Elektronikus aláírás

Elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatások befejezése

Az előzetes tájékoztatásoknak megfelelőn - az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény (Ea. tv.) 16.§ (1) bekezdésében foglalt kötelezettségünk teljesítéseként - Társaságunk, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. (korábbi nevén MÁV Informatika Zrt.) tulajdonosi döntés alapján az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatási tevékenységét, tanúsítványok kibocsátását, időbélyegzést és valamennyi PKI alapú szolgáltatás nyújtását 2014. július 31-én befejezte.

A szolgáltatási tevékenység befejezését 2014. június 2-án bejelentettük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak is. Az Ea. tv. 16.§. (2) bekezdése szerint Társaságunk szerződést kötött a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-vel (1081 Budapest, Csokonai utca 3.), így a tevékenységünk befejezése időpontjában az Ea. tv. 9.§ (7) bekezdésében foglalt feladatok ellátását, valamint az Ea. tv. 9.§ (6) bekezdése szerinti nyilvántartásokat, így különösen a visszavont tanúsítványok nyilvántartását a NISZ Zrt. vette át. A jelzett nyilvántartások elérhetőek a NISZ honlapján ( http://hiteles.gov.hu ), az „Átvett szolgáltatások” menüpont alatt.