Idén 67. alkalommal ünneplik hivatásukat a vasutasok

2017. július 7. péntek, 18.29
Miniszteri elismeréseket, szakmai kitüntetéseket adtak át a Vasutasnapon
Vasutasnapi ünnepség, színpadon a MÁV Szimfonikus Zenekar

Tiszteket avattak, vezetői és a magasabb szintű kitüntetéseket adtak át a MÁV-csoport munkavállalóinak július 7-én, a 67. Vasutasnap budapesti központi rendezvényén; vállalati elismeréseket már hét közben is osztottak. Szombaton családi programokkal folytatják az ünneplést a vasutasok az úgynevezett Juliális rendezvényeken, amelyeken koncertek, sportversenyek, kézműves és gyermekfoglalkozások várják a vasutas családokat a fővárosban, Celldömölkön, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szolnokon.

Fónagy János, az NFM államtitkára„Hajlamosak vagyunk a rosszat és a múltat elfelejteni: pedig emlékezni kell arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt a MÁV-csoport esetében a létszámleépítésről folyt a politikai vita. Ma viszont a legnagyobb kihívást a szakmai utánpótlás biztosítása jelenti a vállalat számára. A kormány 2013-ban törvényben is elismerte, hogy a közösségi közlekedésé, és azon belül is a kötöttpályásé az elsőbbség. Ne féljünk kimondani, hogy a vasúté a jövő!” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a kétnapos programsorozat résztvevőit Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken a Magyar Vasúttörténeti Parkban, ahol a 130 éves Baross Gábor Oktatási Központ most végzett százhatvanhárom hallgatója tett tiszti fogadalmat.Tisztavatási ceremónia Az eseményen ünnepi beszédet mondott Dávid Ilona. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: csak a hagyomány tisztelete és a hivatás teljesítése lehet a haladás záloga. A vasutasok feladata nem is lehet más, mint az, hogy – az elődök eredményeire visszatekintve – hivatásukat a jövő szolgálatába állítsák.

Az ünnepségen összesen 173-an kaptak vezetői, illetve magasabb szintű elismerést: Baross Gábor Díjat egy, Közlekedésért Érdemérmet három, Miniszteri Elismerő Oklevelet tizenhárom fő vehetett át; A Vasút szolgálatáért „arany” fokozatával tizenhat, az „ezüst” fokozattal huszonhárom, a „bronz” fokozattal harm

Dávid Ilona mondott ünnepi beszédet

inchárom főt tüntettek ki; elnök-vezérigazgatói dicséretet hatan, Vasútért dicséretet négyen, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói dicséretet harmincheten, MÁV-START Zrt. vezérigazgatói dicséretet harmincan, MÁV SZK Zrt. vezérigazgatói dicséretet heten kaptak. A további vállalati kitüntetéseket az érintett vasúti dolgozóknak a vasúttársaság vezetői már a hét első felében ünnepélyesen átadták. Az elismerést kiérdemlő vasutasoknak gratulált Fónagy János államtitkár és Dávid Ilona elnök-vezérigazgató; Csépke András, a MÁV-START vezérigazgatója és Zala Viktor, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatója pedig az általuk vezetett leányvállalatok sikereiről és feladatairól számoltak be.

A pénteki kiemelt fővárosi eseményt követően szombaton országszerte könnyed hangulatú – úgynevezett Juliális – rendezvényekkel ünnepel a vasutas társadalom. A színes programkínálat keretében összesen hat helyszínen tartanak könnyűzenei koncerteket, sok más mellett sport- és főzőversenyeket, családi programokat; ezeken az előzetes jelentkezések szerint 33 ezren vesznek részt.

Csépke András vezérigazgató

Zala Viktor vezérigazgató

 

Budapest, 2017. július 7.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG