Több száz vasutas önkéntes teszi rendbe az állomásokat

2013. október 7. hétfő, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 15. péntek, 19.45

A MÁV Csoport több száz dolgozója végez ezen a héten és a jövő héten önkéntes állomási takarítást. Jegyvizsgálók, pályamunkások, mozdonyvezetők, gépészek, irodisták egyaránt seprűt, ecsetet fognak, megmutatva, hogy felelősséget éreznek az utazókat váró környezet szépítéséért, a vasúti szolgáltatások minőségének folyamatos javításáért. Idén tavasszal 80 dunántúli állomást tettek rendbe, most az ország más részein lévő 90 állomáson dolgoznak az önkéntes vasutasok.

Október 7-én kezdődött és október 18-ig tart az akció, amely keretében önkéntes vasutasok dolgoznak 90 tiszántúli és Duna–Tisza közi vasútállomás rendbe tételén. Tavaly ősszel a MÁV vezetősége – zömmel szellemi munkát végzők körében – tett közzé önkéntes munkára szóló felhívást, melyre több százan jelentkeztek, s végeztek akkor Budapest környékén önkéntes munkát. Idén júniusban dunántúli állomásokat tett rendbe több száz önkéntes vasutas, a program most az ország más részeiben folytatódik.

Az akció keretében az alább felsorolt 90 állomáson meghatározott ütemterv szerint végeznek önkéntes munkát az elkövetkező két hétben. Egyebek közt takarítanak, szemetet szednek, padokat festenek az önkéntes vasutasok.

 

Az október 7-18. közötti önkéntes akció helyszínei:

Abony, Ajak, Albertirsa, Aszód, Balassagyarmat, Bánréve, Békéscsaba, Dabas, Debrecen, Debrecen-Csapókert, Délegyháza, Dévaványa, Dömsöd, Dunakeszi-gyártelep, Edelény, Eger, Emőd, Erdőkertes, Fót, Galgamácsa, Gégény, Görögszállás, Gyömrő, Gyöngyös, Gyula, Homok, Inárcs-Kakucs, Ipolytarnóc, Isaszeg, Istvántelek, Jászberény, Jósvafő-Aggtelek, Kál, Kazincbarcika, Kecskemét, Kecskemét-Alsó, Kelebia, Kétegyháza, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunlacháza, Kistelek, Lökösháza, Makó, Mátészalka, Mezőhegyes, Mezőkövesd, Mezőtúr, Miskolc-Gömöri pu., Miskolc-Tiszai pu., Monor, Nagykáta, Nyékládháza, Nyírbátor, Nyírcsászári, Nyíregyháza, Ócsa, Orosháza, Őrbottyán, Pécel, Pilis, Putnok, Rakamaz, Rákoscsaba, Rákoscsaba-újtelep, Rákoshegy, Rákosliget, Rákospalota-Újpest, Sajóecseg, Sajószentpéter, Salgótarján-főtér, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szeghalom, Szendrő, Szentes, Szentmártonkáta, Szerencs, Szolnok, Táborfalva, Tápiószecső, Tápiószele, Tiszaalpár, Újszász, Üllő, Vámosgyörk, Vecsés, Veresegyház, Vésztő, Vicziántelep