Csökkent mozgásképességű személyek utazása külföldre

Csökkent mozgásképességű utasaink külföldi utazását lehetőség szerint akadálymentes kocsikkal, illetve a kísérőik számára nyújtott utazási kedvezménnyel igyekszünk megkönnyíteni. Fontos kiemelni, hogy a díjmentes utazás nem magát a fogyatékkal élő személyt, hanem annak kísérőjét illeti meg.

Kerekesszékes utasok

A kerekesszékes utasok egyes nemzetközi vonatokon a számukra kialakított kocsikban foglalhatnak helyet. Ezekben megfelelő, ablaknál elhelyezett és asztallal ellátott helyek találhatók a kerekesszék számára, a közeli konnektorokból pedig az akkumulátorok töltése is megoldható. A kocsiban természetesen akadálymentes WC található.

Akadálymentes kocsikkal közlekedő vonatok:

● valamennyi EuroCity vonat Párkány, Érsekújvár, PozsonyBrnoPrágaDrezda, Berlin és Hamburg felé;

● valamennyi Railjet xpress vonat BécsLinz, Salzburg, InnsbruckMünchenStuttgart, Frankfurt és Zürich felé;

● valamennyi EURegio vonat a Győr – Mosonmagyaróvár – Bruck a.d. Leitha – Bécs útvonalon.

A kocsik saját emelőberendezéssel rendelkeznek, kivéve a Budapest – Hamburg között közlekedő Hungária EuroCity vonatot, ahol a kerekesszékes utazást állomási emelőberendezés használatával tudjuk biztosítani Budapest-Nyugati pályaudvaron történő fel-, illetve leszállás esetén.

A kerekesszékes utazási szándékot legkésőbb a tervezett utazást megelőző munkanap 14 óráig minden esetben meg kell rendelni a 06 (80) 630-053-as zöld számon, vagy a megrendeles [KUKAC] mav-start.hu e-mail címen az utazás napjának, valamint a fel-, illetve a leszállás helyének megadásával.

A kerekesszékes utasok kísérői Európa számos országában díjmentesen utazhatnak a mozgáskorlátozott-igazolvánnyal vagy ennek megfelelő hivatalos igazolással rendelkező kísért személy társaságában.

A kereksszékes utasok valamennyi, a beutazott útvonalra érvényes és életkoruknak megfelelő kedvezményes menetjegyet megválthatják. Az esetleges kötelező helybiztosítást és felárat, vagy a fekvőhelyes, illetve hálókocsi igénybevételét a kísérőnek is meg kell fizetnie.

A kerekesszékes személyt kísérők díjmentes utazási az alábbi országokban, az alábbi feltételekkel vehető igénybe 
Ország Vasút
Ausztria ÖBB
Belgium SNCB
Csehország ČD
Dánia DSB
Hollandia NS
Luxemburg CFL
Magyarország MÁV-START, GYSEV
Németország DB
Svájc SBB
Szlovákia ŽSSK
Szlovénia

● A kerekesszékes személynek és a kísérőjének együtt, ugyanabban a kocsiosztályban kell utaznia.

● A kísérő menetjegyének érvénytartama felveszi a kísért kerekesszékes személy menetjegy érvénytartamát

● A kerekesszékes személynek magánál kell tartania mozgáskorlátozott-igazolványát (vagy az ennek megfelelő igazolást), és tudnia kell magát igazolnia.

Egy kerekesszékes személyhez legfeljebb egy díjmentesen utazó kísérő tartozhat.  A kísérőnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy fizikai, illetve tájékozódási segítséget nyújtson a hozzá tartozó kerekesszékes utas számára.

Vakok

Azokkal a vak utasokkal, akik a saját országukban kiállított vak-igazolvánnyal (vagy egy ennek megfelelő hivatalos igazolással) rendelkeznek, egy kísérő személy vagy egy vakvezető kutya díjmentesen utazhat.

A vak utasok valamennyi, a beutazott útvonalra érvényes és életkoruknak megfelelő kedvezményes menetjegyet megválthatják. Az esetleges kötelező helybiztosítást és felárat, vagy a fekvőhelyes, illetve hálókocsi igénybevételét a kísérőnek is meg kell fizetnie.

A vak személyt kísérők díjmentes utazása az alábbi országokban, az alábbi feltételekkel vehető igénybe 
Ország Vasút
Ausztria ÖBB
Belgium SNCB
Bulgária BDŽ
Csehország ČD
Dánia DSB
Franciaország SNCF
Görögország TRAINOSE
Hollandia NS
Horvátország
Írország CIE
Lengyelország PKP
Luxemburg CFL
Macedónia
Magyarország MÁV-START, GYSEV
Montenegró ŽPCG
Németország DB
Olaszország Trenitalia
Portugália CP
Románia CFR Calatori
Spanyolország RENFE
Svájc SBB
Szerbia SV
Szlovákia ŽSSK
Szlovénia

● A vak személynek és a kísérőjének együtt, ugyanabban a kocsiosztályban kell utaznia.

● A kísérő menetjegyének érvénytartama felveszi a kísért vak személy menetjegy érvénytartamát

● A vak személynek magánál kell tartania vak-igazolványát (vagy az ennek megfelelő igazolást), és tudnia kell magát igazolnia.

Egy vak személyhez legfeljebb egy díjmentesen utazó kísérő tartozhat.  A kísérőnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy fizikai, illetve tájékozódási segítséget nyújtson a hozzá tartozó vak utas számára.

Aktuális euróárfolyam

A nemzetközi menetjegyek forintban vagy bármely nemzetközi pénztárunkban – a MÁV-START Zrt. által meghatározott alábbi árfolyamon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a +36 (1) 3 49 49 49-es számon, vagy keresse fel nemzetközi jegykiadó-helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam: 

1 € = 320 Ft