Már a GYSEV vonatai is szerepelnek a vonatinfo.mav-start.hu honlap térképén

2014. január 13. hétfő, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 15. péntek, 20.15

A két vasúttársaság együttműködésének eredményeként mostantól a GYSEV vonatai is láthatók a vonatinfo.mav-start.hu térképen.Az utazóközönség így a MÁV-START Zrt. mellett a GYSEV Zrt. által közlekedtetett személyszállító vonatokról is percre pontos információkat kaphat a honlapról.


A MÁV-START Zrt. 2011 augusztusa óta működteti a vonatinfo.mav-start.hu honlapot. Ennek lényege, hogy az érdeklődők egy térképen követhetik figyelemmel az aktuálisan közlekedő személyszállító vonatokat. Az adatok percenként érkeznek, de a honlapon az is azonnal megjelenik, ha egy vonat elindul, megérkezik, ill. pontosan látható a vonatok aktuális tartózkodási helye.

Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója szerint: "A vasúti szolgáltatás kiemelt, nagyon fontos részét képezi az utasok tájékoztatása. A vasútállomásokon, az ügyfélszolgálati irodákban, a vonatok fedélzetén, telefonon, az interneten, mindenhol lényeges, hogy pontos, és azonnali idejű információhoz juthassanak azok, akik vonattal utaznak. A MÁV-START folyamatosan fejleszti rendszereit, melynek egyik lényeges eleme a vonatinfo szolgáltatás, ahol a személyszállító vonatok percről percre követhetőek. Nagy örömünkre szolgál, hogy bővülhetett ez a honlapunkon keresztül elérhető felület, és a jól működő közös munka eredményeként, már a GYSEV vonatairól is tájékozódhat az utazóközönség."

A két vasúttársaság informatikai szakemberei az elmúlt hónapokban elvégezték a szükséges fejlesztéseket, így mostantól a honlapon a GYSEV által közlekedtetett személyszállító vonatok is megjelennek a térképen. Ennek köszönhetően az utazóközönség az összes magyarországi személyszállító vonatról azonnali információkat kaphat.

A mai, felgyorsult világban nagyon fontos, hogy egy vasúttársaság azonnali információkat közöljön a vonatairól. Ezt a célt szolgálta a GYSEV utastájékoztató rendszerének komplex fejlesztése az elmúlt években, és ez a célja a mostani fejlesztésnek is. Az együttműködést elősegítette, hogy társaságunknak kiváló a kapcsolata a MÁV Zrt., és a MÁV-START Zrt. vezetőivel – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

A vonatinfo.mav-start.hu térképet mostantól a GYSEV honlapjáról is elérheti az utazóközönség. Az információk a MÁV-START Zrt. honlapján a www.mav-start.hu oldalon, valamint a GYSEV Zrt. weboldalán a www.gysev.hu címen is megtalálhatók.

MÁV-START Zrt.
GYSEV Zrt.