Hulladékgyűjtési akció a Körvasút sor mentén, a XIV. és XVI. kerületekben

2017. április 21. péntek, 13.41 / Utolsó módosítás: 2017. április 21. péntek, 13.53

A Föld napján a MÁV és a helyi önkormányzat, illetve a Széchenyi Egyesület közös szemétgyűjtést tart – civilek bevonásával – a XIV. és XVI. kerület vasút területein (a Körvasút sor mentén) felgyülemlett illegális hulladékhalmok felszámolása miatt. A MÁV vállalta, hogy a Föld napján tartott akciót megelőzően, a két kerületben eltakarítja  az illegálisan lerakott szemetet a sínek menti vasúti sávokból. A hulladékgyűjtési akciót Szatmáry Kristóf, Alsórákos országgyűlési képviselője, Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere indította el pénteken délelőtt.

MÁV hulladékgyűjtés Kovács Péter Dávid Ilona Szatmáry Kristóf 20170421

Április 19-21. között a MÁV 13 közfoglalkoztatottja bevonásával mintegy 120 köbméter illegális kommunális hulladékot gyűjtött össze és szállíttat el a fővárosi XIV. és XVI. kerületi vasút területéről (a Körvasút sorról). A 17 helyszínen összeszedett szemétből a kommunális hulladék mintegy 29 köbméter, a zöldhulladék 66 köbméter, az építési törmelék 9 köbméter, továbbá 20 darab használt autógumit is összeszedtek.

A MÁV számára nagy problémát jelent országos szinten is, hogy a vasúti területek közelében, a nyílt pályán több helyen illegális szemétlerakók létesülnek, ahol jellemzően a lakossági, kommunális hulladékon kívül használt műszaki cikkek, építési törmelék és zöldhulladék halmozódik fel. A legtöbb ilyen területen a rendszeres takarítás és szemétszedés ellenére, néhány napon belül újra ugyanaz a látvány fogadja az arra járókat.

A jelenlegi jogszabályok alapján az ingatlan tulajdonosa felelős a hulladékért, de fontos hangsúlyozni, hogy az illegális szemétlerakók nem a MÁV tevékenységéből származnak. Mások hulladékát takaríttatja a vasúttársaság saját költségen. A szennyezőket azonban még tettenérés esetén is nehéz felelősségre vonni.

A vasúttársaság kapacitásai szűkösek a gyakori, költséges hulladékszállításhoz, éppen ezért lenne fontos, hogy a lakosság a kijelölt hulladékgyűjtő helyeket használja a közterületek helyett. Sok ezer kilométer nyílt pályaszakaszt őriztetni lehetetlen, még a jól körülhatárolható területek esetén is nehéz és nagyon költséges az őrzés biztosítása. Éppen ezért a közelmúltban Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő kezdeményezte, hogy az Egressy és az Öv utca, valamint a Szuglói körvasút sor és a Paskál utca kereszteződésébe kerüljenek térfigyelő kamerák. Ez hozzájárul a környék közbiztonságának javításához, segít a hulladékot illegálisan lerakók azonosításában, illetve visszatartó erőt jelent a szemetelésben. A zuglói képviselőtestület támogatta a javaslatot, így hamarosan kihelyezik a térfigyelő kamerákat.

A MÁV intézkedéseinek köszönhetően folyamatos a kisebb hulladék-lerakatok felszámolása. Összességében 5 milliárd forintot különített el a MÁV a céltartalékában az illegális hulladékok felszámolására, amelynek felhasználási ütemezésével is készen áll a vasútvállalat, valamint az illegális hulladékok országos felmérését is elvégezte. A MÁV a következő hetekben számos budapesti vasúti területen, illetve vágányok közelében található illegális hulladéklerakást szüntet meg önállóan vagy fővárosi önkormányzatokkal együttműködve.

MÁV hulladékgyűjtés1 20170421

Az illegális hulladék-lerakatok mennyisége több 10 ezer köbméterre tehető. Összetételüket tekintve főleg kommunális, építési-bontási valamint zöldhulladékból állnak. A nagy mennyiségben felhalmozott, illegálisan elhagyott hulladékok elszállítása közbeszerzési eljárások keretében kötött szerződéses partnerekkel lehetséges. Több helyszín tekintetében folynak a közbeszerzések a hulladékelszállításra, de nagyon költséges szélmalomharcot vív a MÁV a szemetelőkkel szemben.

Tavaly több helyszínen történt hulladékfelmérés, összegyűjtés és szállítás pl.: Érden, Budapesten mintegy 7 helyszínen, Kismaroson, Szobon, Szajolban. Ez csak néhány példa, de érzékeltetésül jelezzük, hogy a szemét mennyisége mintegy 2000 köbméterre volt tehető az említett helyeken. 2016-ban felszámoltuk a volt Józsefvárosi piac területére összehordott hulladékhalmot, közel 1300 köbméter, 730 tonna hulladékot szállíttattunk el a területről.  Az intézkedéseink során 2015-ben csak a 14. kerületben 1,6 millió m² területről, 459 m³, azaz 124 tonna kommunális és építési hulladékot szállítottunk el. A 10. kerületben is több kisebb-nagyobb illegális szemétlerakást szállítattunk el nemrégiben, de jellemző a visszaszennyeződés.

A MÁV együttműködő partnere az önkormányzatoknak, a polgármesteri hivatalok környezetvédelmi ügyekben illetékes szakembereit is folyamatosan tájékoztatja; a vasúttársaság igyekszik operatív kapcsolatot kialakítani minden érintettel, mert az illegális hulladékelhagyás az önkormányzatoknak ugyanakkora probléma a saját területeiken, mint a MÁV-nak. Látványos eredményt azonban csak egy tudatosabb társadalom, tudatosabb lakóközösség esetén lehet elérni.

MÁV hulladékgyűjtés2 20170421

A környezet megóvása, a vasúti terület tisztítása a vasúttársaság részére fontos feladat. Ez viszont kevés, ha az elvégzett munkát értékelő, együttműködő és a tisztaságot megbecsülő lakóközösségekkel szemben vannak olyanok, akik nem tartják be a szabályokat. Fontos, hogy az állampolgárok, helyi lakosok figyeljenek oda a környezetünkre! Ha mindannyian együtt, környezettudatosan gondolkodunk, akkor a szemet rontó és a környezetet is károsító illegális lerakók megszüntetése hatékony lesz és a tisztaság hosszú távon is megmarad.

MÁV hulladékgyűjtés3 20170421

Háttérinformáció:

A XIV. és a XVI. kerületben összesen 17 helyszínen végezték el a szemétgyűjtést az akció idején:

  1. Szolnoki út-Kerepesi út – kommunális hulladék (kb. 5 m3)
  2. Szuglói körvasútsor-Kerepesi út – építési törmelék (kb. 1 m3)
  3. Szolnoki út 16. sz. ingatlannal szemben – kommunális hulladék (kb. 7 m3)
  4. Rákosszentmihály vasútállomás – építési törmelék (kb. 7 m3), kommunális hulladék (kb. 4 m3), zöldhulladék (kb. 2 m3)
  5. Szederkényi út 6. sz. ingatlannál – kommunális hulladék (kb. 1 m3)
  6. a Körvasútsor és vasút közötti sávban elszórtan több kisebb adagban, összességében kb. 15 m3 zöldhulladék
  7. Szuglói körvasút sor 100/b sz. ingatlannal szemben – zöldhulladék (kb. 7 m3), építési törmelék (kb. 0,1 m3)
  8. Szuglói körvasút sor 124. sz. ingatlannal szemben – zöldhulladék (kb. 4 m3), kommunális hulladék (kb. 1,5 m3)
  9. Szuglói körvasút sor 129/b sz. ingatlannal szemben – zöldhulladék (kb. 7 m3)
  10. Szuglói körvasút sor –Thököly úti felüljáró kommunális hulladék (kb. 1,5 m3)
  11. Szuglói körvasút sor 146. sz. ingatlannal szemben – zöldhulladék (kb. 4 m3)
  12. Szuglói körvasút sor 163. sz. ingatlannal szemben – zöldhulladék (kb. 1 m3)
  13. Kerékgyártó utca-Szuglói körvasút sor sarka – zöldhulladék (kb. 2 m3)
  14. Erzsébet királyné útja-Szuglói körvasút sor sarka – építési törmelék (kb. 1 m3)
  15. Dorozsmai utca-Szuglói körvasút sor sarka – zöldhulladék (kb. 20 m3)
  16. Oszlány utca-Szuglói körvasút sor sarka – zöldhulladék (kb. 4 m3), kommunális hulladék (kb. 2 m3)
  17. M3 felüljáró alatti terület – kb. 20 db autógumi, kommunális hulladék (kb. 7 m3)

 

Budapest, 2017. április 21.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Telefon: (06-1) 511-3186  l  E-mail: sajto [KUKAC] mav.hu l www.mavcsoport.hu