Immár országszerte 24 vasútállomás önkormányzati üzemeltetésben

2014. február 4. kedd, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 15. péntek, 20.25

Országszerte már a MÁV 24 vasútállomását üzemelteti helyi önkormányzat – Balatonföldvártól Tatabányán át Hatvanig. Legutóbb, e héten Ecser vasúti megállója került önkormányzati üzemeltetésbe, együttműködésben a vasúttársasággal. Maglódon mindkét helyi állomást az önkormányzat üzemelteti tavaly óta, nagyon kedvező tapasztalatokkal, amik jelentős fejlesztéseket hoztak. A MÁV más városok, községek felé is nyitott az együttműködésre, valamint a települések részéről nagy érdeklődés mutatkozik, többel folynak tárgyalások a helyi állomás(ok) üzemeltetéséről.

Maglód állomás várótermében ma tartott sajtótájékoztatót a MÁV Zrt., a tavaly óta mindkét helyi állomást is üzemeltető maglódi önkormányzat, valamint a mától szintén saját állomását üzemeltető Ecser önkormányzata.

A MÁV országszerte immáron 24 vasútállomásának üzemeltetését végzi helyi önkormányzat, a vasúttársaság pedig nyitott további településekkel ilyen együttműködésre. Hiszen ahogy egyebek közt a maglódi példa is mutatja: mind az utasoknak, mind a lakosságnak jó az, ha helyi kézbe kerül a települések szerves részét képező vasútállomás napi szintű üzemeltetése. Mindemellett a helyben meglévő erőforrások révén kisebb ráfordítással működtethető egy-egy állomás. Az önkormányzatok és a MÁV együttműködésének köszönhetően a vasút „közelebb” kerül a településekhez, annak lakóihoz, akik így jobban is vigyáznak rá.

Dr. Korsós Boglárka, a MÁV Zrt. vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „Sikeres a MÁV 2011-ben indult programja, mely keretében önkormányzatoknak ad lehetőséget a helyi vasútállomás üzemeltetésére, a MÁV megfelelő támogatásával. Egyre több önkormányzat ismeri fel, hogy a vasútállomás a település szerves része, és a helyi közösség számára kiemelt jelentőséggel bír. A már sikeres tapasztalatokkal rendelkező maglódi példa minta értékű e téren, és jövőbe mutató az Ecser önkormányzatával most megkötött megállapodás.”

Maglód tavaly óta végzi – a MÁV támogatásával – mindkét maglódi vasútállomás (Maglód és Maglódi nyaraló) üzemeltetését, mind az utasok, mind a MÁV, mind az önkormányzat megelégedésére, jelentős fejlesztéseket végrehajtva. Említhető itt az állomás előtti park rendezése valamint térfigyelő kamerák telepítése Maglódi nyaraló állomáson. Idén tavasszal Maglód állomásra is telepítenek kamerákat, valamint tervezik a helyi polgárőrség iroda oda telepítését. Továbbá Maglódi nyaraló állomáson sikerült kiadni egy helyiséget, az ott nyílt büfé plusz szolgáltatást és munkalehetőséget jelent.

Tabányi Pál, Maglód polgármestere így fogalmazott: „Mi a város kapujaként tekintünk két vasútállomásunkra, hiszen kiemelt szerepük van a maglódiak mindennapi életében. Fontos az is, hogy helyi lakosoknak munkát adva végezzük az állomások üzemeltetését, és a lakosság is jobban magáénak tekinti, óvja az állomásokat.”

Ecser község önkormányzata ma kezdte meg a helyi vasúti megálló üzemeltetését, a MÁV és az önkormányzat felelősségteljes megállapodása révén újra megnyitva a korábban bezárt várótermet.

Kun Attila, az Ecseri Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta: „Ecserről vonattal a leggyorsabb beérni Budapestre, sok száz helyi lakos veszi igénybe a vasutat. A MÁV és az önkormányzat felelősségteljes együttműködésével nagyon gyors, és mindenki számára jó megoldás született, ami révén ma újra megnyílhatott a váróterem. Az állomást a MÁV támogatásával mától a község üzemelteti, parkosítást és kamera telepítését is tervezzük, valamint – együttműködésben – a jövőben célunk P+R parkoló kialakítása.”

A MÁV 2011 óta fűzi szorosabbra együttműködését a települési önkormányzatokkal, s egyre többen partnerek az állomások üzemeltetésében, kihasználva azt, hogy a vasútállomás sok helyen a város kapuja, a település szerves része, nem csupán a vonatok megállási-indulási pontja. A MÁV elsőként Gyömrőn hajtott végre az önkormányzattal közösen felújítást, s az ottani állomás üzemeltetését 2011-től a település végzi. A gyömrői példát a gödöllői önkormányzattal közösen felújított Királyi váró követte. A 2012. évi mintaprojekt keretében számos Balaton-parti állomás valamint a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonal megújuló állomásai, megállóhelyeinek üzemeltetéséről kötött megállapodást a MÁV az önkormányzatokkal.

Tavaly tavasztól már olyan megyeszékhely is van, amely maga üzemelteti vasútállomásait: a MÁV-val megállapodva Tatabánya önkormányzata két helyi állomásról gondoskodik, ott pár hónap alatt komoly fejlesztések történtek és történnek, a város és a vasúttársaság szerepvállalásával.

Az e héttől önkormányzati üzemeltetésbe került ecseri állomáson naponta átlagosan 887 utas fordul meg (köztük mintegy 190 bérletes, azaz naponta utazik onnan). Maglód két állomásáról naponta átlagosan 857-en indulnak illetve érkeznek oda (közel 400-an bérlettel).

Önkormányzati üzemeltetésben lévő vasútállomások(2014. február 4-i adat):

Balatonmáriafürdő, Balatonmáriafürdő-alsó, Balatonboglár, Balatonföldvár, Bicske, Bicske-alsó, Tatabánya, Alsógalla, Mőcsény, Ecser, Maglód, Maglódi nyaraló, Mende, Sülysáp, Szőlősnyaraló, Szentmártonkáta, Tápiószecső, Tápiószentmárton, Zagyvarékas, Hatvan, Gyömrő, Martonvásár, Zebegény, Jászapáti.

A témában asajto [KUKAC] mav.hu ( ) e-mail címen készséggel állunk rendelkezésükre, segítve interjúk, vágóképezés, fotózás szervezésében is.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság