Augusztus végére befejeződik a ceglédi vonal felújítása a Nyugati és Városliget között

2020. július 19. vasárnap, 09.25 / Utolsó módosítás: 2020. július 19. vasárnap, 09.36
Látványos munkálatok folynak a Nyugati bevezető szakaszán

Az ütemezésnek megfelelően haladnak a munkálatok a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti pályahálózaton. A nyár végig tartó felújítás keretében 5,6 kilométeres szakaszon dolgoznak a MÁV FKG és a MÁV szakemberei.

Májusban kezdődött a ceglédi vonal átépítése és július elejére befejeződött a felújítás első és második szakasza, átépült két vágány kétszer 1,2 kilométer hosszon. Jelenleg a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás egyik vágányának átépítése zajlik, új vágány épül ki. Előreláthatóan július végétől dolgoznak a másik vágányon, az utolsó, negyedik szakaszban. Emellett elkezdődtek és hétvégenként folytatódnak a váltócserék, valamint 500 méter hosszon a vízelvezetés kialakítása is megtörténik.

Látványos munkálatokat végeznek a Nyugati bevezető szakaszánA munkálatok előrehaladásával, a hétvégi módosításokat követően, július 27-től ismét változik a menetrend a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon. A vonatközlekedésben augusztus végéig várható korlátozásokról, a bevezetést megelőzően, részletes tájékoztatást nyújt a vasúttársaság.

Az érvényben lévő menetrendmódosításokról utazás előtt a www.mav.hu/100a oldalon tájékozódhatnak utasaink.

Háttér-információk:

A MÁV mintegy 4 milliárd forintot csoportosított át idén saját forrásból a ceglédi, 100a vonal felújítására, hogy kevesebb legyen a műszaki hiba és pontosabb legyen a vonatok közlekedése. Az idei beruházás során a vágányok átépítésén túl a távközlési eszközöket, a biztosítóberendezéseket és a felsővezetéket is korszerűsítik. A felújításba vont vágányokkal és kitérőkkel összefüggésben a meglévő váltófűtési rendszerek is korszerűbbek lesznek, ennek köszönhetően megelőzhető a váltók lefagyása, és jelentősen csökken az ebből adódó vonatkésés a téli időszakban.

A májustól augusztus végéig tartó munkálatok során a lehető legkisebb környezeti zajterhelésre törekszenek, de a korszerű földmunkagépek, vasúti és közúti tehergépjárművek, illetve pályafenntartási gépek is kelthetnek a szokottnál erősebb zajt. A Városligetnél az induló személyszállító vonatoknak és a pályaépítő gépeknek a vasúti hatósági előírások miatt rövid hangjelzést kell adni a munkaterületeknél a hajnali és éjszakai időszak között. A zajterheléssel járó munkavégzés miatt a lakosság megértését és türelmét kéri a vasúttársaság.

Látványos munkálatokat végeznek a Nyugati bevezető szakaszán

Budapest, 2020. július 19.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság