Új elnököt választott a STRATOSZ

2021. április 7. szerda, 16.03

2021. április 1-jén dr. Homolya Róbertet, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének elnökévé. A STRATOSZ tagvállalatainak jelentősége és gazdasági súlya alapján az egyik legjelentősebb munkaadói szövetség Magyarországon.

A szervezet főtitkári feladatait a jövőben a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese, Steininger Zsolt látja el.

A STRATOSZ egyik kiemelt feladata – a közszolgáltató vállalatok fejlődésének elősegítése mellett – a tagvállalatok esetében a munkabéke és a rendezett munkaügyi kapcsolatok fenntartásának támogatása. A megújult elnökség elsődleges feladatának tekinti a KVKF (Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma) mielőbbi összehívását és a korábbi években kialakított együttműködés tovább folytatását ezen a területen is.

HÁTTÉR:

A STRATOSZ 1994-ben alakult meg, mint a stratégiai jelentőségű és közszolgáltató vállalatok (távközlés, közúti és vasúti közlekedés, energia, vízgazdálkodás, média, stb.) országos gazdasági érdekképviselete. A szövetség számos kisebb vállalat mellett szervezetébe tömörítve a legnagyobb magyar vállalatokat, gyakorlatilag az infrastruktúrát képviselő egyik legerősebb munkaadói szövetség lett.