Tájékoztatás a szeptember 12-ei zugló balesettel kapcsolatban

2019. szeptember 13. péntek, 11.55

Szeptember 12-én, csütörtökön, 13:38-kor, Zugló megállóhelyen egy tehervonat elütött egy fiatal nőt. A balesettel kapcsolatban rendőrségi vizsgálat van folyamatban.

A már ismert tények alapján a vasúttársaság fontosnak tartja leszögezni, hogy a baleset az állomáson folyó peronfelújítás kordonnal elkerített munkaterületén kívül, korábban elkészült és az utasforgalom számára átadott helyszínen következett be. A kivitelezés miatt a szakaszon sebességkorlátozás van érvényben,  80 km/óra helyett 40 km/órával mehetnek a vonatok. Az elsődleges vizsgálatok alapján a tehervonat a lassújelet betartva közlekedett. A peronfelújítás során a biztonsági sáv a jelenleg érvényes szabályok szerint a meglévő, régi 80 cm-ről 110 cm-re emelkedik. A baleset helyszínén ennek a biztonsági sávnak a növelése már megtörtént, hiszen ezen a részen a vállalkozó már befejezte a felújítást.

A peronon a csúcsidőn kívül történt baleset időpontjában néhány utas várakozott csupán, a hangos utastájékoztató rendszeren a vonat érkezése előtt 3-5 perccel többször elhangzott, hogy a megállóhelyen hamarosan vonat halad át.