A MÁV-val a kutya sem egyeztetett a Teleki Blanka utcai aszfaltozásról | MÁV-csoport

A MÁV-val a kutya sem egyeztetett a Teleki Blanka utcai aszfaltozásról

2018. augusztus 3. péntek, 12.14 / Utolsó módosítás: 2018. augusztus 3. péntek, 16.09

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt sajtóban megjelent állításaival ellentétben a budapesti Rákosrendező vasútállomásnál található útszakasz ügyében a szervezet nem kereste meg a MÁV-ot, az útépítést a párt mindenféle egyeztetés és az engedélyeztetési eljárás teljes mellőzésével kezdte meg.

A vasút veszélyes üzem, az érintett területen például kábelek húzódnak, ezek sérülése veszélyezteti a vasúti biztonságot, így azt is, hogy több ezer állampolgár biztonságosan elérje úti célját. Ezért a MÁV-hoz tartozó területen minden esetben kizárólag engedéllyel és szigorúan szabályozott módon lehet munkát végezni, a szervezet képviselői azonban semmiféle engedéllyel nem rendelkeztek, ezért a vasútbiztonsági osztály szakemberei azonnal intézkedtek, amint az akcióról értesültek.

Ugyancsak a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a kerékpárút valójában a Szegedi út végéig, illetve – a másik irányból – a Szőnyi út–Teleki Blanka utca sarokig tart. A Teleki Blanka utcának nincs olyan szakasza, amely bicikliútnak lenne kijelölve; ráadásul a kockakővel burkolt szakasznak csak egy része tartozik a MÁV kezelésébe. Az említett teljes útszakasz két ingatlan területén fekszik: a 29834/10-es hrsz.-ú földterület a magyar állam tulajdonában és a MÁV Zrt. vagyonkezelésében van, a 29834/11-es hrsz.-ú földterület viszont vagyonkezelési szempontból Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatához tartozik.

Az átjáró a vonatközlekedés sűrűsége miatt alkalmatlan helyszín egy kerékpárút szintbeli átvezetésére és ezáltal a kerékpáros forgalom eddigieknél intenzívebb ráeresztésére, Rákosrendező állomáson ugyanis három sűrű forgalmú elővárosi vasútvonal (a Budapest–Esztergom, a Budapest–Vác–Szob és a Budapest–Vácrátót–Vác vonal), valamint a körvasút Nyugati pályaudvar irányú forgalma összegződik. Rákosrendező állomás Szegedi út–Teleki Blanka úti átkelőjén keresztül naponta átlagosan 320 vonat közlekedik, nagyrészt a nappali órákban. A vonatforgalom sűrűsége miatt a sorompó rendszeres és tartós – 10 percen túli – zárva tartása is megengedett, melyről a helyszínen tábla is tájékoztatja a közlekedőket. Sajnos, a kerékpárosok gyakran nem várják meg a vonatok elhaladását és a sorompók felnyitását: életüket veszélyeztetve, tilosban tekernek át a síneken.

A kutyát sem érdekli, hogy lent van a sorompó! 
A fotók augusztus 3-án kora délután készültek a rákosrendezői állomásnál, néhány perc alatt.

A közeledő vonat ellenére tilosban tekert át a biciklis (kattintással nagyítható a kép)

Rákosrendezőnél tilosban

Rákosrendezőnél tilosban áttekerő biciklis

Rákosrendezőnél tilosban áttekerő biciklis

Budapest, 2018. augusztus 3.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG