Árvácskák és százszorszépek érkeznek az állomásokra

2017. október 26. csütörtök, 12.38
Kérjük, a peronok mellett vigyázzanak a virágokra!
Árvácska

A nyár elmúltával sem maradnak virág nélkül az állomások. A vasúttársaság októberi virágültetési akciójának keretében a nyári virágok helyét színes árvácskák és százszorszépek veszik át több mint háromszáz vasútállomáson.

A MÁV még a fagyok beállta előtt kétnyári virágokat ültet országszerte az állomásokra és pályaudvarokra. A nyár elején telepített növények mára ugyanis elvirágoztak, helyükre ezért hidegtűrő, kétnyári virágok ültetéséről gondoskodik a vasúttársaság. Még októberben összesen 135 ezer tő árvácska és százszorszép kerül az ágyásokba és a virágtartókba. A növények színes virágai a tél beálltáig díszítik a környezetüket, majd tavasszal újra virágot hoznak.

A MÁV termesztőtelepeA telepítendő állomány növényeit a MÁV saját kertészete nevelte, kétharmaduk kis- és nagyvirágú árvácska (Viola wittrockiana és Viola cornuta), egyharmaduk százszorszép (Bellis perennis). A virágfajok kiválasztásakor a vasúttársaság kertészei ügyeltek arra, hogy az őszi-téli körülményeket jól tűrő, kevés gondozást igénylő növények kerüljenek az állomásokra. Míg az ezernyi színben pompázó árvácskák szőnyegszerű virágzatukkal kápráztatják el az utazókat, várakozókat, addig a százszorszép egyszerű, mégis elegáns megjelenésű növény, amely egyben a halhatatlan szerelem szimbóluma. A kiválasztott növények nemcsak szépek, de tömött virágzataik ellenállnak az esős, szeles időjárásnak is.

A MÁV-csoport arra kéri az utasokat és látogatókat: vigyázzanak a növényekre, hogy azok enyhe tél esetén akár tavaszig is színesíthessék az állomások és pályaudvarok környezetét!

Budapest, 2017. október 26.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG