Kilencvenszázalékos tanulói vasúti kedvezmény az OperaKalandra

2018. április 27. péntek, 09.25

Budapest, 2018. április 27.Kilencvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START és a GYSEV az OperaKaland programra utazó, oktatási intézményben tanuló csoportoknak. A kedvezmény bármely belföldi állomásról igénybe vehető Budapestre, a Keleti, Nyugati, Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Zugló és Kőbánya-Kispest állomásokra. Az előadássorozat május 2-4., 8-11. között látogatható a fővárosi Erkel Színházban.

A programot a Magyar Állami Operaház szervezi, a vasúti kedvezményt csak oktatási intézmény kérheti. Ehhez a MÁV-csoport honlapjának csoportos utazásokról szóló menüjéből letölthető „bejelentés” című nyomtatványt szükséges kitölteni, amelyhez csatolni kell a meghatározott napra érvényes, az Erkel Színház által lebélyegzett és aláírt – postai vagy elektronikus úton megküldött – „fogadónyilatkozatot” is.

A kedvezmény kizárólag másodosztályú, belföldi utazásra szól. Az első osztályon való utazáshoz a teljes árú kocsiosztály-különbözetet, feláras vonatok esetén pedig a pót- és helyjegyek díját külön meg kell fizetni.

A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama a fogadónyilatkozaton megjelölt dátumot megelőző napon kezdődik, a visszautazást pedig az előadást követő napon be kell fejezni. Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra csak akkor vehető igénybe, ha azt az előadás alkalmával az Erkel Színházban lebélyegzik. Ennek elmulasztása esetén a jegyvizsgáló a vonaton teljes árú menetjegyre egészíti ki az alkalmi menettérti jegyet és pótdíjat is felszámít.

Az Operakaland rendezvénysorozat ideje alatt, az előadások napjain sem szünetel a kormányrendelet szerinti, múzeumlátogatáshoz kapcsolódó díjmentes utazási kedvezmény.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Telefon: (06-1) 511-3186  l  E-mail: sajto [KUKAC] mav.hu l www.mavcsoport.hu