Vasárnap díjmentes vasúti utazás a forgalmi engedéllyel, programok Budapesten, az Andrássy úton

2014. június 19. csütörtök, 14.43 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 15. péntek, 19.48

Budapest-Sopron 2013. szeptember 20. – Az Európai Mobilitási Hét zárónapján ünnepli Európa az Autómentes Napot, ebben az évben is szeptember 22-én. Az idei év szlogenje: Szállj ki az autóból!, melyhez a MÁV-START és a GYSEV azzal szeretne segítséget nyújtani, hogy vasárnap a forgalmi engedéllyel rendelkező utasok, bármely belföldi forgalomban közlekedő vonaton díjmentesen utazhatnak. Ezzel az akcióval is szeretnék azt elérni a vasúttársaságok, hogy egyre több utas válassza a közösségi közlekedést, a vasúti utazást. Az Autómentes Napon a kedvezményt a gépjármű tulajdonosa, vagy üzembentartója veheti igénybe másodosztályú utazásra. Első osztályú utazás esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat, a feláras vonatok esetében (például InterCity vonatok) a pót- és helyjegyet, pótjegyet, helyjegyet vagy gyorsvonati pótjegyet külön meg kell vásárolni. Nem természetes személy részére kiállított forgalmi engedéllyel a kedvezmény nem vehető igénybe.

Az Európai Mobilitási Hét fővárosi programjai között évek óta hagyomány, hogy az Autómentes Napra lezárják az Andrássy utat. Számtalan programmal készülnek a szervezők azoknak, akik ki szeretnék próbálni, hogy milyen gyalogosan végigsétálni a legpatinásabb sugárúton. Az idei évben is várják a helyszínre a kilátogató érdeklődőket, gyermekkel érkező családokat a MÁV-csoport munkatársai, többek között mozdonyszimulátorral, sínautóval, hajtánypályával. A kicsik és a nagyok most először próbálhatják ki, és ülhetnek be a MÁV-GÉPÉSZET saját gyártású IC+ kocsijainak üléseibe, a legkisebbeket gyermekfoglalkoztató sátor várja. Egy kerékpár segítségével gyakorolható azok szállítása a vonatokon, melyet érdemes lesz kipróbálni, hiszen a helyszínen elvihető MÁV-csoport kuponfüzet többek között kedvezményes kerékpárszállítási lehetőséget is tartalmaz. Ez a kupon szeptember 28-29-én vagy október 5-6-án, valamelyik kiválasztott hétvégi napon használható fel egy útra vagy menettérti útra, és 25%-os kedvezményt nyújt a teljes árú kerékpárjegy árából.

Találkozzunk tehát vasárnap, és ünnepeljük együtt az Autómentes Napot!

Az információk a MÁV-START Zrt. honlapján ide kattintva, valamint a GYSEV Zrt. weboldalán a www.gysev.hu címen is megtalálhatók.

 

MÁV-START Zrt.
GYSEV Zrt.