Buzánszky Jenő 70 éve lett vasutas

2013. október 28. hétfő, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 15. péntek, 20.20

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás hátvédje 70 éve állt a MÁV szolgálatába, Dombóváron. Ez alkalomból a nemzeti vasúttársaság a tolnai város vasútállomásán köszöntötte egy bensőséges ünnepség keretében 2013. október 26-án, nagy számú érdeklődő jelenlétében.

Orbán Zsolt, a MÁV Zrt. pécsi területi igazgatója emléklap és Buzánszky Jenő vasutas éveihez kapcsolódó fotó- valamint dokumentációgyűjtemény átadásával kedveskedett, kiemelve, hogy a MÁV büszke régi dolgozójára, a Dombóvári Vasutas és a PVSK egykori focistájára.

Buzánszky Jenő hangsúlyozta: „Úgy gondolom, aki egyszer vasutas volt, az világ életében annak vallja magát – én is így vagyok ezzel. Már azért is, mert a szüleim is vasutasok voltak. Amikor életem első, fiatalkori állomásaira emlékszem vissza, akkor ezek közt kiemelkedő helyen van a vasút. Vasutas szüleim és a MÁV segítettek engem az életpályám elindulásában, amiért nagyon hálás vagyok.

A rendezvényen közös fotók készítésére is lehetőség volt az Aranycsapat mozdony előtt, mely aznap 10 és 16 óra között Dombóváron tartózkodott, a Buzánszky Jenő előtti tisztelgés jeléül. A vasutas esemény a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület valamint a Dombóvári József Attila Általános Iskola által szervezett közönségtalálkozó része volt.