Friss vasúti hírek négy rádióadón reggel és délután

2016. március 10. csütörtök, 04.55 / Utolsó módosítás: 2023. október 1. vasárnap, 20.38

A nemzeti vasúttársaság bővítette szolgáltatásait a rádióhallgatók számára. A napi, aktuális vasúti közlekedési helyzetképről a Kossuth Rádió, a KARC FM, a Sláger FM Rádió és a Magyar Katolikus Rádió hullámhosszain számolnak be a MÁVINFORM munkatársai hétfőtől péntekig. A legújabb bővítés a MÁVINFORM Facebook oldala, mely gyorsan népszerűvé vált az utazók körében. 

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságán belül működtetett MÁVINFORM feladata, hogy a közösségi közlekedésben naponta utazók minél több meghatározó médián és internetes felületen keresztül kaphassanak információt az aktuális vasúti közlekedési helyzetképről. A MÁVINFORM – amely 35 éve, 1984 nyara óta ad tájékoztatást  médián keresztül – megújította hírszolgáltatását és több rádiónak is tudósít, élő bejelentkezéseken keresztül tájékoztatja a hallgatókat, az utasokat.

Hétköznapokon a Kossuth Rádió reggeli, Hajnal - Táj című műsorában 5:30-kor kezdődő hírblokk előtt, ezt követően a 180 perc című műsorban, fél hét előtt élő adásban szól a MÁVINFORM. Délután, a négy órakor kezdődő Krónika végén, körülbelül 16:07-kor kapnak tájékoztatást a közszolgálati rádió hallgatói az aktuális vasúti közlekedésről.

2016. február közepétől, a KARC FM és a Sláger FM rádión is hallgathatók a friss vasúti hírek. Ezen az adón hétfőtől péntekig a reggeli híradásokban, 7:05-kor és 8:05-kor jelentkezik a MÁVINFORM.

A Magyar Katolikus Rádióban való megszólalás is változatlan, ahol hétköznaponként 6 óra 40 perckor hallható a MÁVINFORM híradása.

A MÁVINFORM balesetek, időjárási és vasútforgalmi nehézségek esetén az utazási változásokról sajtóközleményt ad ki, amelyet a vasúttársaság honlapján is elhelyez. A vasúti közlekedéssel kapcsolatos aktuális információk a MÁV app elnevezésű mobiltelefonos alkalmazásban (https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/mav-applikacio-mindent-tudo-vasuti-utazastervezo), valamint a MÁV-csoport honlapjának (www.mav-csoport.hu) MÁVINFORM rovatában is olvashatók.Ezeket a MÁVINFORM rendszeresen, a szükséges mértékben frissíti az utasok tájékoztatása érdekében.

Újdonság, hogy a MÁVINFORM Facebook oldallal is rendelkezik, amely rövid idő alatt népszerűvé vált az utazók körében: https://www.facebook.com/Mavinform1/ 

MÁV Zrt. – Kommunikációs Igazgatóság