Menetrendszerű vasúti hírek mostantól a Sláger FM-en is

2018. július 3. kedd, 13.18
A 80-as, 90-es évek slágerei között érkeznek a MÁVINFORM hírei

Újabb rádiófrekvencián érkeznek menetrendszerűen a MÁVINFORM rövid hírei. Július másodikától a 80-as és 90-es évek könnyűzenéit felvonultató Sláger FM 103,9-es hullámhosszán is tájékozódhatnak a vonattal utazók a vasúti közlekedés legfontosabb híreiről. A körülbelül fél perces hírblokkok fókuszában a budapesti elővárosi vasúti közlekedéssel kapcsolatos információk állnak. A Sláger FM Budapesten és környékén sugároz, de interneten keresztül országosan is elérhető.

Hétfőtől már a Sláger FM-en is hallhatók a legfrissebb vasúti információk. A MÁVINFORM rövid hírei, illetve bejelentkező munkatársai reggel a 6:30-kor, 7:30-kor és a 16 órakor kezdődő hírblokkokban adnak tudósítást a legfontosabb, főként a budapesti agglomeráció vasúti közlekedését érintő aktualitásokról. 

A MÁVINFORM – amely közel 35 éve, 1984 nyara óta nyújt tájékoztatást  a médián keresztül – három éve újította meg hírszolgáltatását és több rádiónak is élőben tudósít, azonban most először jelentkezik olyan kereskedelmi rádióállomáson, ahol a zenéé a főszerep.

A MÁVINFORM balesetek és vasútforgalmi nehézségek esetén a jelentősebb utazási változásokról sajtóhírt ad ki az MTI-nek, valamint a helyi és országos rádióknak. Ezek a vasúti közlekedéssel kapcsolatos aktuális információk a négyszázezres letöltésű, már vonatjegy vásárlására is használható  Vonatinfó mobiltelefonos alkalmazásban, valamint a MÁV-csoport honlapjának (www.mavcsoport.hu) MÁVINFORM rovatában olvashatók (ezek rendszeresen, a szükséges mértékben frissülnek az utasok gyors tájékoztatása érdekében). 

A MÁVINFORM hétköznaponként rendszeres és aktuális hírekkel áll a rádióhallgatók, az utasok rendelkezésére. A rövid, 30-60 másodperces vasúti hírek az utazási csúcsidőszakra fókuszálnak, ezért a reggeli és a délutáni órákban hallhatóak munkanapokon, hétfőtől péntekig. Minden olyan hírt közzé tesz, amely az utasok széles körét érinti, legyen az egy baleset, berendezés műszaki hibájából eredő fennakadás, ünnepi közlekedéssel kapcsolatos menetrendi változás.

Budapest, 2018. július 3.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG