70 éves a MÁV Szimfonikus Zenekar

2015. május 6. szerda, 10.49 / Utolsó módosítás: 2015. május 8. péntek, 16.13
A nemzetközi szinten is elismert együttes aktív hangversenyezéssel ünnepel

Dávid Ilona beszédet mond az ünnepi koncertenMájus 1-jén ünnepelte fennállása 70. évfordulóját a MÁV Szimfonikus Zenekar. Az együttest május 5-i nagy sikerű ünnepi hangversenyén Dr. Czepek Gábor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, a zenekar fővédnöke és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte.

A koncerten Kobayashi Ken-Ichiro, az együttes tiszteletbeli vendégkarmestere vezényelt. A 75 éves művészt szoros barátság fűzi a zenekarhoz, hiszen karrierje is a MÁV Szimfonikusokkal indult. Az együttes élén a népszerű japán karmestert május 5-én a Zeneakadémia Nagytermében, május 7-én a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, május 8-án a pécsi Kodály Központban is láthatja a nagyközönség, és a jövőben is évadonként három-négy hangversenyen várható a közreműködése.

Nem ő az egyetlen világsztár, akivel hétévtizedes működése során a zenekar hazai és külföldi szereplései alkalmával együtt dolgozott. A magyarok közül elég Miklósa Erika, Rost Andrea, Ruha István, Ferencsik János és Kocsis Zoltán nevét említeni, de a MÁV Szimfonikusok a legendás „Három Tenor” produkcióban is részt vettek: 1999-ben Japánban például 32 ezer néző előtt hangversenyeztek José Carreras, Placido Domingo és Luciano Pavarotti partnereként.

MÁV Szimfonikusok és Kobayashi Ken-Ichiro

„Az elmúlt évtizedünket kimagasló szakmai fejlődés, és egyre intenzívebb jelenlét jellemezte a hazai koncertéletben is” – összegzett a 70. születésnap apropóján a Szimfonikusok ügyvezető igazgatója, aki zenekarát a MÁV Zrt. társadalmi szerepvállalásának zászlóshajójaként aposztrofálja. Lendvai Györgynek az államfő 2013-ban adományozta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, míg a zenekar 2011-ben részesült az egyik legjelentősebb zenei elismerésben: megkapta a Bartók Béla-Pásztory Ditta Díjat.

A MÁV Szimfonikus Zenekart 1945-ben alapította Varga László, a MÁV Zrt. akkori elnök-vezérigazgatója azzal a céllal, hogy a vasút kultúrát is szállítson. Az évforduló napja május 1-jére esik, hiszen ekkor szólalt meg először a vasutas fúvószenekarokra épülő formáció a MÁV zenekaraként. A MÁV Szimfonikusokat ma az ország élvonalbeli együttesei között tartják számon. Repertoárjuk a barokk zenétől a kortárs művekig terjed, koncertjeiket évente több mint 50 ezren látogatják.

MÁV Szimfonikusok

A zenekar 1947-től szervezi bérletes előadásait Budapest világszerte ismert koncerttermében, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, vagyis a Zeneakadémián. Emellett átlagosan 100-120 hangversenyt ad évente itthon és külföldön, rendszeres közreműködője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak és a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválnak is. Lemezei a világ minden pontján elérhetők; egy 2013-as kiadványa az Egyesült Államok legnagyobb presztízsű zenei magazinjának (ARG) díját nyerte el a közelmúltban.

2013 júliusában a MÁV Szimfonikus Zenekar a Himnusz eredeti, Erkel Ferenc-féle változatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megbízásából rögzítette. Az olimpiai játékokon a jövőben ez a változat hangzik majd el a magyar bajnokok dobogóra lépésekor. Bővebb információ a kerek évfordulóját ünneplő együttesről a www.mavzenekar.hu weboldalon olvasható.

Budapest, 2015. május 6.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG