Jelentősen javul a szolgáltatás színvonala a 80-as számú vasútvonalon

2016. május 11. szerda, 13.54
Az előadók: Tokaji Róbert, Horváth Zoltán és Ács Mónika

KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 Számú projekt

szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

Legalább másfél évtizedig is megőrizhető a 80-as számú vasútvonal most felújított Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti 42 kilométeres szakaszának műszaki állapota. A 14 milliárd forintos beruházás a Közlekedés Operatív Program keretében 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai forrásból valósult meg.

A 80-as számú, Budapest–Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely fővonal Magyarország egyik kiemelt fontosságú vasúti viszonylata. Jelentősége nemcsak a regionális és a távolsági személyszállításban mutatkozik meg, hanem az áruszállításban is, mivel része a Spanyolországból kiinduló, Franciaországon, Olaszországon és Szlovénián át egészen Záhonyig tartó 6-os számú „Mediterrán” árufuvarozási folyosónak.

A 80-as számú vasútvonal egyik legforgalmasabb része a Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások közötti 42 kilométeres szakasz, ahol az utóbbi években több helyen sebességkorlátozást kellett bevezetni, az engedélyezett tengelyterhelés pedig mindössze 210 kilonewton (kN) volt. Az uniós beruházási projektnek a vasúti pályakapacitásban jelentkező szűk keresztmetszetek felszámolása, a menetrendszerűség növelése, az engedélyezett tengelyterhelés emelése (210-ről 225 kN-ra), valamint a szolgáltatási színvonal javítása volt a célja.

A projekt keretében a nagygépes alépítmény megerősítés és komplett felépítménycsere mellett a hidak szigetelését, az útátjárók és a peronburkolatok felújítását, a leromlott állapotú felsővezeték-tartó oszlopok, illetve a biztosítóberendezési kábelek cseréjét is elvégezték. A pályaszakasz műszaki átadás-átvétele és sikeres forgalomba helyezése eredményeként a Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között a jobb vágány nyíltvonali szakaszain korlátozás nélkül 120 kilométer/órás sebességgel 225 kN tengelyterheléssel közlekedhetnek a vonatok. (Az újjáépített pályaszakasz egyébként – a vasúti al- és felépítmény teherbírása és vonalvezetése tekintetében – a 160 km/h sebességre is alkalmassá vált.)

A projekt legfontosabb eredménye, hogy az előírt karbantartások elvégzésével a vasúti pálya műszaki paraméterei legalább másfél évtizedig korlátozás nélkül fenntarthatók. A Közlekedés Operatív Program 2.5.0-09-11-2015-0004-es számú, 14 milliárd forintba kerülő projektje 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai forrásból valósult meg.

Budapest, 2016. május 11.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG