Ausztria - Klagenfurt, Villach, Lienz

-Ausztria déli tartományai, Karintia és Kelet-Tirol az alpesi és mediterrán világ találkozásából születtek. Karintiában a havas hegycsúcsok tövében kellemes klímájú, egzotikus növényekkel szegélyezett tavak – köztük a legnagyobbak a Wörthersee, a Milstätter See és az Ossiachersee – nyúlnak el, melyek fürdésre, hajózásra, és partmenti sétákra is igen kellemes lehetőségeket kínálnak. Emellett talán Ausztria leginkább családbarát vidéke is ez, amely rengeteg tavi- és gyógyfürdővel, állat- és növénykertekkel, valamint tematikus parkokkal várják a legkisebbeket. Igaz ez a tartomány fővárosára, Klagenfurt-ra is, melynek főterén a legfontosabb látványosság egy sárkány szobra – és ahol a városszéli Wörthersee partján egyszerre tehetünk sétát az Eiffel-torony és a Taj Mahal lábánál Európa legnagyobb miniatűr-parkjában a Minimundus-ban. 

De hasonlóan kellemes városi sétákat tehetünk a Dráva partján fekvő és nemcsak csodás alpesi panorámával, hanem egy gyógyfürdővel is rendelkező Villach-ban. A tavak fölé magasodó hegyek közt találjuk Ausztria legmagasabb pontját, a Grossglockner-t is, mely azonban csak egy a rengeteg csúcs közül, amely télen az elsőrangú síterepek, nyáron pedig a rajtuk magasodó várak miatt várnak meghódításra. A hegyek viszont nem érnek véget a tartomány határán, hanem továbbnyúlnak Tirol kisebbik részébe, melyben a kisebb-nagyobb települések (köztük a tartományrész központja, Lienz) olaszos hangulata társul a hegyek kínálta lehetőségekhez.

A déli országrészek Budapestről egyetlen átszállással is elérhetők, a railjet-vonatokhoz Wien Meidling állomáson mindkét irányban kedvező időpontban csatlakozó railjet és EuroCity-vonatokkal – a kedvező eljutást pedig árban is vonzóvá teszik a hosszú hétvégékre szabott kirándulójegyek, és a hosszabb tartózkodást is lehetővé tevő CityStar-menetjegyek.

Odaúti menetrendek

  346 rj 60 rj 62 rj 64 rj 66 rj 68 EC 344
  Dacia railjet railjet railjet railjet railjet Avala
Budapest-Keleti 5:40 7:40 9:40 11:40 13:40 15:40 16:40
Kelenföld 5:55 7:55 9:55 11:55 13:55 15:55 16:55
Tatabánya 6:26 8:26 10:26 12:26 6:26 16:26 17:26
Győr 7:02 9:02 11:02 13:02 15:02 17:02 18:02
Mosonmagyaróvár 7:20 9:20 11:20 13:20 15:20 17:20 18:20
Hegyeshalom 7:32 9:32 11:32 13:32 15:32 17:32 18:32
Wien Hauptbahnhof 8:18 10:18 12:18 14:18 16:18 18:18 19:18
 
  rj 533 rj 535 rj 537 rj 539 rj 631 rj 633 EN 235
Wien Hauptbahnhof 8:25 10:25 12:25 14:25 16:25 18:25 19:22
Wiener Neustadt (Bécsújhely) 8:57 10:57 12:57 14:57 16:57 18:57 20:58
Unzmarkt 11:12 13:12 15:12 17:12 19:12 | |
Friesach 11:43 | 15:43 | 19:43 | 22:58
Treibach-Althofen 11:43 13:50 | 17:43 | | |
Klagenfurt Hbf. 12:20 14:20 16:20 18:20 20:20 22:12 23:33
Villach Hbf. 12:46 14:46 16:46 18:46 20:46 22:36 23:58

Visszaúti menetrendek

  rj 530 rj 532 rj 534 rj 536 rj 538 rj 630
Villach Hbf. 5:26 7:14 9:14 11:14 13:14 15:14
Klagenfurt Hbf. 5:49 7:39 9:39 11:39 13:39 15:39
Treibach-Althofen | 8:10 | 12:10 | 16:10
Friesach | | 10:17 | 14:17 |
Unzmarkt | 8:47 10:47 12:47 14:47 16:47
Wiener Neustadt (Bécsújhely) 9:03 11:03 13:03 15:03 17:03 19:03
Wien Hauptbahnhof 9:35 11:35 13:35 15:35 17:35 19:35
 
  rj 49 rj 61 rj 63 rj 65 rj 67 347
  railjet railjet railjet railjet railjet Dacia
Wien Hauptbahnhof 9:42 11:42 13:42 15:42 17:42 19:42
Hegyeshalom 10:25 12:25 14:25 16:25 18:25 20:25
Mosonmagyaróvár 10:35 12:35 14:35 16:35 18:35 20:35
Győr 10:53 12:53 14:53 16:53 18:53 20:53
Tatabánya 11:28 13:28 15:28 17:28 19:28 21:28
Kelenföld 12:02 14:02 16:02 18:02 20:02 22:02
Budapest-Keleti 12:19 14:19 16:19 18:19 20:19 22:19

Fedélzeti szolgáltatások:

  1. osztály Valamennyi railjet-ben és EuroCity-ben, és a Dacia nemzetközi gyorsvonatban is közlekedik.
Business-osztály Valamennyi railjet-en igénybevehető 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s felárral.
Étkezőkocsi Valamennyi railjet-ben és EuroCity-ben közlekedik.
Akadálymentes utazás Valamennyi railjet-ben a kocsi saját emelőjével lehetséges.

A csatlakozó railjet-szerelvények összefoglaló menetrendjét az alábbi linkekről tölthetik le pdf-formátumban:

Budapest - Bécs

Bécs - Budapest

A Bécs-Klagenfurt-Villach vonal kivonatos menetrendjét pdf-formátumban itt töltheti le.

Árajánlataink

Kirándulójegyek

Klagenfurt, Villach: 79 €

Lienz: 89 €

A kirándulójegy az érvényesség első napjától számítva négy napig érvényes, oda-vissza utazásra korlátozások nélkül valamennyi közvetlen vonatra, és átszállásos eljutásra is - de kizárólag a Hegyeshalom - Bécs - Bécsújhely útvonalon és csak 2. osztályon. Magyarország területén az útmegszakítás nem megengedett!

Gyermekek a fenti menetdíjak felét fizetik.

Figyelem! Ezek a kirándulójegyek a települések tömegközlekedési hálózatán nem érvényesek!

CityStar

Amennyiben a kirándulójegy időtartamánál hosszabb időt töltene ezeken a célállomásokon, Linzben illetve Salzburgban, így sem marad kedvezmény nélkül!

Az oda-vissza érvényes CityStar menettérti jegyet elsősorban a kisebb csoportoknak – családoknak, házaspároknak, baráti társaságoknak – ajánljuk. Az 1. és 2. osztályra is váltható jegyek ára az együttutazók számától függ. Valamennyi jegy érvényessége egy hónap.

A City-Star jeggyel maximum 5 felnőtt és 1 gyermek utazhat együtt, vagy pedig minden egyes felnőtt helyett legfeljebb két gyermek. Az első felnőtt a City-Star alapdíját fizeti meg (egyedül utazó gyermekek ennek a felét), míg a minden egyes további felnőtt esetében az alapdíj fele.

Gyermekek szüleik vagy nagy szüleik kíséretében díjmentesen utazhatnak, a nem családtag gyerekek mindegyike az alapdíj felét kell, hogy megfizesse.

CityStar menetjegyek alapdíja Budapestről (vidéki kiindulási állomások esetében az árat az osztrák határtól való távolság határozza meg):

  2. osztály 1. osztály
2. díjövezet 81,60 € 130,60 €
3. díjövezet 107,60 € 161,80 €

A 2. díjövezetbe a következő célállomások tartoznak:

Sopron és Szentgotthárd határátmenetben: Klagenfurt, Villach

A 3. díjövezetbe a következő célállomások tartoznak:

Hegyeshalom határátmenetben: Klagenfurt, Villach

További információkért keresse fel az alábbi linkeket

Az osztrák vasút honlapja: www.oebb.at

Osztrák turisztikai ajánlatok: www.austria.info

Karintia látványosságai: www.kaernten.at


Aktuális euró árfolyam

A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a +36 (1) 3 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:

1 € = 315 Ft