A menetrend fejlesztésének köszönhetően közelebb kerül Budapest

2019. május 22. szerda, 13.06 / Utolsó módosítás: 2019. május 23. csütörtök, 07.52
Gyakrabban járnak vonatok és rövidül a menetidő Ceglédről, Szolnokról és Kecskemétről a fővárosba

Budapest, 2019. május 22.  – A MÁV-START május 27-től sűríti a reggeli vonatok menetrendjét a legnagyobb utasforgalmú Budapest-Nyugati pályaudvar–Cegléd–Szolnok és Budapest–Cegléd–Kecskemét elővárosi vonalakon. A térségi települések, köztük Szolnok, Kecskemét, Cegléd, Monor és Üllő lakosai gyakrabban, rövidebb menetidőkkel utazhatnak az elmúlt évek egyik legjelentősebb és legtöbb utast érintő fejlesztésének köszönhetően. Első lépésként a fejlesztés az egyik legforgalmasabb, ceglédi elővárosi vonalat érinti, de a vasúttársaság a többi elővárosi vonalon is vizsgálja a hasonló lehetőségeket.

A távolsági vonatok megállási helyeinek módosításával, a menetidők csökkentésével javul a menetrend az érintett vonalakon, de több vonatot is forgalomba állítanak, így az utasok kényelmesebben utazhatnak, több szabad ülőhelyet találnak. A menetrendi fejlesztés eredményeként Budapest felé jelentősen javul a reggeli eljutási lehetőség.

  • Öt távolsági vonat 10-18 perccel rövidebb menetidővel közlekedik Kecskemétről, Szolnokról és Ceglédről Budapestig – gyorsvonati megállással.
  • Cegléd–Budapest-Nyugati pályaudvar között 30 percenként közlekednek a gyors- és sebesvonatok.
  • Szolnokról és Kecskemétről munkanapokon két-két új gyorsított vonat indul (Szolnokról 4:40-kor és 5:40-kor, Kecskemétről 5:13-kor és 6:13-kor).
  • A Z50-es zónázó és az S50-es monori személyvonatok 20 perc helyett egységesen 30 percenként közlekednek, ezeket egészítik ki az új gyorsított és gyorsvonatok, így a legtöbb településről óránként három helyett négy vonat lesz Budapestre.
  • Munkanapokon 5:41-től 7:11-ig 30 percenként négy új, modern FLIRT motorvonatból álló S36-os és G43-as járat indul Üllőről, amelyek Kőbánya-Kispestig csak Vecsésen állnak meg. A vonatok Martonvásárig, Kápolnásnyékig, illetve Székesfehérvárig közlekednek, ezzel közvetlen kapcsolatot biztosítanak Kelenföldre, így átszállási lehetőséget kínálnak más dunántúli célállomásokra is.
  • reggeli időszakban Cegléd és Szolnok felől, valamint a délutáni és az esti időszakban, munkanapokon a Szolnokig közlekedő zónázó vonatok és a Debrecen felé közlekedő sebesvonatok kisebb mértékű bővítésére, viszonylatainak módosítására került sor. Például a Budapest-Nyugatiból Záhonyba, kora reggel közlekedő 6260-as számú S51-es személyvonat ezentúl a zónázó vonatok megállási rendje szerint jár az elővárosi vonalszakaszon. Új sebesvonat közlekedik Püspökladányból a Nyugati pályaudvarra 4:06-kor és a Nyugati pályaudvarról Püspökladányba 21:28-kor.

Térkép

A vonatok közlekedésével kapcsolatos információk a www.mav.hu/100a oldalon érhetők el; valamint minden érintett járatra rá lehet keresni az Elvira, továbbá az Android és iOS platformon működő Vonatinfó alkalmazás menetrendi keresőjében is.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság