A Föld napja - április 22.

A Föld napja ötletét John McConnell vetette fel 1969-ben a San Francisco-i UNESCO konferencián, így a Föld napját első ízben 1970. március 21-én, a tavasz első napján tartották, a megújulás jegyében. Ezt követően Denis Hayes amerikai egyetemista és társai 1970. április 22-én mozgalmat indítottak az ökológiai válság megállítására, a Föld védelmében.  Szén-dioxid kibocsájtásA mozgalom célja, hogy megállítsuk a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagok terjeszkedését, visszaszorítsuk az üvegházhatást, felelősebben kezeljük a veszélyes hulladékokat, tegyünk a túlnépesedés ellen, csökkentsük az óceánok szennyezettségét, ezáltal védjük az élővilágot.

A Föld napját minden évben április 22-én ünnepeljük.

A Nemzetközi Föld Napja Hálózat idén először megszavaztatta, melyik legyen a 2018. évi Föld napja kiemelt témája három égető feladat – a mindent elborító műanyag tenger, a biológiai sokféleség sérülésének problémája, illetve az extrém időjárás elleni védekezés -  közül. Világméretekben a 48., Magyarországon a 28. Föld napja kiemelt témája a szavazás eredményeképpen a „Műanyagmentes világ” lett.

A Föld napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon. Cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól, olvasható a Föld Napja Alapítvány honlapján.

Próbáljunk meg tenni környezetünk terhelésének csökkentésért!

  • Helyi termelőkPéldául telepítsünk növényeket, ültessünk fát! Egyetlen fa egy tonna szén-dioxidot köt meg élete során.
  • Vásároljunk friss élelmiszert, helyi termelőktől, együnk kevesebb húst! Vásároljunk csomagolásmentes élelmiszert.
  • Gyűjtsük szelektíven a hulladékot! Így lehetővé tesszük az újrahasznosítást.
  • Használjuk többször a bevásárló szatyrot, olyan terméket válasszunk, amelyhez kevesebb csomagoló anyagot használnak, így csökkenthetjük a hulladékaink mennyiségét.
  • Az energiatakarékosság szem előtt tartása, energiatakarékos háztartási eszközök és égők használata, és az épületek hőszigetelése is segíthet a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Megújuló energiaMegújuló energiaforrások (pl. szél-, nap-, vízenergia stb.) használatával pedig eleve elkerüljük a szén-dioxid termelődését, hisz ez esetben nem az évezredek alatt a biomasszából keletkező szén, földgáz, kőolaj elégetésével nyerjük az energiát.
  • Csökkentsük az autóval megtett kilométereket gyaloglással, kerékpározással, és a tömegközlekedés igénybevételével, amikor csak lehet. A közlekedés és áruszállítás mai, kőolajra épülő formái (közúti, légi, és tengeri) mind jelentősen hozzájárulnak a szén-dioxid kibocsátáshoz.  

Flirt nyarÍgy tehát sokat teszünk környezetünkért, ha vonattal utazunk!

Fajlagos energia felhasználását tekintve a személyszállítás esetében a vasút 1 utaskilométerre számítva a személygépkocsi energia igényének egyötödét, a légi közlekedés energia igényének egy tizedét használja fel, míg árufuvarozásnál a vasút 1 árutonna kilométerre a tehergépjármű energia igényének egyötödét használja fel.

Azon túl, hogy a vasút az egyik leginkább környezetbarát közlekedési ág, mit tesz a MÁV-START a környezet védelméért?

2018. januártól már a teljes Társaság területére érvényes, tanúsított környezetközpontú irányítási rendszert (KIR) működtetünk.   

A KIR működési elve a folyamatos fejlesztés, a jogszabályok által előírtak betartása, a káros környezeti hatások csökkentése, megelőzése és a környezeti teljesítmény növelése megvalósítandó környezeti célok kitűzésével. Társaságunk környezeti céljai a következők:

  • környezeti tudatformálás,

  • a keletkező hulladékok csökkentése,

  • a levegőtisztaság védelme,

  • a talaj védelme,

  • az energiahatékonyság növelése.

A korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is a környezeti tudatformálás részeként KIR célként tűztük ki az európai TeSzedd mozgalomban való részvételt több telephelyünkön, így a Szolnok, Békéscsabai járműjavítási telephelyünk mellett több Járműbiztosítási Igazgatóságunkon és Területi Személyszállítási és Vontatási Igazgatóságainkban is. Dolgozóink tudatformálását szolgálja minden telephelyen a környezet védelmére figyelemfelhívó anyagok kihelyezése, melynek témái a hulladékok keletkezésének megelőzése, az energiatakarékosság, a klímaváltozás. 

Tudatformáló szerepe lehet az utazószemélyzetnek és a járműjavítási telephely munkavállalóinak juttatott műanyag ásványvizes palackok elkülönített gyűjtése, a tömörítése feltételeinek megteremtése és az elkülönített gyűjtés szorgalmazása, mely lehetővé teszi ezen hulladékok újrahasznosítását.

A korábbi években egyik fontos fejlesztésünk, a mozdonyvezetők tablettel való ellátása volt. A mozdonyvezetők tableten kapják az e-parancskönyvet és a menetrendet is, amivel jelentősen csökkentettük a papírfelhasználást, s a keletkező hulladék mennyiségét.

Káros környezeti hatásaink csökkentése érdekében minden évben célként tűzzük ki a talajszennyezések megelőzését munkahelyi padozatok megtisztításával, felújításával a járműjavítási, és karbantartási telephelyeinken. A levegőtisztaság védelme érdekében tavalyi évben létesült Dombóvár telephelyünkön egy korszerű fényezőkabin, mely a festékekben levő oldószerek levegőbe történő kibocsátásának megakadályozására szolgáló elszívó berendezéssel rendelkezik, az idén ugyanitt egy festéselőkészítő álláshely porelszívás kialakítást tervezzük megvalósítani.

Tervezzük továbbá 3 éven belül Szolnok járműjavítási telephelyünkön modern 3 álláshelyes felület előkészítő munkahely kialakítását és elszívóval ellátott fényezőkabin telepítését. A talaj és a felszín alatti vízminőség védelmét szolgáló KIR célunk több telephelyen bevonattal ellátott mozdonymosó kialakítása, Miskolc, Szeged és Nagykanizsa telephelyeken korszerű gépi személykocsi mosó létesítése, valamint Nyíregyházán szennyvíz elvezetéssel, kármentő tálcával ellátott tisztítóponk létesítése.

Tegyünk együtt környezetünk védelméért!

Föld napja