kimarad a menetrendből a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon.

Debreceni fővonal

  • A Nyugati pályaudvarról Debrecenbe és Nyíregyházára induló sebesvonatok Ceglédről indulnak és oda is érkeznek. 
  • A debreceni, nyíregyházi InterCity-k a teljes útvonalon közlekednek, megállnak Kőbánya alsón is.
  • debreceni, nyíregyházi InterCity-k a Nyugati pályaudvar és Szolnok között felármentesen vehetők igénybe.

Szolnoki, ceglédi, kecskeméti elővárosi vonatok

  • A monori S50-es vonatok csak Kőbánya-Kispest és Monor között járnak.
  • A szolnoki, ceglédi Z50-es és G50-es vonatok nagyrésze a teljes útvonalon közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról 4:38-kor induló S50-es vonat (2710) és a Nyugati pályaudvarról 5:03-kor induló személyvonat (6160) a teljes útvonalon, megállási rend szerint közlekedik.
  • A Ceglédről 3:03-kor induló S50-es vonat (2819) a teljes útvonalon közlekedik.
    A Szolnokról 3:10-kor induló S50-es vonat (2619) a teljes útvonalon közlekedik.
    A Szolnokról 3:40-kor induló S50-es vonat (2629) a teljes útvonalon közlekedik.
  • A Ceglédről 4:48-kor induló Z50-es vonat (2839), a Szolnokról 4:40-kor induló G50-es vonatot (2849) vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.
  • A Szolnokról 5:40-kor induló G50-es vonat (2879) csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.

Változás a Kecskemétről induló vonatoknál:

  • A Kecskemétről 4:32-kor induló személyvonat (7029) a teljes útvonalon közlekedik.
  • A Kecskemétről 5:12-kor induló személyvonat (7039) csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.
  • A Kecskemétről 6:12-kor induló személyvonat (7049) a teljes útvonalon közlekedik.

Szegedi IC-k

  • A szegedi IC-k a teljes útvonalon közlekednek, Kőbánya alsón is megállnak. ​

Lajosmizsei vonal

  • Az S21-es vonatok csak Kőbánya-Kispest és Lajosmizse között közlekednek, Kőbánya-Kispesten csatlakozásra nem várnak.
  • Kivéve: a Lajosmizséről 2:45-kor induló S21-es vonat (2919) a Nyugati pályaudvarig közlekedik

Kőbánya-Kispest és a belváros közötti kapcsolat

A gyorsabb eljutás érdekében a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon érdemes a BKK járataival utazni. A vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják az M3-as metrón Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, valamint az M3-as metrópótlón a Nagyvárad tér és a Nyugati pályaudvar között.

Frissítés - szerda éjfélig érvényes: : Kőbánya-Teher állomáson a biztosítóberendezés helyreállítása elhúzódik, ezért a bevezetett korlátozások szerdán érvényben maradnak. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon 20-30 perccel is meghosszabbodik a vonatok menetideje. A nagyobb késések és torlódások megelőzése érdekében több vonat rövidebb útvonalon közlekedik, vagy kimarad a menetrendből a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon.

Aktuális változások: 

  • A Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra 13:45-kor elindult 6195-es számú és a 15:45-kor elindult sebesvonat csak Ceglédig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Nyíregyházára 18:28-kor induló 6108-as és a 20:28-kor Debrecenbe induló 6008-as számú sebesvonat Ceglédről indul a Nyugati helyett.
  • A Nyugati pályaudvarról Ceglédre 17:03-kor induló 2846-os számú Z50-es vonat Kőbánya-Kispestről indul.
  • A Monorról a Nyugati pályaudvarra 16:37-kor és 17:07-kor induló S50-es vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Monorra 17:08-kor és 17:38-kor induló S50-es vonat Kőbánya-Kispestről indul a Nyugati helyett.
  • Ceglédről a Nyugati pályaudvarra 15:48-kor és 16:48-kor induló 2823-as és 2833-as számú Z50-es vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Ceglédre 17:33-kor és 18:33-kor induló 2858-as és 2868-as számú Z50-es vonat Kőbánya-Kispestről indul a Nyugati helyett.
  • A Monorról a Nyugati pályaudvarra 15:37-kor és 16:07-kor induló 2743-as és 2753-as számú S50-es vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Monorra 16:08-kor és 16:38-kor induló 2756-os és 2766-os számú S50-es vonat Kőbánya-Kispestről indul a Nyugati helyett.
  • A Ceglédről a Nyugati pályaudvarra 13:48-kor és 14:48-kor induló 2845-ös és 2813-as számú Z50-es vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Ceglédre 15:33-kor és 16:33-kor induló 2876-os és 2886-os számú Z50-es vonat Kőbánya-Kispestről indul a Nyugati helyett.
  • A Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra 11:45-kor elindult 6105-es számú sebesvonat csak Ceglédig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Nyíregyházára 16:28-kor induló sebesvonat Ceglédről indul a Nyugati helyett.
  • A Nyugati pályaudvarról Nyíregyházáról 15:28-kor 21.28-kor induló 6136-os és 6018-as számú sebesvonat a mai napon Szolnokról indul.
  • A Ceglédről Szolnokra 14:54-kor induló 2614-es számú S50-es vonat nem közlekedik.
  • A Monorról a Nyugati pályaudvarra 12:37-kor induló 2765-ös számú S50-es vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Monorra 13:08-kor induló 2774-es számú S50-es vonat Kőbánya-Kispestről indul a Nyugati helyett.

A  2936-os számú S21-es vonat Lajosmizsére a Nyugati pályaudvarról indul 16:18-kor. 


Frissítés:

  • Ceglédről a Nyugati pályaudvarra 11:48-kor és 12:48-kor induló Z50-es számú vonat csak Kőbánya Kispestig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Ceglédre  13:33-kor és 14:33-kor induló Z50-es vonat a Nyugati helyet Kőbánya-Kispestről indul.
  • A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 17:28-kor induló 2608-as számú G50-es vonat a mai napon nem közlekedik.  

Frissítés:

  • A Nyugati pályaudvarról Monorra 9:38-kor induló 2772-es számú S50-es vonat nem közlekedik.
  • A Monorról a Nyugati pályaudvarra 9:07-kor, 9:37-kor és 10:07-kor induló S50-es vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik,
  • A Nyugati pályaudvarról Monorra 10:08-kor induló 2714-es számú S50-es vonat Kőbánya-Kispestről indul.
  • A Monorról a Nyugati pályaudvarra 10:37-kor induló 2725-ös számú S50-es vonat nem közlekedik.
  • A Monorról 10:07-kor induló 2715-ös számú S50-es vonat Kőbánya-Kispestig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Monorra 11:08-kor induló 2734-es számú S50-es vonat Kőbánya-Kispestről indul.
  • Ceglédről a Nyugati pályaudvarra 10:48-kor induló 2815-ös számú S50-es vonat nem közlekedik.

Frissítés: A Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra 7:45-kor és 9:45-kor induló 6199-es és 6107-es számú sebesvonat Ceglédig közlekedik. A Nyugati pályaudvarról Nyíregyházára 12:28-kor és 14:28-kor induló 6194-es és 6106-os számú sebesvonat Ceglédről indul.


Frissítés: Kőbánya-Teher állomáson a biztosítóberendezés helyreállítása elhúzódik, ezért a bevezetett korlátozások továbbra is érvényben vannak. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon 20-40, esetenként 50-60 perccel is meghosszabbodik a vonatok menetideje. A nagyobb késések és torlódások megelőzése érdekében több vonat rövidebb útvonalon közlekedik, vagy kimarad a menetrendből a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon.

Aktuális változások:

A Nyugati pályaudvarról Monorra 7:08-kor induló 2722-es számú és a Monorról a Nyugatiba 7:37-kor induló 2717-es számú S50-es vonat nem közlekedik.

A Monorról a Nyugatiba 6:37-kor elindult 2749-es számú S50-es vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik,

A Nyugati pályaudvarról Monorra 7:38-kor induló 2732-es számú S50-es vonat Kőbánya-Kispestről indul,

A Monorról 7:07-kor induló 2759-es számú S50-es vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik,

A Nyugati pályaudvarról Monorra 8:08-kor induló 2742-es S50-es vonatnak csak Kőbánya-Kispesttől közlekedik.


Előzmény: Kőbánya-Teher állomáson a kedden meghibásodott biztosítóberendezés javítása elhúzódik, ezért szerdán is korlátozásokat vezetnek be, így a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon 20-30 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani. A nagyobb késések, torlódások megelőzése érdekében több vonat rövidebb útvonalon közlekedik vagy kimarad a menetrendből.

Záhonyi fővonal

  • A Nyugati pályaudvarról Debrecenbe és Nyíregyházára induló sebesvonatok Szolnokról indulnak és oda is érkeznek. 
  • A debreceni, nyíregyházi InterCity-k a teljes útvonalon közlekednek, megállnak Abonyban és Kőbánya alsón is.
  • Az InterCity-k a Nyugati pályaudvar és Szolnok között felármentesen vehetők igénybe.

Szolnoki, ceglédi, kecskeméti elővárosi vonatok

  • A monori S50-es vonatok csak Kőbánya-Kispest és Monor között járnak.
    A Nyugati pályaudvarról 4:38-kor induló S50-es vonat (2710) nem közlekedik, de a Nyugati pályaudvarról 5:03-kor induló személyvonat (6160) Monorig minden állomáson és megállóhelyen megáll.​
  • A kora hajnali S50-es vonatokat érintő változások:
    A Ceglédről 3:03-kor induló S50-es vonat (2819) csak Albertirsáig közlekedik.
    A Szolnokról 3:10-kor induló S50-es vonat (2619) csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.
    A Szolnokról 3:40-kor induló S50-es vonat (2629) nem közlekedik.
  • A szolnoki, ceglédi Z50-es és G50-es vonatok nagyrésze a teljes útvonalon közlekedik.
    A Ceglédről 4:48-kor induló Z50-es vonat (2839) nem közlekedik, de a Szolnokról 4:40-kor induló G50-es vonatot (2849) hosszabb szerelvénnyel indítják.
    A Szolnokról 5:40-kor induló G50-es vonatot (2879) hosszabb szerelvénnyel indítják.
  • Változás a Kecskemétről induló vonatoknál:
    A Kecskemétről 4:32-kor induló személyvonat (7029) csak Monorig közlekedik.
    A Kecskemétről 5:12-kor induló személyvonat (7039) csak Ceglédig közlekedik.
    A Kecskemétről 6:12-kor induló személyvonatot (7049) hosszabb szerelvénnyel indítják.

Szegedi IC-k

  • A szegedi IC-k a teljes útvonalon közlekednek, Kőbánya alsón is megállnak.
    Kivéve: a Nyugati pályaudvarról 6:53-kor induló Tiszavirág IC (IC 702) csak Monortól közlekedik.
  • Az InterCity-k a Nyugati pályaudvar és Cegléd között felármentesen vehetők igénybe.

Lajosmizsei vonal

  • Az S21-es vonatok csak Kőbánya-Kispest és Lajosmizse között közlekednek, Kőbánya-Kispesten csatlakozásra nem várnak.
    Kivéve: a Lajosmizséről 2:45-kor induló S21-es vonat (2919) a Nyugati pályaudvarig közlekedik.
  • Az Ócsáról 6:25-kor Kőbánya-Kispestre induló S21-es vonat (2969) helyett pótlóbuszokat indítanak.

Kőbánya-Kispest és a belváros közötti kapcsolat

A gyorsabb eljutás érdekében a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon érdemes a BKK járataival utazni. A vasúti jegyeket és bérleteket hajnali fél 5-től elfogadják az M3-as metrón Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, valamint az M3-as metrópótlón a Nagyvárad tér és a Nyugati pályaudvar között.

MÁVINFORM