2024. szeptember 2-tól a MÁV-START a kalauz nélküli (KN-es) közlekedést kiterjeszti, és egyben pilot üzem keretében vizsgálja a kalauz nélküli közlekedés szabályainak átalakítását.
Emellett szintén szeptember 2-tól a kijelölt pilot (azaz tesztüzembe vont) zónán belül közlekedő valamennyi vonatra az állomásokon csak előre váltott menetjeggyel lehet felszállni. Ennek hiányában a pótdíj összege jelentősen eltér a korábbiaktól, egységesen 25 000 forint lesz – függetlenül attól, hogy a menetrendben a vonat KN (kalauz nélküli közlekedés) jelzéssel került meghirdetésre vagy sem, illetve, hogy adott vonaton teljesít-e jegyvizsgáló szolgálatot vagy sem. Kérjük utasainkat, hogy a pilot zóna területén fokozott figyelemmel – csak érvényes menetjegy vagy bérlet birtokában – szálljanak fel a vonatokra. A tesztidőszak kezdetén a rendszeres vagy szúrópróba szerű ellenőrzést végző jegyvizsgálók 2024. november 2-ig figyelmeztetnek a változásra, és a korábbi, mérsékelt összegű pótdíjban részesítik a jegy nélkül utazókat.
A kötelező jegyelővételi zónába az alább felsorolt vasúti vonalszakaszok, illetve a térképen jelölt vasútállomások tartoznak.
Érintett vasúti vonalszakaszok listája:
- 1-es vonal: Budapest-Déli / Budapest-Keleti - Győr
- 2-es vonal: Budapest-Nyugati / Rákos - Esztergom
- 30a vonal: Budapest-Déli / Kőbánya-Kispest - Székesfehérvár
- 40a vonal: Budapest-Déli - Pusztaszabolcs
- 70-es vonal: Budapest-Nyugati - Szob
- 71-es vonal: Budapest-Nyugati - Vác
- 80a vonal: Budapest-Keleti - Hatvan
- 100a vonal: Budapest-Nyugati - Szolnok
- 120a vonal: Budapest-Keleti - Nagykáta
- 142-es vonal: Budapest-Nyugati - Pestszentimre
A kötelező jegyelővétel részletes szabályai:
- Ha a kötelező jegyelővételi zónán belül száll fel bármilyen vonatra (függetlenül, hogy az KN megjelöléssel vagy anélkül közlekedik), a fedélzeten csak 25 000 Ft pótdíj megfizetése mellett vásárolhat menetjegyet.
- A pótdíj mértéke a helyszínen, illetve harminc napon belül 25 000 Ft, harminc napon túl 50 000 Ft.
- Az utólagos bemutatás szabályai az általános szabálynak felelnek meg.
- Győrszentiván és Ács állomáson felszálló utasok továbbra is pótdíj nélkül vásárolhatnak menetjegyet a fedélzeten.
- Pótdíj nélkül kell elszámolni az utasokat, ha a felszállás helyén a felszállás időpillatában (vagy azt röviddel megelőzően) igazolhatóan nem volt működő jegykiadó automata vagy jegypénztár.
- A kötelező jegyelővételi zónán belül helyjegyköteles vonatra felszálló, menetjeggyel rendelkező, de helyjeggyel nem rendelkező (elégtelen menetjeggyel utazó) utasnak 1 000 Ft pótdíjat kell fizetnie a feláras vonaton a felár díján felül.
- A kötelező jegyelővételi zónán belül helyjegyköteles vonatra felszálló menetjeggyel és helyjeggyel sem rendelkező (vagy csak érvénytelen menetjeggyel rendelkező) utasnak, 25 000 Ft pótdíjat kell fizetnie a feláras vonaton, a hiányzó menetjegy és felár díján felül.
A kötelező jegyelővételi zónába a fent felsorolt vasúti vonalszakaszok, illetve a térképen jelölt vasútállomások tartoznak.
A térkép a képre kattintva nagyobb méretben megtekinthető vagy az oldal alján lévő linkről letölthető.