Összefoglaló a Budapest – Cegléd – Szolnok – Lőkösháza vonalszakasz rehabilitációjának II/1. üteméről

2010. június 8.
Kivitelezés kezdete: 2004. II. félév Projekt összköltsége: 122 M EUR Projekt utolsó műszaki átadás-átvétele: 2009.10.15.

A Berlin / Nürnberg – Prága – Pozsony / Bécs – Budapest – Konstanca / Szaloniki / Isztambul vasúti tengely (22. TEN-T prioritásos tengely) különleges szerepet játszik Európában. Összeköti Magyarországot a nyugat-európai hálózattal, de egyben meghatározó a Közép-Európán keresztül vezető tranzit útvonalak között is. E folyosó része a magyar fővárost a román határátkelőhellyel összekötő nagyrészt kétvágányú, villamosított vasútvonal. A folyosó fejlesztését, illetve a hálózatok átjárhatóvá tételét az Európai Unió kiemelten támogatja.

A II/1-es ütem keretei között a Szajol – Mezőtúr, illetve a Békécsaba – Lőkösháza szakaszok rehabilitációjára került sor, illetve megvalósultak a Bp. Ferencváros „C” elágazás – Vecsés, és a Szajol – Békéscsaba szakasz tervezői munkái is.

Szajol – Mezőtúr szakaszon a sebesség növelése érdekében szükséges volt a pálya felújítása, néhány helyen ívkorrekciót kellett végrehajtani, illetve időszerű volt a biztosítóberendezések rekonstrukciója, és az állomási infrastruktúra fejlesztése egyrészt balesetvédelmi, másrészt esélyegyenlőségi célzattal.

Békéscsaba és Lőkösháza között az eredeti paraméterek kerültek visszaállításra. (100 km/h, 210 kN)

A projekt megvalósítási szakasza lezárult, ennek eredményeként Szajol – Mezőtúr szakaszon 225 kN tengelyterhelésűvé vált pálya, és alkalmas lett a 160 km/h sebességű közlekedésre is.

Az ETCS L2 vonatbefolyásoló berendezés telepítésének befejezéséig Szajol és Mezőtúr között 120 km/h marad a megengedett legnagyobb sebesség. /várhatóan 2012-2015 között valósul meg/

Az átépítés az Európai Unió ISPA előcsatlakozási alapjának támogatásával valósult meg, a szükséges forrás legfeljebb 54%-át (max 56,8 M EUR-t) biztosította az Európai Unió, a fennmaradó 65,2 M EUR a Központi Költségvetéséből került finanszírozásra.

A beruházás 2007.06.30-ig a MÁV Zrt, azután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irányításával zajlott.

A vonal felújításának hátralévő szakaszainak ütemezése:

II/2. ütem: Budapest-Ferencváros „C” elágazás – Vecsés pályarehabilitációs és biztosítóberendezési munkák lezárultak Mezőtúr – Gyoma szakasz pályarehabilitációs és biztosítóberendezési munkák 2010 tavaszán fejeződnek be.
III. ütem: Gyoma – Békéscsaba pályarehabilitáció és biztosítóberendezési munkák, Békéscsaba – Lőkösháza második vágány kiépítése és biztosítóberendezési munkák, illetve Bp.-Ferencváros – Lőkösháza ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése 2011 – 2015 között valósul meg.
Szolnok – Lőkösháza szakasz teljeskörű átépítése után 20 perccel fog csökkenni az IC vonatok menetideje a két település között.