A MÁV-csoport vitatja a Rail Market Monitoring Scheme felmérését

2017. január 18. szerda, 17.32 / Utolsó módosítás: 2017. január 18. szerda, 17.39

A Portfolio.hu hírportál 2017. január 12-én „Drága, késik, nem jár, ha mégis lassú – Így is imád vonatozni a magyar” címmel közölt cikkének téves állításaival kapcsolatban a MÁV-csoport az alábbi észrevételeket és kiegészítéseket teszi közzé.

A Portfolio.hu cikkének alapjául szolgáló Rail Market Monitoring Scheme felmérés eredményeit alapjaiban vitatja a vasúttársaság. Például hatalmasat téved az elemzés a lemondott (törölt) regionális és elővárosi vonatok arányát tekintve, ugyanis 2014-ben a cikkben szereplő 11,5%-os adat helyett 0,54% volt a valós, amellyel az élmezőnyben foglalunk helyet. Téves adatot tüntettek fel pontossági menetrendszerűségként az elővárosi és regionális vonatok esetében, amely 2014-ben 87,46% volt az anyagban szereplő 78%-kal szemben, ez pedig a középmezőnyhöz közelítene. Továbbá nem tudjuk, honnan származnak az abban szereplő adatok, és nem ismerjük az összehasonlítás módszertanát sem. A nemzetközi értékelés szerzői – a dokumentumban és annak feltöltési helyeként szolgáló weboldalon olvasható saját állításuk szerint – nem statisztikai adatokra hivatkoznak , hanem egy korábbi tanulmányra, illetve az adatgyűjtés „gentlemen's agreement” alapon történt, azaz módszertani eltérések és hiányzó adatok is előfordultak az adatgyűjtés során. Arra is felhívja a figyelmet a dokumentum, hogy számos tényező befolyásolhatja egy vonat pontosságát, ráadásul nehéz összehasonlítani a különböző országok adatait, már csak azért is, mert nem azonos időszakokat dolgoz fel.

Mindenekelőtt lényeges tényező, hogy Magyarország 2017-es vasúti személyszállítását már nem lehet megítélni egy vitatható forrású és metodikájú, 2012-2014-es adatokkal dolgozó tanulmányból. Tekintve, hogy az utasok számára jól érzékelhető fejlődésen ment át a vasúttársaság az elmúlt néhány évben, köszönhetően a vasúti pálya- és járműfelújításoknak, a modern motorvonat beszerzéseknek, a menetrendszerűség növekedésének, a szolgáltatási színvonal emelésére irányuló hatékony intézkedéseknek és a MÁV pénzügyi, gazdálkodási rendbe tételének. A fejlesztésekkel jó irányba halad a vasútvállalat, azt az is bizonyítja, hogy 2016-ban több mint 3 millióval emelkedett a belföldi vonatok utasszáma.

Érzékeltetve a fentieket - ellenőrzött forrásokból, illetve utas-elégedettségi felmérésekből származó - friss adatbázisokat állítottunk össze a Portfolio.hu oldalon megjelent cikk egyes pontjainak cáfolataként.

 

1. és 2. pont - 2014-ben a pontossági menetrendszerűség az elővárosi és regionális vonatok esetében 87,46% volt az anyagban szereplő 78%-kal szemben.

Az adatok a 2012 óta létező MÁV PÁVA (Pályavasúti Adattárház) informatikai rendszerből származnak. Ez automatikusan készít naponta riportot a vonatok közlekedésének jellemzőiről. Az alábbi statisztikában az elővárosi és regionális vonatok szerepelnek vonattípusok alapján. Itt jegyezzük meg, hogy a MÁV hálózatán vannak 100 km feletti elővárosi vonatok is (pl. Budapest–Győr). Hangsúlyozzuk, hogy 2016-ban az elővárosi és regionális járatok pontossági mérőszáma, azaz menetrendszerűsége már 92,35%, az összes vonat menetrendszerűsége 90,72% volt.   Az adatokból az is jól látható, hogy 2016-ra a pályafelújításoknak és a korszerű motorvonatflotta bővítésének köszönhetően jelentős javulás tapasztalható a vonatok menetrendszerűségében.

 

Pontos vonatok

Leközlekedett vonatok

Pontossági

mérőszám %

 

Budapest

előváros

regionális

előváros

+regionális

Budapest

előváros

regionális

előváros

+regionális

előváros

+regionális

2012

183658

454706

638 364

231227

510695

741 922

86,04%

2013

171721

421633

593 354

220890

485627

706 517

83,98%

2014

211962

429064

641 026

250422

482529

732 951

87,46%

2015

215602

424761

640 363

251387

480038

731 425

87,55%

2016

237318

441810

679 128

263719

471634

735 353

92,35%

A külföldi vasúttársaságok honlapján megtalálható adatok szerint pl. Svájcban 2015-ben 87,8%, Belgiumban pedig 89%-os volt a menetrendszerűség, amely nem tér el nagy mértékben a 85,55%-os magyar mutatószámtól. Magyarország Európában a középmezőnyben foglal helyet.

                A nemzetközi összehasonlítás megkönnyítése érdekében ide másoltuk a külföldi vasúttársaságok menetrendszerűségi adatait bemutató linkeket.

A legnagyobb késések jellemzően a szélsőséges időjárás okozta műszaki hiba (pl. fakidőlés, felsővezeték szakadás), a vasúti útátjárókban előforduló balesetek (KRESZ szabály megsértése), illetve a gázolások (öngyilkosság vagy tiltott helyen átkelés) miatt történnek. Az ilyenkor szükséges műszaki mentés, illetve helyszínelés ugyanis több óráig is elhúzódhat. Ráadásul ilyen esetekben a forgalmas vonalakon nem csak az érintett járat, hanem – a probléma felszámolásáig, az akadály elhárításáig – az azt követő összes vonat késést szenved, és a menetrend helyreállítása is több órát vesz igénybe. Komoly logisztikát és szervezést igényel a szerelvényfordulók megoldása, továbbá szükség esetén vonatpótló buszok biztosítása is. Nemzetközi járatoknál pedig gyakran előfordul, hogy már a szomszédos országból késve érkezik a szerelvény, így értelemszerűen mi is csak késéssel tudjuk továbbítani.

 

3. pont – A táblázat alapján a lemondott (törölt) regionális és elővárosi vonatok aránya 2014-ben  a cikkben szereplő 11,5%-os adat helyett 0,54% volt. Az elmúlt 6 évben 2015-ben volt a legmagasabb ez az arány (0,68%),  de ez is nagy mértékben elmarad a cikk által említettől. Viszont 2016-ra 0,37%-ra csökkent a lemondott vonatok aránya.

 

 

Lemondott vonatok  darabszáma

Megrendelt vonatok darabszáma

Lemondott vonatok aránya

 

Budapest

előváros

regionális

előváros

+regionális

Budapest

előváros

regionális

előváros

+regionális

előváros

+regionális

2012

2 065

1 647

3 712

232 630

512 205

744 835

0,50%

2013

1 504

1 716

3 220

222 008

486 750

708 758

0,45%

2014

1 498

2 498

3 996

251 371

484 481

735 852

0,54%

2015

3 386

1 622

5 008

253 638

481 229

734 867

0,68%

2016

1 745

954

2 699

264 648

472 379

737 027

0,37%

 

4. pont – „A vasúti utazásról általában az utasok 50%-a, míg az állomások állapotáról az utasok 40%-a van pozitív véleménnyel, ami európai szinten gyenge eredménynek tekinthető.”

Két felmérésünk volt ebben a témában, 2014-ben a Szocio-Gráf Piac- és Közvélemény-kutató Intézet, 2016-ban pedig az Inspira Research Piackutató és Tanácsadó cég végezte. 2014-ben az utasok 55,2%-a, 2016-ban 64,5%-a értékelte 4-esre (elégedett) vagy 5-ösre (nagyon elégedett) összességében a MÁV-START szolgáltatásait.

Részletezve néhány értékelés 2016-ból (Mennyire elégedett az adott körülménnyel 100 fokozatú skálán?):

  • Kocsik üléseinek kényelme: 75,6
  • Vonatok érkezési, indulási pontossága: 71,1
  • Kocsik hűtése, fűtése: 71,5
  • Peronok tisztasága: 70,5
  • Az ülések tisztasága: 70,3
  • Az ablakok tisztasága: 65,5
  • Pályaudvari mellékhelyiségek tisztasága: 55,2
  • A kocsikban levő mellékhelyiségek tisztasága: 53,1

MÁV-START utaselégedettségi felmérések

 

5. és 6. pont – „Vásárlóerő-paritással kiigazítva Magyarországon 10 centet kell fizetni egy 1 kilométernyi vasúti utazásért.”

„Az árviszonyokról valósabb képet adnak a távolsági tarifák, mivel számos helyen külön díjszabás vonatkozik az agglomerációs járatokra. Itt Magyarország a tizenharmadik helyet foglalja el a 26 ország között, a 14 centes (vásárlóerő-paritással kiigazított) kilométerenkénti viteldíj.”

Mindenekelőtt szeretnénk hangsúlyozni, hogy Magyarországon 6 éve nem emelkedtek a jegyárak, sőt egyes regionális viszonylatokon csökkentek. Emellett a 2016. I-XI. havi adatok alapján utasaink 56%-a valamilyen kedvezménnyel utazott (a kedvezmény mértéke 33%-tól 100%-ig terjed, pl. 65 év felett, illetve 6 év alatt ingyenes a menetjegy), azaz ha ezen tényezők figyelembevételével kalkulálunk, akkor Magyarországon az utasok 100 kilométer alatt vásárlóerő-paritáson átlagosan 5,3 eurocentet, távolsági utazásban pedig felárral együtt 4,5-7,3 eurocentet fizetnek a cikkben szereplő 10 centtel szemben. Magyarországon egyébként a díjszámítás degresszív, vagyis minél messzebbre utazik valaki, annál kisebb az 1 kilométerre eső díj. Tehát eleve nem lehetséges, hogy a távolsági utazás annyival drágább legyen, mint azt a cikkben írják.

                              

Kedvezmény

Arány a belföldi utasok esetében

Teljes árú menetjegy

15,0%

Dolgozó bérlet

29,4%

Teljes árú összesen:

44,4%

33%-os kedvezményű menetjegy

2,9%

50%-os kedvezményű menetjegy

14,3%

90%-os kedvezményű menetjegy

4,1%

Tanuló bérlet (90%-os kedvezmény)

27,0%

Díjmentes (65 év feletti, 6 év alatti, becslés)

7,3%

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság