A Múzeumok Éjszakájának több mint húsz helyszínén várja a vasúttársaság az érdeklődőket

2022. június 22. szerda, 13.36

Idén 15 település több mint 20 helyszínével csatlakozott a MÁV-Volán-csoport a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz, melyet június 25. éjjelén rendeznek országszerte. Szolnokon, Nagykanizsán, Szentesen, Szegeden, Miskolcon, Szombathelyen, Debrecenben, Püspökladányban, Pécsett, Dombóváron, Kecskeméten, Petőfiszálláson, Mártélyon, Székesfehérváron és Budapesten várják szeretettel a vasutas kollégák az érdeklődőket.

Szolnok vasútállomáson a magyar vasút születésének 170. évfordulója alkalmából 2016-ban megnyílt Kondor Balázs vasúttörténeti magángyűjtő kiállítása Szolnoki Vasúti Almárium címmel. A vasútállomás utascsarnokában működik Magyarország egyetlen folyamatosan, a nap 24 órájában díjmentesen megtekinthető tárlata. Emellett az épület emeleti – korábbi Utasellátó – éttermében található az Almárium Látogató Központ, ahol Magyarország második, Pest és Szolnok között 1847. szeptember 1-jén megnyitott vasútvonalának jubileuma alkalmából „Szolnok és a vasút kapcsolatának mementói” címmel állandó vasúttörténeti szakkiállítás várja a látogatókat. Az almárium gyűjteményében az ’50-es, a ’60-as- és a ’90-es évek forgalmi irodai miliője, a ’70-es és ’80-as évek állomásfőnöki irodája, az Utasellátó étterem és az étterem vezető irodája a ’70-es évek enteriőrjével, továbbá az egyedi „szocreál” iparművészeti faldísszel ékesített külön étterem, eredeti bútorzattal 1975-ből, továbbá rengeteg korabeli retró hangulatot idéző tárgy látható. A MÁV VAGON területi központjában a muzeális részletek mellett láthatók a 166 éves múltra visszatekintő Szolnoki Járműjavító telephely működése és eldugott érdekességei, úgy, mint a felújított, több mint 115 éves muzeális értékű víztorony, vagy a titkos óvóhely. A látogatók bepillanthatnak az IC+ kocsik összeszerelésébe, és megtekinthetik a régi, üzemen kívüli kovácsműhelyt.

A nagykanizsai vasúti műhelyben egy séta során a műhely történetének ismertetésével kezdődik a program, majd a műhelybejárással folytatódik, ahol a 20 méteres fordítókorong mellett megtekinthetők a kapcsolódó sugárvágányok, a mozdonyjavító álláshelyek, a segédműhelyek és a gépészeti berendezések. Utána bemutatják a gőzmozdonyok kiszolgálásánál használt berendezéseket, a 20 méteres fordítókorongot és a kapcsolódó mozdonyjavító körfűtőházban a mozdonyjavító álláshelyeket, a segédműhelyeket és a gépészeti berendezéseket. A terület bejárása során megtekinthető az 1 tonnás és 5 tonnás daru, a kerékpársüllyesztő, a gőzmozdonyjavítás berendezései és a hidraulikus prés is.

Szentesen, a MÁV-START telephelyén az érdeklődők megtekinthetik a Vasúttörténeti Alapítvány tárgyi emlékekben gazdag kiállítási helyszínét, valamint az 1928-ban létesült Motorgarázs múltját és a mellékvonali motorkocsis közlekedést feldolgozó dokumentációs gyűjteményt. A vasúti relikviák mellett egyéb használati kellékek is láthatók az alapítvány kiállításán. A működő terepasztalokon különböző vonatok közlekednek, a szabadtéri területen pedig kisvonatozás és egyéb interaktív foglalkozás is lesz. Várható még vasúti témájú filmek vetítése 16 mm-es vetítőgéppel, vasúti oktatóanyagok diafilmen, valamint a közelmúlt történései digitálisan vetítve. Az alapítvány gyűjteménye mellett lehetőség adódik a 94 éves Motorgarázs múltjának és jelenének megtekintésére, a garázs épületében elhelyezett falitablókon keresztül. Az érdeklődők szakmai vezető kíséretében sétát tehetnek a telephelyen, melynek keretében az ezredforduló utáni infrastrukturális fejlesztésekkel is megismerkedhetnek. A nagyvasúti járművek megtekintése különleges élményt jelent, ezért a 117 (Bz) és 416 (Uzsgyi) sorozatú motorkocsik bemutatása is része a programnak, csak úgy, mint a jármű és járműkommunikációs berendezések fejlesztéseinek szemléltetése is.

Szegeden, a Forgalomirányító Központban megismerhetők az ott folyó tevékenységek. A látogatók a korszerű vasúti irányításba (KÖFI rendszerek) és a tram-train működésével kapcsolatos rendszerekbe kaphatnak betekintést. A Nagyállomást részletesen bemutatják; lesz történeti áttekintés és vasúttechnológiai ismertetés is, valamint a Szeged Igazgatóság területén lévő beruházásokról, vasútfejlesztésekről is tartanak egy rövid áttekintést.  A székházban, a Vasúttörténeti Alapítvány székhelyén az 1894-ben épült Pfaff Ferenc által tervezett MÁV-palota megismerésére van lehetőség, a pincétől az emeletekig. A program során vonatos utazásokkal kapcsolatos filmek non-stop vetítése, gyermeksarok, vasúti menetrendek, menetjegyek interaktív kezelése és utazási kedvezmények ismertetése várja a látogatókat. Az udvaron a kivilágított gőzmozdony megtekintésére van lehetőség, és a bombabiztos óvóhelyként kialakított pince rejtelmeit is bemutatják. Az épület alagsorában a Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteményét interaktívan, különleges megvilágításban mutatják be. Az érdeklődők beöltözhetnek a vasutas egyenruhákba. A központi rendezvénytől függetlenül, június 24-én, pénteken Szeged rendező pályaudvaron, a MÁV-START telephelyén bejárható a fűtőház, megtekinthető egy IC-kocsi és egy RCH-s Siemens mozdony, valamint egy dízelmozdony. A szegedi Vasúttörténeti Alapítvány Vasútmodellező Baráti Kör kiállítása is izgalmas látnivaló. Lehetőség lesz egy M47-es mozdony vezetőállásán utazni, hajtányozni egy nagyméretű kézihajtánnyal, „keringőzni” a fordító koronggal, valamint egy nagy (H0) méretű modul terepasztal is várja az érdeklődőket. A látogatás közben zene szól és a stúdió műsorában sok-sok vasutas érdekességről hallhatnak a résztvevők, akiket alkalmi képeslapokkal is megajándékoznak a vasutas kollégák (korlátozott darabszámban).

Miskolcon, a MÁV-START telephelyén a fűtőház életébe tekinthetnek be azok az érdeklődők, akik nem csak a vasúti utazásra kíváncsiak, hanem arra is, hogy mi kell ahhoz, hogy a célállomásra eljusson egy szerelvény. A fűtőház területén felfedezhetők az ott lévő óvóhely rejtelmei; bemutatják a rejtélyes körfűtőházat; lehet utazni egy fordulót utasként a fordítókoronggal; megtekinthetők dízelmozdonyok kívülről-belülről; virtuális utazáson lehet részt venni a vasúti pályákon vetítéssel; megismerhetők a baleseti emelés eszközei; a kocsivizsgáló hosszú kalapácsával kereket lehet vizsgálni, mérni; bemutatják a villamosmozdonyokat és a legújabb IC+ személykocsikat, valamint a fűtőházi kéttengelyes, gőzmozdonyos múzeumvonatot. A Miskolc-Tiszai Rendelkező központban (Dominó) megismerhetők a Miskolc-Tiszai pályaudvar vonatközlekedésének lebonyolításának részletei. Bemutatják az 1966-ban átadott D55 típusú biztosítóberendezést, annak kezelését, funkcióit, működéséhez szükséges műszaki hátteret, a jelfogótermet és az ott folyó munkát. Az épületből kilátás nyílik az épülő Y hídra. A Miskolc-Tiszai (volt MÁV MTM) Gépjavítóban a LENCSE-006 univerzális darus vasúti munkagép ismerhető meg, a vezetőállásból; valamint az Unimog speciális közúti-vasúti „kétéltű” jármű is megtekinthető, vezetőfülékből a kiegészítő szerelvényekkel (pl. rézsűkasza). A Volánbusz a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. eseményén négy új autóbuszt (Volvo 8900 B6SC, Credobus Econell 12, MAN Lion’s City GL A23, Mercedes Intouro M) állít ki

Szombathelyen, a Vasúti Múzeumban és az Igazgatóság más helyiségeiben helyi vasúti emlékek tekinthetők meg, tárlatvezetéssel. Többek között kisfilm látható a szombathelyi vasútigazgatás 125. évi évfordulóján, 2020. november 1-jén tartott megemlékezésről; bemutatják az épület pinceszintjén található római kori feltárásokat, valamint kívülről és belülről megtekinthető az épület udvarán kiállított keskenynyomközű gőzmozdony, kocsi és más eszközök. Az érdeklődők az épület légópincéjének látogatható részét is felfedezhetik. A vasútállomáson a MÁV és GYSEV mozdonyait és motorkocsijait, köztük az új IC+ 1. osztályú büfékocsit lehet megtekinteni. A járművek felügyelet mellett látogathatók, műszaki tájékoztatót a vasúti személyzet igény esetén biztosít. A MÁV-START motorműhelyében a látogatók megtekinthetik a mozdonyjavítási munkákat. A műhely gépészeti berendezéseit, a háromszintes villanymozdonyjavító álláshelyet és a segédműhelyeket. A területi bejárás során megtekinthető a vasúti balesetelhárításban résztvevő Mercedes Unimog gépjármű és felszerelései.

A debreceni MÁV-székházban „A vasúti távközlés története” című kiállítás keretében a látogatók megismerkedhetnek különféle morzetávírókkal, távgépírókkal, induktoros (kurblis) és számtárcsás telefonokkal, régi és újabb vasúti távközlő berendezésekkel. Kipróbálhatók működés közben morzeírógépek, induktoros és számtárcsás telefonok.

Püspökladányban, a vasútállomás részletes bemutatása mellett a Püspökladány–Törökszentmiklós vonalszakasz utastájékoztató rendszerét vezérlő számítógép, valamint az ezen és a Kaba-Ebes szakaszon lévő távkezelő biztosítóberendezés, továbbá az állomás elektronikus biztosítóberendezése is megismerhető.

Pécsett, a Pusztaszabolcs-Dombóvár és a Dombóvár-Pécs központi forgalomirányító (KÖFI) központban bemutatják a rendszer és a forgalomirányítók munkáját támogató technológiai kamerarendszert. Ismertetik a korszerű, vonatszámkövetéses utastájékoztató rendszert; a központi forgalomirányítás kiépítésével megvalósult erősáramú rendszerek (váltófűtés, térvilágítás) központból történő felügyeletét és az állomások tűz- és vagyonvédelmét.

Dombóváron, a vasútállomással szemben lévő, Múzeum állomás épületében annak rövid történetének ismertetése után a látogatók a múzeumbejárás során megtekinthetik: a Múzeumpark kiállítást, jelzőket, vízdarukat, hajtányt; Kovács Tibor nyugalmazott vasúti fafaragó mozdonykiállítását; a Beles Lajos és a Dr. Majer József emlékszobát; a 100 éves Dombóvár kiállítást; a távközlő és telefonszobát; a tárgyi emlékek szobáit és a terepasztalt.

Kecskeméten, a Vasútmodellező Alkotóműhely Vasúti relikviagyűjtők galériájában működő vasútmodellek (nyugat-európai vasutak: IC-EC-EN-NJ szerelvények); Kandó Kálmán terepasztal; dioráma: Törökfái keskenynyomközű vasútállomás és tablók színesmozdony képekkel láthatók. A relikvia részlegben régi vasúti ruhákat, berendezési tárgyakat és eszközöket, vasúti dokumentumokat mutatnak be.

Petőfiszállás vasútállomáson, a Szentkúti Vasúttörténeti Emlékhelyen a vasúti szakmákat: pályafenntartási, vontatási-gépészeti, forgalmi szakszolgálatok munkáját lehet megtekinteni dokumentációkkal, munkaeszközökkel, szerszámokkal, egyenruhákkal. Láthatók még az utazással kapcsolatos tárgyak, melyek visszahozzák a ’70-80-as évek hangulatát. A forgalmi és állomásfőnöki iroda szakmai berendezésein túl látható a szolgálati lakásként használt hálószoba és konyha korhűen berendezve, a korra jellemző használati tárgyakkal. A terepasztalon egy falu elevenedik meg, melyet körbe fut a vasút. A vasúton és közúton egyaránt a ’70-es éveket jelenítik meg a kornak megfelelő járműparkkal.

Mártély vasútállomás várótermében, a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány által berendezett általános vasúttörténeti kiállítás látható, különböző relikviákkal, interaktív használati tárgyakkal, egyenruhás beöltözéssel és az épület diorámájával. A kiállítást kiegészítik Lapis András, szegedi grafikus- és szobrászművész magyar mozdonyos témájú műszaki-realista grafikái, plakettjei és érmei.

Budapesten, Hűvösvölgy állomáson a Gyermekvasút Múzeumában a Gyermekvasút történetét bemutató kiállítás 21 óráig tart nyitva, karszalaggal a belépés díjtalan. Emellett a 17 és 19 óra közötti idősávban induló személyvonatokon karszalaggal gyermekjegy váltható. A Naplemente Expresszen Hűvösvölgy és Széchenyihegy közötti oda-vissza vonatút során a kilátókocsikban a budai hegyek hangulata, az erdő közelsége mindig páratlan élményt nyújt. A különvonat alkonyatkor érkezik a Kis-Hárs-hegy melletti panorámaívbe, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a fővárosra. A szerelvény itt várja meg a naplementét, majd indul tovább a hűvösvölgyi végállomásra. A Naplemente Expresszre karszalaggal gyermekjegy váltható.

Székesfehérváron, a MÁV VAGON területi központjában a muzeális részletek mellett látható a 130 éves múltra visszatekintő vasúti javítóüzem működése, a vasúti járműjavítás és járműalkatrészek gyártása. A látogatók megtekinthetik egy tradicionális vasúti kovácsműhely munkáját, valamint a modern technológiát jelentő lézer-, plazmavágást, CNC-marás és esztergálás munkafolyamatokat. Lehetőség nyílik egy újonnan felújított Bzx-kocsi megtekintésére is, és egyéb érdekes meglepetések is várják a látogatókat.