Életmentő készülék került a szegedi MÁV-pályaudvarra

2017. november 29. szerda, 13.33

Defibrillátor segíti mostantól az életmentést a szegedi nagyállomáson, ahol naponta 5-6 ezer utas fordul meg. A készülék önműködő, szakképzettség nélkül használható, így hirtelen szívleállás esetén a vasutasok és az utasok is életet tudnak menteni.

Defibrillátor átadása a szegedi vasútállomásonA szegedi MÁV-pályaudvaron mától üzemel az a defibrillátor, amely a Kiss-Rigó László Szeged–csanádi megyéspüspök, Botka László polgármester és a Szeged Első Lions Club által adományozott három készülék egyikeként került az állomásra a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának javaslatára. (Egy-egy defibrillátort az autóbusz-pályaudvarra és az önkormányzat Széchenyi téri ügyfélszolgálatára is kihelyeztek).

A defibrillátor jelenléte azért fontos a pályaudvaron, mert hirtelen szívhalál esetén minden egyes perc számít. Újraélesztés nélkül már négy-öt perc után idegrendszeri károsodások következhetnek be, és gyakran nem áll rendelkezésre szakszerű segítség. A vasúttársaság ezért is tartja jelentős vívmánynak olyan automata készülékek elérhetőségét az állomásokon, amelyek baj esetén külön szakképzettség nélkül is használhatók. Az eszközöket tároló faliszekrényekhez jól ismert piktogramok vezetnek el, a defibrillátorokon használati útmutató olvasható és hangutasítások is segítik az alkalmazást.

A szegedi nagyállomáson naponta 5-6 ezer ember fordul meg. A vasúttársaság és az adományozók a készülék kihelyezésével szeretnék növelni biztonságukat, biztonságérzetüket, illetve – az utasok iránt érzett felelősség jeleként – egyfajta speciális egészségügyi szolgáltatással bővíteni a MÁV-csoport szolgáltatásainak sorát.

Szeged, 2017. november 29.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG