Százhetven gyermekvasutast avattak

2015. június 13. szombat, 16.02 / Utolsó módosítás: 2015. június 15. hétfő, 09.20
Emléktáblát lepleztek le: Budapesten üzemel a világ leghosszabb gyermekvasút-vonala
Gyermekvasutasok avatása

Százhetven ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton. Az ünnepség keretében emléktáblát avattak abból az alkalomból, hogy a budapesti Gyermekvasút tavasszal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.

Gyermekvasút zászlófelvonás - Fotók: Rigó TamásA Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásán 170 pajtás mondta el ünnepélyes keretek között a gyermekvasutas fogadalmat. Ezzel sokan talán évtizedekre a vasutas egyenruha, szakma mellett kötelezték el magukat, gyakori ugyanis, hogy a Gyermekvasútnál szerzett élmények, barátságok hatására felnőtt korban a vasútnál vagy a közlekedési szektor más területén helyezkednek el. Jelenleg összesen 500 gyermekvasutas rendelkezik a szolgálat ellátásához szükséges vizsgával, munkájukat közel hetven ifjúsági vezető (korábbi gyermekvasutas) segíti, irányítja.

Nem kis feladatot és felelősséget vállal magára, aki gyermekvasutas szeretne lenni. A jelentkezők négyhónapos képzés során heti egy alkalommal elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt. Közben természetesen az iskolában is folytatniuk kell a tanulást, s ott is jó eredményt kell elérniük. Ebben a tanévben is kétszer indult Gyermekvasutas tanfolyam, az ősszel jelentkezők februárban, a többiek június elején tették le a vasutas szakma alapjaiból és a Gyermekvasút speciális ismereteiből sok felkészülést kívánó vizsgát. Az ünnepségen százhetvenen egyszerre mondták el a fogadalmat, melynek vége így hangzik: „A Gyermekvasút szabályait és fegyelmét minden körülmények között betartom,vagyonát megőrzöm. Jó hírnevéhez híven, vasutunkat mindenkor tisztelettel szolgálom.”

Vitézy Dávid miniszteri biztosVitézy Dávid, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa köszöntötte az újdonsült gyermekvasutasokat: A saját tapasztalataim alapján is elmondhattam nekik: azt kívánom, hogy szeressék meg a tömegközlekedést és a vasutat, mert a jövő legjobb szakemberei az elkötelezett és lelkes fiatalokból lesznek. A MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasút szerepe ebben óriási.

A MÁV-csoport nevében Zaránd György, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a következő szavakkal fogadta igazi vasutassá ifjú kollégáit:

Zaránd György„Reméljük, az itt eltöltött évek élményei alapján lesznek közületek sokan, akik élethivatásuknak választják a vasutas pályát vagy a közlekedési ágazat bármely más területét. Mindig szükség lesz a vasútnál olyan dolgozókra, akik értik és szeretik a munkájukat, és ehhez kiváló alapot nyújt az itt eltöltött pár év. … Kívánok sok sikert a szolgálatokhoz, biztos vagyok benne, hogy nektek is életetek egyik meghatározó időszaka lesz gyermekvasutas pályafutásotok. Gratulálok a sikeres vizsgákhoz, a mai avatással már hivatalosan is vasutasokká váltok.”

Nemcsak a gyermekvasutas tanfolyamra jelentkezők növekvő száma jelzi a 67 éves Gyermekvasút népszerűségét. A gyönyörű, kanyargós vasútvonalon 2014-ben 328 ezren utaztak.

 

Guinness rekord: a budapesti a világ leghosszabb gyermekvasút-vonala

Guinness-rekord emléktáblájaA rendezvényen nemcsak a tanfolyamot elvégző gyerekeket ünnepelték, hanem Hűvösvölgy állomás várótermében emléktáblát is avattak. A Guinness World Records tanúsítványa szerint 11,7018 kilométeres hosszával a világon ez a leghosszabb olyan vasútvonal, amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. A hitelesítési eljárás 2014-ben kezdődött, 2015 májusában érkezett meg a világrekordot igazoló tanúsítvány Budapestre. A Széchenyihegy és Hűvösvölgy közötti kisvasút első 3,2 kilométeres szakaszát 1948. július 31-én adták át. Az elmúlt 67 évben több mint tizenötezren voltak úttörő- vagy gyermekvasutasok. Az emléktábla-avatás helyszínén a vendégek megtekinthették a Gyermekvasút nosztalgia motorvonatát, amely már az Úttörővasút megnyitásakor is közlekedett a vonalon.

 

 

Fotók: Rigó Tamás

Budapest, 2015. június 13. 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság